Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Desiderium kérdése:

Kapcsolatunkat megzavarja barátnőm exe. Rossze előérzeteim vannak, tétlen vagyok. Merre tovább?

Figyelt kérdés

Remélem, kérdésem megfele az oldal megkéréseinek. Bár nem szoktam ilyesmihez folyamodni, ezúttal igazán tétlen vagyok.


20 éves vagyok, s nem egy gondba ütköztem már az életem során, sokszor másokat én segítettem át nehéz pillanatokon. Most, hogy én kerültem egy nehéz helyzetbe, egyszerűen nem tudom mit tegyek.


Már hosszab ideje nagyon szimpatikus volt egy fiatal hölgy, viszont párkapcsolatban volt és nem akartam belezavarni a dolgokban. Így halgattam. Nem olyan régen, úgy döntött kapcsolatának véget vet (mivel hétszer is megbocsájtott volt barátjának és úgy döntött tovább nem birja).


Teljesen véletlenül történt meg az is, hogy ismét beszélgetni kezdtünk. Nem is tudtam, hogy szabad. Hogy ne halmozzam tovább a szavakat, megtörtént az első csók is közöttünk, és úgy éreztem talán mégiscsak rámmosolygott a szerencse.


De mégsem. A volt barátja nagyon rámenősen, és úgymond befolyásolóan rá van szálva, és látom a barátnőmön, hogy jelenleg tétlen. Reménykedem, és bízom benne, hogy a döntése mellettem marad.


Ilyen rövid idő alatt még soha nem kedveltem meg valakit ilyen nagyon. Szokatlan érzés. Nagyon, nagyon fájna ha most elveszíteném...


Sajnálom, hogy ennyit írtam a kérdéshez, de remélem megértik aggodalmam és tudnak ajánlani valamit amive valamelyest mozdíthatna a dolgon.


Mit tegye?


2010. júl. 4. 12:55
 1/4 anonim ***** válasza:
Küzdj érte, én neked szurkolok :)
2010. júl. 4. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Szerintem igazán nem tehetsz semmit, úgy is a lány döntése lesz, hogy kit választ! Ha az előző kapcsolata jó volt, ráadásul sokáig is tartott, akkor teljesen természetes hogy még visszahúz a szíve. Én csak azt tudom neked mondani, hogy légy mellette, szeresd (de ne vidd túlzásba), és ha úgy dönt még is az exét választja, akkor emelt fővel hagyjad, hagy menjen! Persze elmondhatod, hogy ez nagyon rosszul érint téged, de hidd el sokkal többre fog becsülni, ha amellett hogy szomorú vagy, és legszívesebben "nem engednéd", akkor is azt mondod, számodra az ő boldogsága a legfontosabb! Elhiszem, hogy nagyon nehéz, de hidd el senkinek sem jó az, ha úgy van melletted, hogy nem hozzád húzza a szíve! Megakadályozni nem tudod, hogy őt válassza, ha elkezded sorolgatni a régi kapcsolata negatívumait, csak az agyára mész! 20/L
2010. júl. 4. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
én is úgy gondolom,mint ahogy az elöző mondta!itt a lány fog dönteni,te csak várni tudsz sztem ilyen szituba!nem tudom meddig voltak együtt és milyen szoros szálak kötik össze,de én is voltam ilyen helyzetbe,én vártam,mást nem tudtam tenni!én meguntam a várakozást és kerestem mást,amit a mai napig nem bántam meg!ha fontosnak érez téged,akkor jelenkezni fog,de te ne legyél olyan erőszakos mint a volt barátja!amúgy ti miota vagytok együtt?
2010. júl. 4. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
7szer megbocsájtott neki? Akkor most is meg fog. Tudod a buta kis naív lányokat úgy lehet vezetni ahogy csak akarod.
2010. júl. 4. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!