Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak azért van velem, mert én voltam az egyetlen, aki 'leállt' vele? Férfiak ez nálatok hogy megy?
Annyit előzményként, hogy lemerült a telefonom miközben fontosat beszéltem a barátnőmmel, azt mondta használjam az övét és irjak tovább.
Közben irt neki egyik haverja, szóltam, aztmondta irjak vissza nyugodtan.
És amint a haverjával való beszélgetésnél voltam(Fb messengeren) elkapott a hév és unalomból elkezdtem feljebb görgetni és olvasni miket irogattak.
Akkor még nem voltunk együtt, de meghökkentem, hogy miket irt a párom neki. Általában lányokról beszélgettek, alpári stilusban, küldözgették az adatlapokat egymásnak és olyanokat irt, hogy"jó kis hús", "megsimogatnám", "alacsonyka, tuti jó az ágyban", "áh, most csak eggyel vagyok, pedig kettővel jobb volt" . És sorra adta le a havernak, hogy épp kivel találkozott, rá kis időre már más lányról volt szó, folyton ment a szomszédos településre és kb sorra próbálkozott a lányoknál, de egyikkel sem volt semmi. A A gond az, hogy a kapcsolatunk elején mindent szépen tisztáztunk, kinek hány párja volt, ki tetszett neki és aztán mi lett, hogy minden tiszta legyen a múlttal kapcsolatban is. Na most az itt olvasott lányoknak csak feléről tudtam, párról nekem azt mondta, hogy csak barátok voltak, semmit se akart... a havernak meg már olyanokat irt, hogy "hátha összejön, "legalább egy túrára".
Maga ez a stilus is kiábránditó számomra, de főleg az, hogy ezekről nem tudtam. És volt vagy 10 biztosan, mind itt a környéken (akiknél próbálkozott, bejöttek neki) aztán megismert engem és velem összejött a kapcsolat, azóta együtt vagyunk(4év)
Tudom, hogy nem a múltat kellene nézzem, hanem ami most van... viszont nekem úgy tünik, hogy azért lett velem, mert a sok közül én voltam az egyetlen aki viszonozta neki, nem azért mert különleges vagyok számára.
Szóval, hogy mindegy volt neki, csak 'punci' legyen. Kb ilyen stilusban irogattak és igy vélekedett a lányokról. Viszont nem volt egyéjszakása, ami jelző lehet, hogy csak a szája jár, de picikét kiábránditó... hogy a párom, akit a legrendesebb srácként ismertem meg, olyan mint a többség szoknyapecér, nőbámuló kan?
Megköszönnék pár tanácsot, esetleg férfiak nézőpontját, mert most felkavarodtak bennem az érzések.
22n





Nőként írom neked, hogy ezért nem kell kutakodni az üzeneteiben, meg a múltjában. Saját magadat túráztatod olyan dolgokon, amik már elmúltak. Semmi értelme nincs.
Amúgy ha lenne sara, nem adta volna neked oda a telefont.





Jó régre visszagörgettél, ha már 4 éve együtt vagytok...
Egyébként a fiúk egymásnak szeretnek menőzni, ez nem tükrözi a valóságot, bár megértem, hogy ezt gáznak gondolod, mert alapjáraton az, de ennyi idő alatt már csak komolyodott kicsit.
Köszi a választ!
Az tuti, hogy most nincs sara, hüséges hozzám és az is volt. De nem gondolta, hogy megfogom látni a régebbi beszélgetését és ezért adta ide nyugodtan.
Nem ilyennek ismertem, mint amilyen énjét mutatta a barátjával és ezért vagyok meglepődve. Most azon őrlödök, hogy akkor melyik az igazi? A lelke mélyén tényleg igy vélekedik és ilyen szemmel néz a lányokra, gondolatban úgy viselkedik és nekem a szépet mutatja? Vagy akkoriban nagyzolt kicsit a havernak, vagánykodott?
Nem tudom, hogy "müködnek" ilyen szempontból a férfiak, ezért is kérek néhány tanácsot. Kiábránditó, mert azok a nagy beképzelt alfahimek szoktak igy beszélni, akiket amúgy ki nem állhatok, és taszitanak, most meg ő pont olyan formát mutatott.






























Most tényleg azon kattogsz hogy legénykorában milyen stílusban dumált a heverokkal? Figyu mondok egy példát:
Neked mondja: De finomat szeretkeztünk, imádok belédélvezni!
Spanoknak vagizik: Nagy qrás volt, televertem!
Érted a külömbséget?





Khm... ezt a kérdést már olvastam kb 2 éve is.
Még mindig ezen kattogsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!