Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg nagy kérés a párom felé, hogy dicsérjen, szeretgessen egy kicsit?
Már egy ideje hiányolom a kapcsolatunkból, hogy bókoljon, persze a szép vagy, gyönyörű vagy ez néha-néha kicsúszik a szájából, de inkább azért mert tudja, hogy örülök neki. Tegnap este megkértem, hogy picit bánjon velem úgy, mint az elején, erős, határozott férfiként: markoljon meg, húzzon magához,bókoljon, dicsérje ami tetszik neki, játszon a testemmel, élvezze a domborulataim, hajlataim, mint az elején, mikor még újdonság volt minden a számára. Szerintem minden nő vágyik erre, nem csak én. Az eredmény kényszeres tapizás lett, nulla dicsérő szó, vagy talán egyszer elhangzott, hogy tetszek neki.
Majd csakhamar izgatni kezdett és szex lett belőle. Az a bajom, hogy hiába izgulok fel fizikailag, ha az agyam még arra vár, hogy kényeztessen nem szexuális értelemben is. Nyilván tök jól esik, mikor feláll neki rám és beindul. De ezt úgy érzem mintha maga a szex mint elgondoldolt cselekedet hozná meg a kedvét és nem az én testem érintése, mintha mindegy lenne ki fekszik ott, hiszen nem is szól hozzám közben, pedig olyan jól esne ha azt mondaná milyen gyönyörűek a melleim, vagy bármi, amit épp gondol. Régen mindig mondta.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lehet, hogy ő ilyen beállítottságú, ilyen alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezik, hogy nem dicséri meg az embereket.
Változott valamit a külsőd a megismerkedési időtökhöz képest?
Vagy az is lehet, hogy csak elkényelmesedett a kapcsolatban. Pedig megtartani nehezebb, mint megszerezni. Ezt is közöld vele.
Egy éve élünk együtt. Igen nekem is ez a gondom, tudod én az első fél évben, mikor összejöttünk azt gondoltam, hogy ilyen nincs, kifogtam a főnyereményt, nekem nagyon fontos, hogy ráhangoljon a párom a dologra és ha igazán jó nőnek érezhetem magam mellette, ő mindezt megtette, állandóan bókolt, csókolt, markolt, mindenhol ahol ér, mintha nem tudna betelni velem. Csodálatos érzés volt.
És rettentően hiányzik... Sose kaptam annyi törődést és figyelmet egy férfitól sem, azt hittem, hogy ő tényleg ilyen. Még mondta is, hogy neki fontosabb adni, mint kapni, ő mindig a tenyerén hordozza a nőket és inkább kényeztetni szereti őket mert az sokkal nagyobb élvezet számára.
Erre nálam pont nem így alakul... Állítja, hogy életében nem élvezte így a szexet senkivel, gyakran voltak merevedési problémái is korábban, tök jó hogy neki jó lett velem, de nekem meg az a pasi hiányzik akivel összejöttem, az a gyengéd, figyelmes, önzetlen férfi, akit nem kell megkérni, hogy legyen már olyan amilyen az összes többi nőjével képes volt lenni... Így állandóan bemagyarázom magamnak, hogy biztos azért nem kényeztet és nem mond semmit mert nem akar megbántani, hogy ez meg ez sem tetszik neki rajtam, ördögi kör teljesen, kezdek nagyon magamba esni emiatt, pedig hiszem, hogy ha nem tetszenék akkor nem kívánna meg. De akkor miért van az, hogy minden nőjét az egekig kényeztette és ajnározta, engem meg nem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az ember változik, fiatalabb sem lesz.
Egy kicsit emlékeztet egy ismerősömre, aki nagyjából egy éve van a mostani barátnőjével, nem sokkal előtte volt egy másik barátnője, mindhármuk életében van egy közös hobbi. Ott is a nagy lelkesedés, nagy kényeztetés, nagy kiadások a jelenlegi barátnőre, a szüleimtől nem kaptam soha olyan értékű ajándékot alkalmakra. Most hullámzik pár hónapja. Hol nagyobb a lelkesedés, és akkor minden szuper, hol visszább esik, és akkor is inkább a lány próbál kifelé mutatni valamit (érdekes módon a férfi nem nagyon kezdeményez a visszaesésekkor semmit, mindig a lány indítja a fellendülést). Ez az ismerősöm ilyen ember, neki megvan a maga élete, a maga rutinjai, őt nem zökkenti ki ebből semmi általában, nem ő esik össze, ha valami rosszabbul alakul.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Minden kapcsolat így folytatódik, majd ennél sokkal rosszabbul végződik.
Flörtök, szeretők, másról álmodozások, kacagás a kollégákkal/kolléganőkkel, otthon meg savanyúak vagyunk.
Egyetlen reményt adó mozzanat, hogy ciklikusan visszatérnek a lángocskák ha elég türelmesek és megértőek vagyunk a másikkal és magunkkal szemben is. És akkor ezek a szép napok újra megédesíthetik a negyed vagy félévünket :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!