Ha veszekedésre kerül a sor, akkor ti hogy szoktatok veszekedni a párotokkal?

* tényleg elpattan az agyatok.

Ha olyan van mint amit te írtál. Öltözök, és megyek, szellőzni:D Az mégis csendesebb, és a szomszédok nem kapnak frászt:D

A gond ott kezdődik, hogy megvárod, míg elpattan az agyad.

Egyébiránt azt gondolom, hogy amiket leírtál, az semmi más, mint dühöngés, nem megoldás semmilyen problémára. Amit higgadtan nem lehet valakivel megbeszélni, azt anyázva sem, sőt!

Egy ideig emelkedő hangon beszélünk egymással, próbáljuk felsorakoztatni az érveinket, majd amikor eljutunk egy bizonyos pontig, akkor valamelyikünk (jellemzően én) csendbe burkolózik, és dedósan úgy csinál, mintha nem hallaná a másikat. Ami bosszantó, de idővel eléggé lenyugszunk mindketten, hogy utána egy fél órán belül már normál hangnemben tudjuk megbeszélni a dolgainkat. Ha nem, akkor elkezdek sírni. Az általában már megteszi a hatást, és attól már aztán végképp kibékülünk és nyugiban beszéljük meg a témát.

Régi dolgokat sosem hánytorgatunk fel, mert nincsenek bennragadt tüskék. Ha bármi problémánk van, azt kb azonnal vagy legalábbis záros határidőn belül beszéljük meg, így mire a következő veszekedésre sor kerülne, a korábbi konfliktusra már nem is igazán emlékszünk. Anyázni, csapkodni nem szoktunk, kiabálni nagyon ritkán.

Igyekszem a lehető legnyugodtabb hangnemben. Ez nem zárja ki, hogy nem emelkedik meg a hangszín, de anyázásig nem jutunk el, azért az már durva lenne.

Igyekszünk mindig az aktuális problémára koncentrálni és nem múltbéli, vagy oda nem tartozó dolgokkal "sárdobálni".

29n

Őszintén nálunk sosem volt veszekedés.

Pedig van gyerek, konfliktus, veszedelmes nagymamák, de össze sosem vesztünk. Ha van valami, bár általában nincs, normál hangon elmondjuk őszintén, mi bánt minket, a másik meg buzgólkodik elnézést kérni, kiengesztelni, biztosítani róla, hogy szereti a másikunkat.

Nálunk ez megszokott. Nagyon sokat teszünk érte, hogy jó maradjon a kapcsolatunk

Nem veszekszem. Gyerekes, szánalmas, megalázó, méltatlan és tökéletesen elfogadhatatlan viselkedés. Önuralmat gyakorlok és higgadt maradok, minél jobban érzem, hogy megy fel a pumpa, annál jobban visszafogom magam, átgondolom a helyzetet és nem hagyom, hogy "elpattanjon az agyam".

Aki ilyen aljas módszerekkel bántja a másikat, az nem felnőtt ember, legfeljebb nagyra nőtt gyerek. Még akkor is, ha az emberek jó részére igaz ez.