Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudok bízni a páromban, túlságosan féltékeny vagyok, mit tegyek?
3 éve vagyunk együtt a barátommal, rendőrként kezdett el dolgozni nem olyan rég, és tapadnak rá a nők. Folyton ismerősnek jelölik és írogatnak neki a "kolléganők", akik kicsit sem néznek ki tisztességesnek. Ezzel még nincs is baj, de a pasim vissza is ír nekik, kedves velük. Az egyik kolléganőjét sajnos nagyon közelről ismerem, és a környék legnagyobb k*vája..barátja is van pedig, s mégis az én pasimnak irogat,(hülye indokokkal keresi fel), és tapad rá. Egyszerűen nem lehet lekoptatni. Félek a munkahelyen történik valami kettejük között. A Barátom többször eljátszotta, hogy az életemre esküdött, hogy nem írt neki vissza, de mégis vissza írt, és folyamatosan kitörli az üzenetét. Azt mondta, csak kerülni akarta a konfliktust.. de akinek nincs titkolni valója az nem törli ki...
Egyébként nagyon szoros a kötelék közöttünk, én szeretem, de nem tudok bízni benne, egyszerűen betegesen féltékeny vagyok emiatt,és az önbizalmam is szinte nulla. Nem egyszer akartam véget vetni a kapcsolatnak, míg még tetlegességig nem fajul a helyzet, de mindig jött, küzdött értem. Figyelmes velem és kedves, azt mondta bízzak meg benne, de erről a szokásáról nem tud leszokni. Én már komoly kapcsolatot akarok, de szerintem ő nem, pedig nekem ezt mondja. Mit tehetnék? Én már teljesen kikeltem magamból, azon kattog az agyam, hogyha munkába van vajon mit csinálhat. Lányok, esetleg járt valaki hasonló cipőben? Segítsetek, hogyan tűrjem el, vagy hogyan vessek véget ennek. köszönöm a válaszokat!
Azért ez annyira nevetséges, nem te kedves kérdező, hanem általánosságban. Ez az egész egymás telefonjában kotorászás és üzenetlesegetés.
Mi otthon tudunk úgy élni, hangsúlyozom abszolút kedvesen és boldogan, hogy eszünkbe sem jut egymás telefon-laptopjában leskelődni, kutakodni, stb.
Egy biztos, mindíg is így volt, hogy :
Ha valaki valakit meg akar csalni, meg is fogja. AZ hogy mennyire ügyesen és diszkréten teszi, az egyén függő. És ha ilyenkor féltékenykedve "odahegeszted a radiátorhoz", az csak olaj a tűzre. Nekem még 20-onéves srác koromban pont egy 4 éves együttélős kapcs-nak lett az a vége, hogy a lány atomféltékeny lett (alaptalanul tényleg). A sarki boltban ha a pénztáros lány mosolyogva adta a visszajárót, már cirkusz lett otthon. Sztetek meddig bírtam ?
Kérdezőnek : Az sajnos nagy gond, hogy a párodnak még nem volt komoly kapcsolata. Sajnos azt kell mondjam, lesz még neki :-)
Minden férfi szereti, ha az első komolyabb egziszteniális sikerei közben körüldöngicsélik a NŐ-k és bizony fel is fog belőlük párat próbálni. Ez van. És az a pasi, aki ezt még nem élvezte ki igazán, az még nem alkalmas hűséges komoly kapcsolatra. Biológiai alapon nem alkalmas, nem azért mert bunkó, vagy intelligens (nem a tanultságára értem).
Hát kb ennyi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!