Szerintetek mennyire valós, hogy a Facebookon meg ezeken “hirdetett” nagy boldogságnak sokszor a fele sem igaz?

Lehet igazság abban, amit írsz. Látszat világban élünk. Kívülre mutatjuk a szépet, a jót, miközben rengeteg ember önbizalomhiányos, magányos, és csak arra használja a fb-ot, hogy figyelmet kapjon a többiektől.

Ciki mutatni az élet árnyoldalát.

Teljes mértékben így van. Mindig nevetek amikor látom néhány ismerősöm napi 3 jajjdeszeretlekdrágaszerelmem képét, miközben pontosan tudom, hogy kb csak dugni járnak össze és mindkettő csalja a másikat. Kisvárosban lakom, az is vicces amikor ezekkel a párocskákkal személyesen találkozom és ordibálva veszekszenek egymással, vagy egyértelműen látod, hogy egymásra nézni is csak undorral tudnak.

Ahol jól működik a kapcsolat ott maximum akkor raknak ki képet, ha csinálnak valami érdekeset, nem pedig ilyen tükörben smárolós hülyeségeket raknak ki.

Én is ilyen vagyok egyébként, ha minden jó az életemben akkor én se nagyon posztolok. Max ha tényleg van valami tök jó képem vagy programom vagy ilyesmi.

Mindenki más milyen.

Ne légy irigy, lehet tényleg boldogok.

A Face a lélek pöcegödre.

A túl sok poszt azt jelenti, magányos vagyok. A szerelmes idézetek azt, hogy valaki nem szentel elég fogyelmet nekem, pedig én szeretném. A túlzásba vitt szivecsés, szerelmespáros fotók azt, hogy nincs valódi intimitás a kapcsolatban (különben tojnál rá, hogy fotózz, inkább megélnéd a pillanatot), az instant egóetetős, oraveczkoelhós coach-ok idézetei pedig azt, hogy romokban a szociális életed.

Az igazán boldog pillanatokból ritkán születik Facebook-poszt, szerintem.