Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítás miatti TÉNYLEGES depressziótól, lehet még jobb? Nem vagyok jobban, hiába telik az idő, hiába kérek segítséget, nem tudom, mit csináljak már.
Szakítottam a barátommal, mert úgy tűnt, nem veszi annyira komolyan, mint én a kapcsolatot. Szeretett, de nem úgy, mint én őt, inkább kényelmes volt neki. Elhúzta volna szerintem még pár hónapig velem, de labilis volt számomra. Elengedtem, mert már nem bírtam, hogy nem biztos pontja az életemnek, és keveset is tudtunk találkozni egyéb okok miatt. Akkor úgy gondoltam, hogy jól döntöttem, valahol most is, de azt hittem, jobban leszek, miután lekerül rólam a döntés terhe. Szerettem akkor, és most is, de így kellett döntenem abban az időszakban. Azóta eltelt 2 hónap, egyre rosszabbul vagyok, járok pszichológushoz 1 hónapja, az sem segít, barátokkal is vagyok, elkezdtem nyelvet tanulni, bulizom, és semmi. Sokszor fáj a mellkasom, és rossz a gyomrom, ezen kívül állandóan marcangolom magam, hogy én miket rontottam el a kapcsolatban, sóvárgok a régi szép emlékek után, hogy miért nem lehettek könnyebbek a külső körülmények.Kitartottam több mint 1 évig, de elfogyott az erőm. Alapvetően nagyon szerettem vele lenni, és szerintem ő is, viszont egy másik életszakaszban van már, mint én, és nem biztos, hogy kettőnk terve találkozik.
Miért érzem magam rosszabbul? Azt mondják, az idő mindenre gyógyír, minden nap várom, hogy jobb legyen, hogy ne csak vele tudjam elképzelni az életem. De mikor lesz ez már?! Egyszerűen elment minden reményem az élettől, egy igazi társ megtalálásától, már nem hiszek semmiben,más férfiban, csak élek a világban, mint egy zombi elfojtásokkal. Olyan, mintha egy részem a múltban ragadt volna, szinte a jelenemmé vált, érzem magamban.
Lehet azért van, mert úgy engedtem el, hogy szerettem, csak egyszerűen muszáj, mert nem érnek össze a céljaink, vagy pedig nekem mentek volna rá el a fiatal éveim, mire kiderül, akar e végleg velem tervezni egy új családot.Mégis lelkiismeretfurdalásom van, hogy mi lett volna, "ha", pedig tudtam, hogy nem 2 nap kellett, hogy meghozzam.
Hogy dolgoztátok fel, aki hasonlóan szakított?
Hat ugy tunik neki egy kenyelmes csaj voltal, akire nem kellett sok idot aldoznia. Lehet az orszagban, ahol el is van noje. Az, hogy ilyen lazan elfogadtak csak azt mutatja, hogy nem fuztek mely erzelmek hozzad. Ne legyel naiv. Azert, mert hagytad magad megvezetni meg ne kiallts ki okyan dolgokat, hogy nem hiszel mar a kapcsolatokban.
Amiket irsz, azok alapjan az jon le nekem, hogy tuldramatizalod. En egy fiatal lany vagyok, akivel 3 eves kapcsolat utan szakitottak anno, mikozben mar kuszkodtem depresszioval es egyeb mentalis betegsegekkel, de nem viselkedtem ugy, mint te, hanem osszeszedtem magam. Foleg, ha idosebb vagy, akkor nem igy kene ezt lereagalnod, javits magadon es fejleszd magad, mert ilyen mentalitassal mindentol le fogsz torni es elveszted a hitedet az elettel kapcsolatban. Ezt nem bantasbol mondom, de itt nem a szakitassal van problema.
Kedves Kérdező!
Jól döntöttél. Ez a kapcsolat a feltárt tények alapján nem lett volna hosszútávú a számodra. Ha tovább maradsz benne, meghosszabbítottad volna a szenvedéseidet.
A feldolgozásához tényleg idő kell. Zárd a napodat minden nap azzal, hogy átgondolod, milyen jó dolog történt azon a napon Veled. Ha már nem csak egyet találsz, hanem többet is akkor egyszer csak azon kapod magad, hogy már túl vagy rajta.
Fontos, levonni az esetből a tanulságot!
Te egy értékes, egyedi, és utánozhatatlan személyiség vagy! Legyél ennek tudatában, és ezt az értékes személyt ne vesd, holmi szexre vágyakozó férfinak prédául a karjába!
A személyedet mint kincset, csak annak ajándékozd oda aki annyira szeret, hogy mindent megtesz azért, hogy Neked örömöt szerezzen már az udvarlása során is. Tehát sok találkozás, sok-sok beszélgetés, megismerés.
Szeretettel 1Léna
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!