Kezd ellaposodni az egész részemről. Az a helyzet, hogy együtt élünk a barátommal (lassan 3 éve vagyunk együtt). Mi zajlik le bennem?

Minden szép és jó, mig egy biyonzos ideje (kb.2 hónapja) folyamatosan itthon vagyok, mert ugyebár októberig tartó vakáción vagyok és csak pihenek, semmi meló. Amit megbántam. Úgy érzem, hogy valami változik bennem, ő viszont nagyon is kimutatja a szeretetét. Mig távól voltunk, alig vártam, hogy hazajöjjek és lássam, most pedig, mintha taszitana, vagy nem tudom. Talán csak az hiányik, hogy hiányozzon egy kicsit? Mindent együtt csinálunk, nekem nincsen szociális életem, csakis vele foglalkoztam eddig. Elszomorit, hogy már nincs meg az a lila köd, mint ami az elején volt, de ezt tudom. Hogy igy a normális. Beszéltem neki erről, de mivel ő férfi, neki ez nem olyan zavaró, sőt, el is van kényelmesedve, már nem ad annyit magára, mint az elején, azt hiszi, hogy örökre megszerzett és ennyi. Sokat megtesz értem, de bánt, hogy már nem találom őt annyira vonzónak, mint az elején, amikor még ő is tetszeni akart nekem. Megjegyzem, hogy én a mai napig adok magamra hogy vonzónak találjon, de ez rá már nem annyira jellemző. Szeretem és nem akarom elhagyni, de nyomottnak érzem magam amiatt, ami most velem történik. Ő mindig kedveskedik, talán már túl cuki is lett, ami lehet, hogy baj. Ha mondom neki, hogy változzon, az rosszul esik neki. Pedig nekem nem kell más. Mit tegyek, hogy újra fellángoljon bennem a tűz, hogy újra kivánjam?