Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ne találkozzak vele többet?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ne találkozzak vele többet?

Figyelt kérdés
3 hete együtt járok egy fiúval és szeretem, de nem tudom, hogy szerelmes vagyok-e belé. Egyik hétvégén elmentem egy házibuliba és találkoztam egy fiúval, akinek nagyon erős a kisugárzása és hát megtetszett. Sajnos a buliban táncoltunk és kettesben maradtunk egy szobában, szerencsére nem történt semmi, de jól éreztem magam vele. Úgy érzem vonzódik hozzám, és nekem sem közömbös, de ott a barátom aki szeret és én sem szeretném megcsalni. Ma egyik barátnőmmel elmentünk mászkálni a városban, és elhívtuk a buliból egy másik lányt akivel jóban vagyunk. Ő hívta a bátyját, aki tetszik és (a testvére tudja, hogy tetszem neki, direkt ezért hívta el pedig tudja, hogy van barátom.) együtt sétálgattunk így 4-en. Mst, hogy találkoztunk még erősebb lett köztünk a vonzalom, és nem tudom mit tegyek. Szeretek a barátommal lenni, de ez a másik fiú teljesen elveszi az eszemet.
2010. jún. 27. 19:53
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem találkozz, és akkor majd el tudod dönteni, hogy mi legyen a továbbiakban.
2010. jún. 27. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Van az az angol kifejezés hogy

"Listen to your heart"(Hallgass a szívedre)És ahogy én látom,az eszed azt súgja,hogy a barátoddal maradj,a szíved pedig a másik fiú iránt epekedik.Gondold meg,hogy mi mennyit ér meg neked.Ha úgy érzed,hogy megéri eldobni a mostani kapcsolatodat az új fiú miatt,akkor hajrá.De ha nem vagy még kész rá,akkor várj.Gondolkodj sokat ezen.De végülis ezt csak Te döntheted el.

Remélem segíthettem:)

2010. jún. 27. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
8%

én carte'dor ételkockákat szoktam bele tenni, és amíg aranybarnára nem sül, a sütőben hagyom, kb. 30 percig, aztán ízlés szerint ízesítem, és tálalom. remélem segítettem


Órsós Seherezádé

L/62

2010. jún. 27. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

hány éves vagy?

3hét járás után elég nehéz is lenne szerelmesnek lenni... vagyis egy komolyabb érzés, mint a szerelem nem alakul ki egyik percről a másikra.

Szerintem gondold át, hogy ki mennyire fontos neked, aztán döntsd el, hogy mit tegyél. Beszéld meg a barátoddal, ha úgy gondolod, hogy a másik sráccal szeretnél lenni, de ne csapd be. Sok sikert:) 17/L

2010. jún. 27. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

15 éves vagyok.

Köszönöm a válaszokat, elfogok rajta gondolkozni.

2010. júl. 1. 20:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!