Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom, mit tegyek, bontsam fel az eljegyzést?
Én 29F, a menyasszonyom 26L. 2 éve ismerjük egymást, tavaly nyáron kértem meg a kezét, igent mondott, az esküvőnk idén júliusban lenne. Tök jól megvoltunk, minden stimmelt, szerettük egymást, boldogok voltunk.
Úgy kezdődött az egész, hogy a menyasszonyom szülinapi buliján októberben elég nagy társaság jött össze a szüleinek a hétvégi házában, barátok, rokonok, szülők, stb. Mi éppen akkor nem egymás közvetlen társaságában voltunk, hanem a menyasszonyom 2 barátnőjével beszélgetett a házban, a konyhában, én pedig öcsémmel és 2-3 másik haverral söröztem a grill mellett a kertben. Elfogyott a söröm, és bementem a konyhába, hogy újat hozzak, amikor is azt hallom, hogy a menyasszonyom már kicsit becsípve a következőt mondja a barátnőinek:
“(…) teljesen jól megvagyunk XY-nal (velem), de azt meg kell hagyni, hogy Balázs jobban fel volt szerelve ott lent, ami néha-néha eszébe jut az ember lányának, gondolom, értitek, mire gondolok…”
Persze nagy vihogás, meg minden, én meg sör nélkül kisomfordáltam a konyhából, nem szóltam egy szót sem senkinek. Balázs (nem ez a srác neve, de mindegy) az előző munkahelyén volt egy kollégája, jártak egy ideig, aztán lelépett az USA-ba dolgozni. Állítólag már korábban szakítottak, mielőtt még Balázs elutazott volna, kb. 3 hónappal azelőtt, mielőtt mi találkoztunk volna.
A dolog nem ment ki a fejemből, másnap éjszaka lefekvés után szembesítettem a szavaival. Először persze mindent tagadott, hogy ő nem mondott ilyet soha, ez nem igaz. Utána, amikor pontosan elmeséltem a szituációt, szóról szóra idézve a szavait. Nemsokára sírni kezdett, és beismerte, de bocsánatot kért, elmondta, hogy engem szeret, velem akar lenni, és hogy a Balázs egy roh adék volt, hiba volt, hogy összejöttek, egyébként sem tartják a kapcsolatot, és hogy igenis nagyon jó a szex velem, stb, stb.
Rendben van, megbocsátottam neki, megmondtam, hogy OK, még meg is sajnáltam kicsit, annyira kétségbe volt esve.
Az igazi problémák ott kezdődtek, hogy egyáltalán nem megy a szex vele igazából azóta egyszer sem.
Gyk. október óta (a buli óta) nem tudtunk sz exelni egymással, mert egyszerűen nem áll föl nekem, amikor vele vagyok. A masz turbálás, po rnó oké, ha egyedül vagyok (nem igazán szoktam pornót nézni, nem voltam rászorulva, most csak kipróbáltam, hogy vajon szervi bajom van-e, meg szoktam úgy ébredni, hogy feláll, de valahogy a menyasszonyom teljesen blokkol. Korábban semmi gondunk nem volt ezzel, heti 2-3x szexeltünk, nekem rendben volt minden, hát mondjuk mostmár nem tudom, hogy mit gondoljak róla.
Sajnos nem tudom kiverni a fejemből, amit akkor a bulin mondott, sokszor gondolkodom rajta, eszembe jut, hogy vajon miért vagyunk akkor még együtt, máskor meg teljesen elfogadom, amit mondott (azóta többször is, sírva, bocsánatot kérve, másokr meg dühösen, kiabálva, hogy nem igaz, hogy még mindig ezen lovagolok), hogy mennyire hülyeség volt, hogy ezt mondta, és hogy igazából ez semmit nem számít neki, mert ez nem egy lényeges kérdés egy hosszútávú kapcsolatban, meg hogy velem is nagyon jó a szex.
Igazából ez egy nagyon nagy foltot hagyott a kapcsolatunkon, nem tudom, hogy túl tudom-e tenni magamat rajta, viszont most már nagyon kellene kezdeni az esküvőt szervezni, én meg egyre inkább bizonytalan vagyok, és a kapcsolatunk is egyre inkább elhidegül, amin természetesen nem segít az, hogy nem tudunk együtt lenni az ágyban.
Valakinek volt már hasonló tapasztalata? Helyre tud jönni egy ilyen kapcsolat? Vagy reménytelen? Írjatok kommenteket, pls.
Hát báttya, ebből már esküvő nem lesz.
Voltam én is ilyen kapcsolatban, ahol jól megvoltunk, voltak pillanatok, ahol a gyerekeim anyjának képzeltem el, egy normális lány volt. De szexuális témában volt egy tényező, amely elkezdte mérgezni a kapcsolatot (nem a fütyimet szólták le, mindegy is az ok, akit érdekel, privátban elmondom), és mindig ment a malmozás a fejemben, a lamentálás, már a félrelépés határán voltam, akkora gondok voltak. És addig-addig csapódtam a kell-nem kell gondolatok között, hogy rájöttem, nekem ez az idegeimre megy, már csak idegesít a dolog. És bár kicsit fájó szívvel, de véget vetettem a dolognak.
Utána, összekerültem más lányokkal és ez a gond nem volt, újra jól éreztem magam.
Szóval, hogyha így kavics kerül a motorba, mint a kérdésben, ott a motor meg fog halni egy idő után, ezért jobb inkább minél előbb leállítani.
Kérdező!
Hogy döntöttél?
Persze ha tudtunkra akarod adni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!