Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit szólnátok ehhez, mennyire lennétek féltékenyek/mennyire aggódnátok?

Figyelt kérdés

Szeptembertől újra gólya leszek. Az elmúlt pár évben eléggé bezárkóztam, mert nem volt olyan az egyetemi élet és a munkám mellette, hogy sok lehetőségem legyen közösségi programokra vagy kicsit ismerkedni, barátkozni. Ezt a párom is tudja nagyon jól. Vannak barátaim, de eléggé szűk kis kör, én meg eléggé visszahúzódónak tűnhetek, pedig szeretem a társaságot meg benne lenni a buliban, ha van buli.


Eddig nem igazán volt, most lesz. A párom persze bátorít, meg jobban örül neki, ha nem csak otthon ücsörgök (valamiért ő ezt úgy éli meg, hogy nekem az rossz és baj, ha nem mozdulok ki), de nem vagyok benne biztos, hogy fog reagálni arra, ha felvesznek és elkezd kicsit beindulni az új közösség.


Ezen a szakon a legalacsonyabb a lányarány, ráadásul nagyon sok programmal szoktak készülni a gólyáknak (és mindenkinek), amiken szeretnék résztvenni (amíg nem megy a tanulás rovására). Nem beszéltem erről a párommal még, így nem tudom, mit gondol, de kíváncsi lennék, hogy ti egy ilyen helyzetben mennyire lennétek féltékenyek/gyanakvóak.


A történethez hozzátartozik, hogy a korábbi kapcsolataiban kétszer is csalták már meg (két különböző lány), szóval nem tudom, mit váltok ki ezzel vagy hogyan kezeljem a helyzetet. Egyelorenem úgy fest, mint aki aggódna, de szerintem csak abban bízik, hogy mivel ilyen "élettelennek" ismert meg, nem nagyon fog foglalkoztatni a közösségi élet. Persze, nem lenne oka gyanakvásra, nem vagyok olyan, aki ne tudná tartani a keretet, csak azért mégis. Én valószínűleg aggódnék egy kicsit (még ha nem is mutatnám), ha bekerülne egy halom lány közé, akikkel meg táborba is megy, pedig bízom benne.


2018. júl. 4. 12:05
 1/1 anonim ***** válasza:
94%
Ő nem aggódik, jót akar neked. Te azért gondolod, hogy aggódnia kéne, mert magadból indulsz ki. Újabb tipikus esete, hogy rávetítjük a párunkra a saját komplexusainkat.
2018. júl. 4. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!