Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megharagudnál ezért?
Nem élünk együtt, kb egy hete eléggé meg is romlott a kapcsolat. Azóta nem találkoztunk. Több napon is a haverjaival volt.
Úgy volt ma leülünk, és megbeszéljük hogy lehetne megjavítani a kapcsolatot. Tegnap meg is kérdezte nála alszok-e.
Ma kérdeztem mikor találkozunk, ő megkérdezte van-e kedvem vele meg a haverjával és annak barátnőjével elmenni kocsikázni, aztán megnézni a tűzijátékot. Mondtam hogy de van kedvem.
Aztán írta, hogy a haverja barátnője (amúgy én is ismerem őket) nincs jelenleg otthon, így nem tudja mi lesz. Én készülődtem, 10 percre rá írtam neki, hogy akkor most mi lesz.
Írta, hogy inkább a haverjával elmennek csak ketten (állítólag tegnap is vele volt), és holnap üljünk le megbeszélni a dolgokat.
Nekem ez nagyon rosszul esett.
Említette még azt is a kis veszekedés közepette, hogy neki most kell egy kis szabadság (állítólag mert mindenen megsértődök és neki ez már sok).
De amikor meg arról volt szó, hogy akkor meg kell beszélnünk a kapcsolatot akkor meg mondta hogy nem akar szakítani, stb.
Akkor szerintetek most mi van?
Jogos hogy rosszul esett és megharagudtam?
3 honapja vagyunk együtt. De ilyenre már egyszer volt példa hogy még is csak ketten mentek el a haverjával négyünk helyett.
Te leülnél akkor holnap megbeszélni vele, vagy hagynád inkább az egészet?
Amúgy szeretem, csak elegem van az ilyen hirtelen dolgaiból.
L
Felesleges ezt eroltetni.
3 honap utan a szerelemnek kene dulnia, nem pedig "kell most egy kis szabadsag" szoveget nyomni.
Veszett fejsze neharagudj
inkabb engedjetek el egymast,mindkettotoknek jobb lesz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!