Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kivel esett már meg hogy családostul a háta mödött “netces” állapotban ért volna haza? Ti mit tennétek ilyenkor? (Bővebben lent)

Figyelt kérdés

Férjem azt mondta másokkal is megesett már hogy feleség/gyerekkel a háta mögött részegen/ betépve mutatkozik, komolyan..? Kivel esett már meg mégis ilyen helyzetben? Nála perpill az utóbbi történt...

barátokhoz mentünk együtt meg munkatársakhoz és tessék ez lett.. ráadásul a kocsiban kellett ezt az egészet...

Úgy kivagyok idegileg,el sem köszöntem csak rohantam haza gyerekkel a kezemben (mert még menni se tud olyan kicsi) hazavezetni nem tzdott úgy kiütötte magát.. egy havernak kellett hazavezetnie meg elrendeznie mert én ugye be nem teszem a gyereket olyan helyre ahol... na szóval vagy másfél órát sétáltam haza majd meg szakadtam,ráadásul úgy bőgök még mindig... nem igaz hogy ilyen helyzetbe kellett hoznia,már megint olyan megalázva érzem magam,most az a szerencsétlen is gyalogolhat..

tényleg komolyan ez ennyire megszokott dolog lenne ilyen helyzetben?? Mert ugye már rég elmúltunk “tinik” hogy felelőtlenül csak úgy csettintésre tegyük amihez kedvünk tartja, én soha az életben nem láttam semmi ilyent,még csak hasonlót sem a szüleimtől,néha annyira elnyomva érzem magam,semmibevéve, ennél már csak az esett jobban amikor épphogy kihoztuk a gyereket a kórházból körhintát járt kb az összen nő körül aki szembejöt, na ez is hogy esett egy frissen szült nőnek?... fogytam is vagy 15 kilót pedig alig híztam terhesség alatt,de tényleg semmi nem látszott rajtam,de egy ilyen “különleges napon azért az ember nem is az hogy elvárja hanem az lenne a normális ha örül a gyereknek/családnak (mert amúgy nagyon várta a picit) erre meg majd kiesik a gyerek a kezéből úgy fordulgat,meg ez a mai...

TE mit csinálnál a pároddal ilyen helyzetben?

Mert amúgy egyáltalán nem ilyen, de gyűlnek bennem a kis apróságai és már lassan idegösszeroppanást kapok,annyira szégyellem magam miatta,egyedül az ilyen összejövetelekre megyek vele el mert amúgy tudom hogy úgy is megaláz,egyedül vagyok 0-24 ben a gyerekkel sehova sem tudok menni ő meg húzza a száját ha 1x-2x elmennék a barátnőimmel gyerekkel vagy anélkül,még ő persze egész nap haverozik,még munkagelyen is mert olyan a munkahelye,én meg egyszerűen nem mehetek sehova,csak anyámhoz... csak vele meg nem olyan a kapcsolatom sajnos amilyennek lennie kéne, egyszóval megőrülök,de nincs senki akinek elmondhatnám a gondjaim,más is volt ilyen helyzetben?


2018. nov. 3. 21:45
 1/8 anonim ***** válasza:
48%
Esetleg összefoglalnád egy mondatban, hogy mibajod?
2018. nov. 3. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
67%

Ebben az a szép, hogy önként elcseszted az életed, hogy utána lelki sérültként kedvedre érzelmi bűnözhess.

32/f

2018. nov. 3. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
34%

Nem ezen az egy alkalmon múlik. Tényleg előfordul. Inkább az számít, ha mondjuk megnézed az utóbbi két évet akkor mit látsz alkohol ügyben.


Ami lejön, hogy magányos vagy. Ezen változtass. Nekem lett barátaimnál válás abból, hogy a nő nem bírta ezt, hogy csak a gyerekkel van. Ezek a találkozók barátnőkkel KELLENEK. MEg az is, hogy ketten legyetek néha. Találjatok helyet hova adhatjátok le a gyereket.

2018. nov. 3. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
55%

Ne haragudj, de mi a kerdes?


Gyulnek az aprosag? Hajlando vagy vele beszelni errol?

A gyerek miatt csak!


Amugy azt mondanam, ha nem lenne a gyerkoc, hogy hagyd ott mert ez nem ugy nez ki, hogy mukodokepes. Te se vagy boldog. O sem boldog, kulonben nem reszegedne le.


Elmondani akarod a gondjaidat, vagy meg is akarod oket oldani? Nem mindegy!


Mindketten csapdaban vergodtok, mar ami lejon az irasodbol. Miert akarod ezt tovabb igy csinalni?


Tenyleg igy akarod leelni az eletedet?


Szerintem te is tudod a valaszt.

2018. nov. 3. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
78%

Viccen kívül mondom, hogy válópernél ez komoly érv lehet az apa ellen. Mondom ezt minden hergelés nélkül.


Korábban komolyan nem volt semmi erre utaló jel? Ha mást nem, ez a mérhetetlen önzés és/vagy felelőtlenség?


Nem hiszem, hogy most kezdte volna el, maximum a lila ködtől nem vetted észre.


Én azt mondom, most csapd a hónod alá a gyereket és menekülj, mert még ki tudja meddig fajul el a dolog.

2018. nov. 3. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
52%
Egy ilyen nő mellett én is tuti nonstop be lennék állva, mert ez a stílus elviselhetetlen.
2018. nov. 4. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Mennyi idősek vagytok, mennyi ideje vagytok együtt?
2018. nov. 4. 02:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Rád is rád férne valami nyugtató. Normális nő le tudja reagálni,ha a párja évente párszor így jár. Nem őt mentem,de a reakciód gyerekes.
2018. dec. 12. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!