Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi történhetett a nővel?
Másfél éven keresztül voltam a szeretője, a férje egy alkoholista, nem szereti. A másfél év alatt mindig nagyon kedves volt hozzám, és ezt tőlem is teljes mértékben megkapta, illetve minden jót. Nagyon szeret is állítása szerint, és én is így gondolom. Viszont azt mondta korábban, hogy van egy pánikbetegsége is (amit én sosem tapasztaltam), ami most nagyon előjött, halálfélelme is volt, illetve félt mindenkit. Ezért azt mondta, helyre akarja hozni a házasságát, stb. Gondoltam magamban, hisz nincs is mit helyrehozni rajta, nem is szereti a férjét. Nos, rá pár napra be is igazolódott a gyanúm, már keresett, és visszaszívott mindent, ugyanúgy szeretné folytatni velem, ahogyan eddig is együtt voltunk, csak a pánikbetegség hozta belőle elő ezeket, ugyanúgy szeret engem. Ezután rá pár napra írtam neki, és letiltott (soha nem csinált ilyet még!), gondoltam ezt is csak a betegség hozza elő belőle, de már 5-6 napja le vagyok tiltva. Nem tudom számíthat e valamit, de pont a napokban töltötte be 50. szülinapját, így fel sem köszöntöttem, mert minek.
Hozzáteszem, szerelmes nem vagyok belé, de nagyon kedvelem, és nőként tudok rá nézni, nagyon vonzó. Mindig csak dícsért engem, mennyire kedves, figyelmes férfi vagyok, sok korabelit kenterbe verek, és egyébként is a fiatalabb férfiakat kedveli. Bármikor számíthatott rám, akármilyen problémája is volt.
28F, 50N
Próbáld meg felhívni egy ismeretlen telefonszámról és kérdezd meg mi történt.Talán elgondolkodott azon,hogy ő már 50,te meg még fiatal vagy előtted az élet.
Ezt csak úgy leírom,hogy
én is voltam ok nélkül tiltva.Kb.egy éve véletlen talàlkoztam az exszel,jól elbeszélgettünk és mondta pár dolgot elhozna mèg ha megkapná.Érdekes módon tiltott másnapra.Csodálkoztam,de nem érdekelt különösebben.Most újra talàlkoztunk,kiderült a mostani barátnő tiltott le akkor,mert féltékeny volt,hogy találkoztunk.
"én is csak használtam őt, mert párkapcsolatot sosem akartam"
ez így igaz. de nem ez volt a kérdésed. a csaj dobott. ez van. keress más anyapótlékot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!