Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináltatok volna a helyemben?

Figyelt kérdés

Szóval megpróbálom viszonylag röviden összefoglalni a következőt.

Ha volna egy lány, akibe halálosan beleszerettem még évekkel ezelőtt. Az a furcsa és lehet hogy hülyén hangzik, de magamat látom benne. Nagyon hasonlóak vagyunk, hasonlóan gondolkozik is mint én szinte mindenben. Még tudat alatt is.

De ez a lány visszautasított. Évekig ostromoltam és nem adtam fel. Aztán így 3-4év után belefáradtam, feladtam. Vagyis jobban mondva beláttam, hogy esélytelen a dolog. Főleg mert a lány azóta már máshoz férjhez is ment és már a gyereküket várják. Szerencsére azért a kapcsolatunk nem romlott meg. Máig jóban vagyunk. Mivel én azóta az ország másik felébe költöztem, e-mailben tartjuk a kapcsolatot és csak nagyon ritkán, évente egy-két alkalommal találkozunk csak személyesen.

Legutóbb, mikor náluk voltam a lakásukon nagyon furcsa dolog történt. Csak az illető lny volt otthon, a férje nem. Beszélgettünk, amiből többek között nekem az jött le, hogy nagyon jól megvannak a férjével. Éppen ezért nagyon megdöbbentem azon, ami ezután jött. Gyakorlatilag egyértelmű célzást tett rá, hogy ott és akkor nagyon szívesen lefeküdne velem. Elég zavarba jöttem. Valami olyasmit mondhattam, hogy ezt inkább most hagyjuk. Elég kínos volt a szituáció. Úgyhogy nem sokkal ez után szépen el is köszöntünk, mintha mi sem történt volna és én eljöttem tőle. Persze később mindenképp tisztázni szeretném vele a helyzetet, mert úgy gondolom, hogy a több éves barátságunk többet ér, egy ilyen hülye botlás miatt.

A kérdés, hogy ti mit tettetek volna a helyemben? Lefeküdtetek volna vele? Nekem ő még mindig nagyon bejön és nekem sincs senkim. De neki férje van. Nem szeretném, ha miattam megcsalná. Ha meg gallyra menne miattam a kapcsolatuk, akkor még rosszabbul érezném magamat. Pláne ha ennek a születendő gyerekük inná meg a levét.

És megmondom őszintén, hogy ettől a dologtól inkább kiábrándultam a lányból. Inkább csalódtam benne, hogy erre lenne képes a férje háta mögött.

Jól döntöttem, vagy ki kellett volna használnom az alkalmat? Ti mit tettetek volna?


2010. jún. 27. 18:01
 1/6 anonim ***** válasza:
72%

Hat ha ez komoly, akkor Te egy hihetetlen ferfi vagy...

El se hiszem, hogy letezik ilyen pasi.

Bocs az offert. csak leesett az allam, es nem tudok mast reagalni pillanatnyilag.

2010. jún. 27. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Én úgy gondolom, hogy abszolút helyesen cselekedtél, és lányként mondom ezt, úgy hogy teljes mértékben át tudom érezni a csaj helyzetét is. Én is kapcsolatban vagyok jó ideje, szeretem a páromat, még is szeretném néha érezni hogy másnak is bejövök, másnak is tetszem, mást is izgatok. Szerencsére többnyire akik a környezetemben olyan szinten vannak jelen, mint te ennek a lánynak az életében, tudják ezt, és sosem használják ki az alkalmat, én pedig ha kicsit "magamhoz térek" hálás is vagyok ezért baromira!!!

Úgy gondolom, egy kis gyengeség mindenkinek belefér az életébe (bár én egyértelmű célzásokat nem szoktam tenni), ha igazán szereted azt a lányt, akkor nem engedsz neki! Nem akarhatod tönkre tenni a kapcsolatát, és ez így helyes! Bármennyire is szar helyzet én úgy gondolom helyesen cselekedtél! 20/L

2010. jún. 27. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Teszem hozzá, gyengeség belefér, de ha bele is megy ilyen játékokba egy lány, azt már mélységesen megvetem! Ezért örülök annak, hogy azok a barátok sem használják ki a helyzetet, akiknek tudom hogy bejövök. Ha én nem vagyok észnél, kell hogy legyen valaki, aki gondolkodik, és jól esik, hogy ilyen szinten támaszkodhatok rájuk! 18.08 voltam
2010. jún. 27. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
nagyon szép volt ez tőled, hogy nem használtad ki az alkalmat. dícséretes dolog. nem a magad vágyaid nézted, hanem azt, hogy egy családot tehettél volna tönkre. hidd el helyén van mindened, és fogsz te is találni magadnak egy lányt, akit nagyon fogsz szeretni.
2010. jún. 27. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
A házasságnak szerintem mindegy lett volna, ha már felkínálkozott, de jól tetted, hogy nem hagytad magad kihasználni, és ez a csalódás biztosan segít elfelejteni.
2010. jún. 27. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszaitokat!

18:14, remélem igazad lesz az utolsó mondatoddal kapcsolatban. :)

27/F

2010. jún. 27. 18:47

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!