Ha az elveid/erkölcseid/meggyőződésed és a boldogságod között kellene választani, te melyiket választanád?

Kérdező!

Azt mond meg, ha mindigis boldogtalan voltál a párod mellett, akkor miért házasodtatok össze és vállaltatok gyereket? Mert minden infód szerint ez volt a legjobb döntés?

Szerelem ide vagy oda, ebben a házasságban te nem vagy boldog és nem is leszel ahogy látom.

Hogy néznél a gyerekeid szemébe?? Itt nem csak a gyerekekről van szó.

"Ó kicsikém együtt éltem apáddal ha bár soha nem voltam mellette boldog, de miattatok vele maradtam, ti ne kövessétek el ugyanezt a hibát......." basszus!!!

És azt honnan tudod, hogy meddig lennél boldog a másik emberrel? Miből számoltad ezt ki?

Magyarul ha nincs másik ember vagy nem lenne, akkor megalkudnál önmagaddal és élsz egy boldogtalan házasságban? Rendben van, hogy hosszú folyamat egy válás, de így akarsz élni? Hány éves vagy 70? Mert akkor megértem.

Az, hogy a feleségedtől elválsz, nem jelenti, hogy elhagyod a gyerekeidet. Sokkal jobb egy tiszta helyzet, ahol elváltok viszonylagos békességben, tudva, hogy nem csaltátok meg egymást, nem árultátok el a másikat, de már nem tudsz a feleségeddel élni együtt, nem szereted, mint nőt. Attól még nem kell utálnotok egymást, haragban lennetek. És a gyerekeknek sem kell hátat fordítani, lehet velük továbbra is törődni, együtt lenni, szeretni őket. Senkinek sem jó, ha csak muszájból maradsz a házasságodban, mert úgyis érzed, érzik majd ők is, hogy valójában nem így döntenél, nem ez a legideálisabb neked, máshol, mással szeretnél élni. Folyamatos konfliktushelyzeteket, feszültséget szül, ha benne maradsz egy olyan házasságban, ahol már nem szereted a feleségedet, sőt másba szerettél bele. És ez hatással lesz ugyanúgy a gyerekek életére, és a tiétekre is. Ha felelősségteljes döntést szeretnél hozni, akkor figyelembe veszed, hogy hosszabb távon mi a jobb a gyerekeknek, és nektek is. Rövid távon biztosan valamennyire megviseli a gyerekeket a válás, de ha látják, hogy nincsenek elhanyagolva, továbbra is része vagy az életüknek, számíthatnak rád, akkor kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak lesznek, mint ha veszekednétek, vagy elhidegülnétek végleg a feleségeddel, és ebben kellene felnőni nekik. Továbbá így a feleségednek is lenne lehetősége egy új társat találni magának, aki megbecsüli és szereti igazán, nem csak kényszerhelyzetből van vele.

(Azért írtam férfi szemszögből, mert általában válás esetén a férfiak dilemmája az, hogy a család elhagyásának minősül-e a válás, hiszen legtöbbször az anya neveli tovább a gyerekeket.)

Szerintem nem szabad általánosítani. Van amikor hiba, ha nem próbálják meg helyrehozni a házasságot, van amikor együtt maradni hiba. Nyilván nem mindegy, miért boldogtalan az a házasság.

Amúgy én is ebben a dilemmában vagyok. És nem annyira a házassági esküm miatt, hanem a kislányom miatt.

Nem mindent lehet megoldani, és a megoldáshoz két ember kell, ha a megoldási szándék és a tettek nincsenek meg mindkét félben, állandó feszült lesz a légkör, a gyerekeknek szenvedés, és rossz minta, rosszat tanulnak meg, rosszat alkalmaznak később felnőttként, nagy a felelősség.

Tudod, milyen az, amikor állandó veszekedés van otthon? Tudod, milyen az, amikor azt látod, hogy a szüleid nem tudják jól kezelni a konfliktusokat?

Én tudom, bár az én szüleimnek jobb, hogy együtt maradtak, egyéb okok miatt, nekik ez volt a kisebbik rossz (jobb meg nem volt), de tudom, hogy nem akarok úgy élni, ahogy ők. Borzasztó sok rossz mintát hoztam magammal, amiket felnőttként gyomlálok kifelé, gondolok újra, és próbálok átalakítani, hogy normális emberi kapcsolataim legyenek és ne szúrjak el egy esetleg jól induló párkapcsolati lehetőséget már az elején azzal, hogy rosszul kommunikálok, mert rossz mintát tanultam.