Lehet jövője annak a párkapcsolatnak ahol a nő a nagyvilági élethez szokott míg a férfi ezt nem tudja biztosítani kettőjük számára anyagi okok miatt?

A szüleim segítségével szoktam a jobb életszínvonalhoz, nem volt kapcsolatból maradt meg.

Példákkal érthető lesz mi a különbség.

Én elmennék néha egy klasszikus étterembe vagy bistroba (nem a Kollásra vagy bármelyik hasonló) ami elegáns de még normális keretek között mozog, ő a McDonald’s-ba menne.

Én utaznék, nyaralnék egy szép szállodába pihenék ő ehelyett a kiadó szobát venné ki önellátással.

Autóval járnék szerinte a tömegközlekedés is van elég jó.

Mindenre lehetne példát írni amiből én az igényeset és minőségit szeretném, míg ő az olcsóval is megelégszik.

Mindig azt hajtogatja számomra, szálljak le a földre és felejtsem el a nagyravágyó álmaim. Ő mellette csak a szegénység marad. Pedig diplomás, értelmes ember csak számára nem jöttek a szuper lehetőségek.

Rendes velem és minden rendben lenne ha ez az anyagi rész rendezettebb lenne. Én önerőből nem tudok mindent megteremteni pedig mindent megadnék amit én szeretek. De nem megy még.

Ő abban bízik hogy elfelejtem a vágyaim, én abban hogy egyszer sikerül és jobbra fordulnak a dolgaink anyagilag és nyugodt kényelmes életet élhetünk együtt.

Igen, az igazi szerelem.

Majd ha lesz gyerekünk és télen a mínuszban a megállóban várjuk a buszt ami negyedóránként jár és megfagyunk a gyereket avval nyugtathatom hogy mi igazan szeretjük egymást apuval.

Ha nem tudom megvenni a gyereknek a minőségi csizmát amiben nem fázik meg a lába és nem ázik be, megérti majd hogy apuval szeretjük egymást.

Ha nyáron egész nap a szobába fogja nézni a falat, megérti majd mert a szerelem fontos.

Öt éve vagyunk együtt, a szerelmi kötődés fontosságát a logikus érvek felváltják.