Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy lehet így viselkedni?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehet így viselkedni? Csak szerintem nem így kéne?

Figyelt kérdés
Tegnap, illetve már tegnap előtt reggel, amikor a barátomnak csináltam reggelit leforráztam a kezem. Hólyagos lett, első-másodfokú égés a bal kezem ujjain. Reggel még úgy-ahogy együttérző volt, de a kaját így sem fejezte be, amit épp csináltam, pedig lett volna rá ideje... Aztán este már csak legyintgetett, hogy ez semmi, neki az egész kézfeje tiszta hólyag volt (most komolyan, ezen licitálni kell, hogy kinek szarabb???) Semmiben nem segített, egyedül a nadrágom segítette le amikor megkértem, de magától eszébe nem jutott volna megkérdezni, hogy segíthet-e valamiben, pedig a bal kezemmel egyáltalán nem tudok fogni. A söprűt nem fogta meg, hogy a macskaalmot felsöpörje, meg szerettem volna kérni, hogy segítsen lezuhanyozni, de mondta, hogy miért nem kértem meg előbb, már mindjárt alszik (még több, mint fél órát fent volt és még a szexszel is bepróbálkozott, amikor arra nem volt képes, hogy segítsen lezuhanyozni ebben a melegben.....) A gázon azóta is áll a retek, mosogató púpozva, ahogy főzés közben hagytam, hogy majd ha végzek elmosogatok, a szemetet sem vitte le pedig tele a kuka stb. Oké, dolgozott mindkét nap, de azért csak nem tört volna el a keze ha megfogja a söprűt. Ehelyett én húztam kesztyűt és kb 20 perc alatt felsöpörtem azt a 30 négyzetmétert, miközben ráadásul eléggé fájt is, mert pont a hólyagot nyomta. Megkértem, hogy legyen szíves vágja le a jobb kezemen a körmömet, mert zavar, erre rávágta, hogy ugye nem most? Amikor még 20 percet itthon volt reggel... A cipőm kikötődött, arra is csak húzta a száját, hogy ő sietne, igyekezzek már. Nem értem, hogy viselkedhet így. Ő evett a munkahelyén, itthon nincs főtt étel mert ugye nem tudok így főzni, de még azt se kérdezte meg, hogy kenjen-e egy szendvicset... :( Szerintetek ez milyen viselkedés?
2018. jún. 21. 01:00
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

bajban ismerszik meg az ember.


a te pasid elbukott ezen a vizsgán.


ha ennél nagyobb problémáid is lennének, szerinted számíthatnál rá, ha most sem?


lapát, lapát, lapát.


én biztos dobnám.

2018. jún. 21. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
0%

Ahoz kepest jo sokat pogyogtel itt.

Na mindegy.

Megerdemled. Es te egy ilyen emberrel vagy. Mert neked tudat alatt ez jon be. Ha segitett volna, ha kinyalta volna a popsid...az lett volna a baj.


Azt tette...amit erdemelsz, amit te, kapni akarsz. A semmit. Mert te magad is egy semmines egy senki vagy. Mivel igenyled a semmit. Remelem tudsz kovetni. Ezaltal soha a budos eletben nem lesz ertelmes es ertekes kapcsolatod, ami jellemben es szellemben elorebb vinne teged.


Mert neked a semmi kell. Es erd be ennyivel, a semmivel...tobbre nem vagy hivatott...neked nem valo az erzelmes (en adom a sajat 100-amat, en is adom a sajat 100-amat) kapcsolat.


Neked boven, de boven eleg ez, amkt a pasid ad neked. Ne kerd szamon, nincs jogod.


Magadat kerheted szamon, “hogy miert vagyok meg vele”? De te oda sosem fogsz eljutni, mert az idealod...A SEMMI! Es te most pont az idealoddal vagy...A SEMMIVEL A SENKIVEL azzal a bizonyos...elsoszamu senki pasiddal, o meg az elsoszamu senki nojevel.


Ne haragudj, ha banto ez neked. De ez a szornyu, nyers igazsag.

2018. jún. 21. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Pötyögni amúgy tudok, a munkám is tulajdonképpen gépelésből áll, így folyékonyan megy, csak lassabban, mint szoktam...
2018. jún. 21. 01:15
 4/13 anonim ***** válasza:
96%

"Azt tette...amit erdemelsz, amit te, kapni akarsz. A semmit."


Kérdező, a 2. válaszadó szábnalmas böfögését nyugodtan hagyd figyelmen kívül.


Egy megkeseredett, rosszindulatú troll csak, aki sekélyes élete kudarcait rád vetíti ki.

2018. jún. 21. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Mert neked a semmi kell. Es erd be ennyivel, a semmivel...tobbre nem vagy hivatott...neked nem valo az erzelmes (en adom a sajat 100-amat, en is adom a sajat 100-amat) kapcsolat.


Ez érdekes, én alapból elég érzelmesnek vallom magam, kár, hogy nem vagyok többre hivatott. :D

2018. jún. 21. 01:16
 6/13 A kérdező kommentje:
Nem vettem magamra szerencsére, van a trolloknál nagyobb bajom is most. :D
2018. jún. 21. 01:17
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Legalább rájottél mire számits tőle ha hasonlo történik,semmi jora,én már kirugtam volna.. Ez minden csak nem párkapcsolat. Mondom ezt úgy h égettem le magam már forro olajjal, karom, fenekem,de egész máshogy viselkedett velem a Társam... Szexre tart mig nem lesz jobb ,nem látod? A hézagtöltőbarátnők sose látják mi a szerepük sajnos.. Csak ide jönnek sirni h egy köcsög van melettük..
2018. jún. 21. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
0%

Egyaltalan nem vagyok troll.

Sot...pszichologiailag elegge sok van a valaszomban.


Minden bizonnyal nem most volt eloszor ilyen, hogy figyelmen kivul hagyta a nyomorod.

Nem?

Biztos volt mar ilyen korabban.

Ha volt, akkor megisbmire szamitasz tole a tovabbiakban? Csaladot? Gyereket? Hmm?

Megjered, hogy tegye tisztaba a gyereket o meg “jaaaj most?? En mar aludni szerettem volna”

Es ha tovabb viszem, majd szulsz neki....aztan majd nem fogod elviselni a stilusat, mert egyre tobbet fognelojonni ez...a semmi amit ad. Te oedig fogadod a semmit.

NYUGODTAN VEDD CSAK MAGADRA, ES MOST ELG AZ EGYUTTERZO NOKBOL, HOGY BIZTOS TROLL VAGYOK MEG NE HALLGASS RAM STB.


Tedd ossze a ket kezed, hogy nyersen a pofadba vagaom a az igazsagot. Szep szavakkal semmit nem ernek el.


De tudod mit?

Tegyunk egy probat.


5 ev.


Ugyanitt ugyanekkor.


Kivancsi leszek, hogy fogod szemlelni a valaszom majd akkor. ;)


Na minden jot.

2018. jún. 21. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
Szerintem hagyd el.
2018. jún. 21. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Es? Feljossz ide panaszkodni, es este mar megint a faxat szopod. Senki nem tart a fejedhez pisztolyt, h vele legye ugyhogy ne rinyaljal. Ez a csuf valosag.
2018. jún. 21. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!