Most akkor melyik a normális szerintetek? A volt legjobb barátnőm aki teljes egészében megszűnt létezni számomra vagy a párom aki egy csomót haverozik a kevés szabadidejében?

Attól függ milyenek azok a haverok. Szomorú vagy nem de a legtöbb ember azért barátkozik, hogy legyen neki valaki. Én sajnos azt látom, hogy nagyon kevés ember van egy térsaságban valóban amiatt, mert annyira szeretné annak tagjait. Csak nem akar egyedül lenni. Az ilyenből persze, váljon ki ha lesz egy párkapcsolata. De abból a társaságból, ahova valóban szeretet meg kötelék fűzi nem fog kiválni kapcsolatban sem.

Egyébként az a barátság, ami nem marad meg úgy, hogy keveset találkoztok tök értelmetlen. Felnőtt emberek vagyunk, kevesebb szabadidőnk van. Hetente egyszer megiszunk egy kávét, vagy átugrunk a másikhoz meg elmegyünk együtt nyaralni és ennyi. Amelyik barátság széthullik ennyi találkozással az nem igazi. Nálunk a kapcsolat abszolút nem nyírta ki a barátságokat, ugyan úgy tartjuk a kapcsolatot mind a ketten a baráti körünkkel. Annyira azért senki nem elfoglalt, hogy ez ne férjen bele neki. Azokra a napokra meg amikor éppen nem érünk rá lehet neten beszélgetni. Szerintem ahol valódi szereteten alapuló barátságok vannak azt nem nyírja ki a kapcsolat és tud úgy is működni, hogy nem kell minden nap foglalkozni vele.

Szerintem ezek a barátságok azért mennek amúgy tönkre, mert nem nagyon tudják a felnőtt életbe átültetni, úgymond megmaradnak tini barátságnak. Nagyon ragaszkodni akarnak azokhoz a programokhoz, amiket régebben csináltak.

Nyilván 30 évesen, estleg gyerekkel nem jár már az ember minden hétvégén bulizni meg ilyenek. Nálunk a találkozók kicsit átalakultak, szerintem ezért maradtak meg. Mondjuk átjön barátnőm, megiszunk egy pohár bort amíg én kitakarítok vagy kimosok vagy ilyesmi. Vagy olyan programokat szervezünk, ahova a párunkat is visszük. Vagy havonta átmegyünk hozzájuk páran sütögetni. Szerintem az a kulcs, hogy a barátságokat is felnőttesítsük.