Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mièrt èrzem ezt a fèrfiak irànt?
Èletem soràn eddig 2 fèrfival voltam komoly kapcsolatban. A màsodik volt talàn az "igazi" kamasz korunktól.ismertük egymàst, kèsőbb pedig 5 èvig voltunk egymàssal, együtt is éltünk.
Èn voltam, aki szakított, mert úgy èreztem èn haladok előre az èletben, ő pedig tovàbbra is gyerek marad. Èn sokkal több kompromisszumot kötöttem, mint ő ès a sok kicsi összeadódott-szakítottam.
Viszont, a szakítàs óta /1 ève / semmi sem jó. Próbàltam ismerkedni, 3 fèrfival randiztam, egyikkel lett is egy pár hónapos valami, de folyamatosan feszengtem a helyzettől. Nem èreztem jól mellette magam.
Kettőssèget èrzek: hiànyzik egy tàrs, a szerelem, a közös èlet, egy kapcsolat, DE egyszerűen nincs kedvem ismerkedni.
Nem veszem èszre, hogy tetszenèk bàrkinek is - normális, átlagos, művelt nő vagyok, elvileg, soroknak kellene kígyóznia előttem. Nincs sok lehetösegem ismerkedni.
Nehèz megfogalmazni, de valahol fèlek attól, hogy az "igazimhoz" hasonló sosem lesz.
Vele meg, mint kiderült, nem működik.
Hány éves vagy?
Rágörcsölsz az egészre, és ezért nem vonzol be semmi jót. Csak éld az életed, és egyszer majd rád talál egy srác. Vagy majd jön a nagy felismerés, hogy mindvégig ott volt a közeledben.
Nincsenek nagy elvárások, csak kígyózó sor, műveltségi szint, stb....miközben magad sem ismered.
Az igazival nem működik. Akkor mitől igazi?
Ne haragudj, zagyva az egész és nem is kicsit.
F, 36
5.
kigyozo sor az itteni altalanos velekedesre utalt, mi szerint minden atlagos, so-so fiatal no elott ferfiak tomegei allnak sorba. Hogy erdekes, en ezt nem tapasztalom.
az igazi temara pedig.
lehet zavaros, nekem is az.
onallo, ontudatos, celtudatos no vagyok, megis vele ereztem igazan "stabilnak" magam.
viszont, egy kapcsolat mukodokepesseget ezer es egy egyeb tenyezo hatarozza meg
Nem benned van a hiba. Sokkal felszinesebb a mai vilag. Fel is gyorsult minden, nincs ido megismerni a masikat. A helyedben tarsasagokba jarnek, ott konnyebben fogsz olyat talalni, aki meg tud ismerni randi nelkul is, es onnantol nem egy no leszel a sok kozul, hanem az a no, akivel egyutt akar lenni.
Sok nonek ez hianyzik az ismerkedesbol, de a ferfiak ezt nem veszik eszre, es vica versa. Az emberek valamiert nem keresik, nem akarjak megismerni a masikat. A "tetszes" csak bizonyos IQ szint alatt eleg. Az a plazacicak es a DonJuanok vilaga. Neked ennel tobb kell. Keves ferfi fog megfelelni ennek, de szerintem megeri megvarni a kovetkezo "igazit".
42F
"kigyozo sor az itteni altalanos velekedesre utalt, mi szerint minden atlagos, so-so fiatal no elott ferfiak tomegei allnak sorba. Hogy erdekes, en ezt nem tapasztalom."
Mutass már egy olyan női válaszolót, aki észrevette...
Az a helyzet, hogy a sorok ott vannak, csak páran nem vagytok hajlandóak észrevenni. A környezetemben is van durván sok ilyen nő: Panaszkodnak, hogy nem kellenek senkinek, nem érdeklődik senki. Aztán, amikor kapásból odavágok pár nevet, akkor jön a sablonválasz: Az nem olyan...
"onallo, ontudatos, celtudatos no vagyok, megis vele ereztem igazan "stabilnak" magam."
Hasonló jellemzést rengeteg nő ad. Manapság mindenki önáll és céltudatos. Mármint, annak tartja magát, de nem az.
A sztorid lényegében tipikus: Volt egy pasi, akinél érzelmileg leragadtál, ezért senki sem elég jó. Ha beülsz egy kávézóba és körbenézel, még ha nem is fogod tudni, hogy ki az, de lesz ugyanilyen szinten lévő nő, mint te. Ránézel és úgy tűnik, hogy rendben van, de leragadt. Szerintem először próbálj meg magadban rendet tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!