Ki lehet nevelni a másikból, ha az illető "túl sok"?

Lassan két éve leszünk együtt a barátnőmmel és néha úgy érzem elszívja az összes energiámat, pedig alapvetően szeretem őt és látom az erényeit, jó tulajdonságait.

Szeretjük egymást, de én már többször voltam mélyponton, mert nagyon rámborította minden nyűgjét. Ő egyszerűen mindent kimond. Azt is, hogy mit csinál, mit fog csinálni, mit csinált tegnap. Teljesen jelentéktelen dolgokat felsorol (bevásárolt, az xy-al trécselt telefonon), bár ez volna még a könnyebbik része. A másik, hogy nagy mélységeket, magasságokat él meg és ezen a téren is mindenbe beavat. Hogy neki mennyire elege van ebből-abból, miután egy fél éjszakát fröcsögött nekem valamiről, utána két nap múlva a nagyratörő terveit vázolja hosszasan, amiről tudom, hogy szintén pár nap múlva a feledés homályába merül.

Én egy zárkózottabb figura vagyok, sok mindent magamban oldok meg, jobban szeretek elmélyülni, befordulni. Engem ez tölt fel, nem az, ha ráborítok másra mindent, ami eszembe jut.

Furcsa, hogy az értékrendünk hasonló, de mégis ez, hogy más a temperamentumunk, engem teljesen lemerít. Mikor elutazik két napra, van, hogy még mindig zsong a fejem a sok infótól, amit hozzám vágott. Próbálom szorgalmazni, ha nem vagyunk egy helyen inkább üzenetet írjon, ne hívjon fel..

Próbáltam neki alkalom adtán jelezni ezt a problémámat, de azon kívül, hogy kicsit megsértődött, utána minden ment a régi kerékvágásban. Meg én is megértem, hogy ezt nehezen tudja másként értelmezni, minthogy nem érdekel, mi van vele, pedig ez nem igaz, csak tényleg ezt a bőlére eresztést én nem bírom sokáig.

Volt valaki ilyen cipőben? Működhet egy ilyen kapcsolat?