Férfiak! Valóban nagy probléma ha egy nőnek magasak az érzelmi igényei? Többi lent!

Egy elég nehéz gyerekkoron vagyok túl. Remek példája vagyok annak, amikor nem megfelelő emberek válnak szülőkké, nem gondolják át, hogy valóban kell-e nekik gyerek, s akkor látják be, hogy nem kellett volna, mikor már késő... Sok megpróbáltatás ért már engem egészen fiatalon is, rengeteget szenvedtem. Apukám nagy nőfaló volt, sem a férj sem az apaszerep nem ment neki. Érzelmileg zsarolta anyukámat, engem pedig érzelmileg és fizikálisan is bántalmazott. Rajtam vezette le minden dühét, a nők iránt érzett mérhetetlen megvetését, úgy érezte én akadályoztam meg őt abban, hogy jobb élete lehessen. Nem dolgozott, a pénzünk jó részét a szeretőire költötte. Anyukám sokat dolgozott, hogy fent tudjon minket tartani, voltaképp alig láttam. Fiatal korában ért traumák miatt gyógyszeres kezelésre szorul, ez akkoriban viszont olyan súlyos volt, hogy hajlamos volt "bekómálni" a gyógyszerektől, a világát sem tudta. Mivel ő nem volt otthon, apum gondjaira voltam bízva, aki gondoskodott arról, hogy megtapasztaljam, milyen érzés rettegni valakitől...

7 éves koromban váltak el, anyukám utána teljesen megzuhant, évekig csak vegetált. A szülei, tehát a nagyszüleim folytonos gondoskodására szorult. Éjjel-nappal oda kellett rá figyelni, mamáék pedig döntöttek: szinte lemondva rólam, anyumnak szentelték minden idejüket, sokszor elfelejtkeztek rólam. Gyakran éreztették/éreztetik a mai napig velem, hogy nincs rám szükség, felesleges vagyok. Mindenféle szeretet nélkül, magányosan, végtelenül elhanyagolva érzelmi nyomorban nőttem fel.

Ez pedig - akármennyire is szeretnék "normális" lenni - mai napig megmutatkozik rajtam/bennem. Barátaim szerint végtelenül erős a jellemem, igazi tyúkanyó vagyok, szeretek nevetni és mosolyogni, de ugyanakkor határozott vagyok, tudom, mit akarok. Az alapvető tinivágyak, mint bulizás és társai, nálam sosem játszottak szerepet, jobban örültem volna már akkoriban is egy nyugodt hétvégének a barátommal. Minden vágyam, hogy legyen egy boldog családom: férjem és gyermekeim. Olyan anya és feleség szeretnék lenni, valamint olyan férjet szeretnék, amit én (a múltamból kiindulva) sosem láthattam példaként. Mivel semmiféle szeretetet nem kaptam, így nagyon érzelmes, gondoskodó ember lettem, nem akarom, hogy a szeretteimnek olyan fájdalmat okozzak, mint nekem a családtagjaim... Magasak az érzelmi igényeim is. Sok szeretetre, szeretgetésre, gondoskodásra és romantikára vágyom, mindig is olyan társat akartam magam mellé, akinek nagyon is sokat jelentek, fontos személy vagyok és ezt érezteti/hangoztatja is. Voltak már barátaim, de egyiküktől se kaptam ezeket meg. Nem vagyok előnytelen küllemű, szóval a külsőmmel semmi gond nincs, nem emiatt ment nehezen a társkeresés.

Most majdnem 2 hónapja kapcsolatban vagyok, és eddig nem, de most kezdek kicsit félni a páromat illetően - hogy valóban mellém való-e. Egyre gyakrabban hangoztatja (nem bunkón, normálisan mondja), hogy ő nem romantikus típus, ő fél attól, hogy nem képes nekem mindazt megadni, ami nekem kell. Tudatában van vele, sőt, látta is a családomat, hogy milyenek velem, így emiatt is úgy érzem, nagy rajta a nyomás... Tudja, hogy csak tőle kaphatok szeretetet, mástól nem, de mivel neki normális családi élete volt és boldog gyerekkora és múltja, így nem érzi át teljesen, milyen is az, amikor valaki úgy nő fel, mint én. Normál múltú emberként nehezére esik annyira átadni magát az érzelmeknek, ahogy én teszem, amilyen én vagyok. (Mindig kapott szeretetet, megbecsülték, tisztelték, védték, támogatták - nincs érzelmileg "kimerülve".) Minden másban amúgy remek társ, de ettől, az érzelmi tértől nagyon tartok. Nem egy kapcsolatomat nyírta már ki az, hogy nem volt azonos az érzelmi szint. Próbáltam már vele ezekről beszélgetni, tudja, hogy nekem ennél több érzelem kell, és azt mondja, próbálkozik. De mivel alapvetően nem ilyen ember, ezért sokszor azon gondolkodok, mennyire önző vagyok, hogy elvárok tőle egy olyan érzelmi szintet és viselkedést, amire ő mondjuk nem képes - aztán arra gondolok, hogy de mégis, hadd várjam el már ezt, nem túl nagy kérés, nem lehetetlent várok, illetve nekem erre szükségem lenne...

Mondanátok erről véleményt, kérlek? Én 22, ő 28 éves.