Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak én reagálom nagyon túl a dolgot, vagy nekem van igazam?
Még a kapcsolatunk elején járunk friss 2 hónapos. Párom mondta hogy egy másik nő kikezdett vele, de ne idegeskedjem mert csak beszélgetnek, ő nem viszonozza. Egyik alkalommal lemondtam a találkozonkat,mert közbe jött valami. Erre a párom elment a másik csajjal meginni egy üditőt, meg beszélgetni. Majd mint a világ legtermészetesebb dolgát közölte ezt velem.
Én nagyon kibuktam rajta és nem érti hogy mi a bajom, mondván hogy semmit nem csináltak csak elmentek csavarogni. Engem ez akkor is bánt.
Teljesen érthető a kibukásod, hiszen a csaj akar tőle valamit. Nyilván ez neki imponál. És mivel semmivel sem bizonyította még hűségét, meg titokban “randizgat”, az szerintem - vagy nálam nem elfogadható. Ez a pasi még baromi tapasztalatlan. Fingja simcs még a nőkről. :D de majd kapja az ívet és akkor megtanulja hogyanis kell ezt...
2 hónap? Nos ennyi idő után én is jeleztem dolgokat mi nem fér bele nekem. Változtatott. 7 év az eredmènye. Tehát bizonyította hogy meg lehet benne bízni. Ha 2 honap után nem is, de mostmár bőven azzal barátkozhat nyíltan akivel akar... de 2 hónap?
Ez a csávó nem fél, hogy elveszít? Ha már másért nem is de az egómnak ez akkor is fájna...
Tudasd vele, hogy van egy pasi aki nyomul rád. Majd másnap szólj, hogy megbeszélted a pasival mentek beülni valahová egy jót dumálni.
Meglátjuk mennyire lesz ez neki természetes
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!