Miért ítélik el sokan, ha valaki segíti a párját anyagilag?

Félinformációkra nem alapozok választ.

Fiú vagy lány a kitartott?

Meddig akar ebben lenni?

Vannak amúgy céljai?

Valamit (BÁRMIT!) fel tud mutatni amit önerőböl ért el?

Ha megszűnik a "támogatás" meddig bír fennmaradni?

Itt az, hogy valaki a párját segíti anyagilag csak a kerettörténet, ami gyakorlatilag bármi más is lehet(ne) egy szubjektív szemlélő szempontjából, ami számára valamiért nem szimpatikus.

Itt a kulcs az ítélkezés pszichés miértje.

"Minden ember más világ, más világrend.És sohasem önmagunk felett ítélkezünk, ami kötelességünk volna, hanem egymás felett, amihez nincs jogunk."

(Aszlányi Károly)

Tehát az ítélkezés maga egy pótcselekvés, az önmagunkra való reflektálás helyettesítője, ugyanis az előbbi instant energialekötés, az utóbbi pedig félt/fájdalmas szembesülés saját gyarlóságainkkal.

Nekem volt ilyen kapcsolatom, a barátom nem maradt meg huzamosabb ideig egy munkahelyen sem, így aztán sokszor volt munkanélküli. Nagyon sok mindent én álltam, szeretetből megvettem neki sok mindent, hogy majd, ha úgy lesz, visszaadja. Csak aztán beütött a crach: tartós beteg lett, műteni kellett! Így még jobban kiesett a meló világaból egy jó időre. Aztán szétmentünk, nem (csak) az anyagiak miatt, hanem mert meguntam mindent, nem hogy anyagilag támogattam, jó párszor a gyógyszert is én fizettem ki neki, persze nem emlegettem fel, meg autóztattam őt (neki nem volt jogsija), mindemellett sokszor kiállhatatlanul viselkedett! Ez betette a kaput csaknem 4 év után... Nála hagytam százezreket.... De nem érdekel, csak szeretnék egy nyugodt életet nélküle!!!

32 Nő

"Ha szeretői státuszban kitartott, vagy amíg egyetemre jár a hölgyemény az nagyon elitélendő."

Na és ez miért elítélendő. A pasinak is jó így, mindenki azt kapja, amire vágyik.

“ilyenkor az, aki elfogadja a segítséget, nos az egyből kitartott“...”lesz”. - Miért, akkor mi, ha nem kitartott? :)

Am személyes véleményem annyi, hogy semmi gond nincs azzal, ha valaki kitartott, a probléma ott kezdôdik, amikor egy kitartott, a való világról gőze sincs-lányzó elkezdi osztani az észt nekünk, “csóró proliknak”.

Nagy kedvencem a “nekem 1-2-3 diplomám van, neked meg nincsen, úgyhogy igazam van mindenben és kész” - hát bazeg, nekem is lenne, ha huszonx éves koromig eltartottak volna, és tanulhattam volna kényelmesen tespedve nappali tagozaton... és akkor én vagyok a hülye, mert fő+mellékállás+háztartás mellett levelezőn küzdök, biztos csak azért, mert én nem vagyok olyan okos, mint ő... anyád.

Másik példa, 22 évesen szült eltartott kiscsajtól: “jaj, hát ha szeretnél gyereket, akkor csak csússzon be! Nálunk is ez volt, és látod, megoldjuk (=a pasim megoldja). Nem értem én ezt a hisztit, komolyan... felejtsd el bevenni a bogyót és kész” Nekedisazanyád... értem én, hogy ő teljesen más, kb. totális álomvilágban él, és nem akar rosszat, de attól még felbhassza az agyam az ilyen mértékű ostobaság/tudatlanság/felelőtlenség.

A lényeg, hogy pl. nekem személy szerint nem önmagával a kitartottsággal van bajom, hát nyilván ha megteheti, h nem kell a puszta létfenttartásért güriznie, mert eltartják, az egy qrva jó dolog! Hajrá, használja ki, tanuljon, élvezze! Nekem azzal van a qrva nagy problémám, ha az ilyen kitartott lányzók néznek le engem, aki keményen megdolgozik azért, amije van, és igen, mint sokan mások hátránnyal indultam az életben, ezért nem tartok ott, mint ő, akinek kb. mindent a shegge alá toltak, és valamiért ő ezt a saját teljesítményeként éli meg, én van pofája lenézni engem, aki 5x annyit tett le az asztalra saját erőből, mint ő, aki mindent készen kapott...