Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmérgesedett a viszonyunk ingatlanvásárlás miatt, ti mit tennének?
6 évig az én fizetésemből éltünk, a párom az övét utalta lakástakarékra (utólag ebbe nem mennék bele).
Anyós indította a lavinát, hogy a fia pénzéből lesz a ház, az ő nevére kell írni, nehogy kisemmizzem (jóindulat XD ). A páromnak persze nem így mondta.
Az igaz, hogy ő többel száll be mivel örökölt egy lakást, nekem 1 millióm volt plusz ha 6 évig havi 50-100-at elteszek az 4-8 millió, szóval alsó hangon 5 millió az enyém.
Eddig nem terveztem különmenni, de mivel a párom szerint is legyen az ő nevén már inkább én gondolom azt, hogy ők akarnak engem kisemmizni.
Nem vagyunk házasok, egy gyerekünk van.
Eddig megvoltunk, a gyerek miatt jó lenne együtt maradni és anyagi megfontolásból sem kellene most lelépnem, mert akkor gondolom egy fillért se látnék viszont.
Van hová menni meg nem halunk éhen, de azért ácsi, az én pénzem ne tűnjön már csak úgy el..
A fele ház nem kell, de legalább egy résztulajdont szeretnék.
Ha nem akarnak résztulajdont íratni, gondolom nekem semmi közöm nem lesz hozzá, annyi, hogy a gyerek lesz az örökös? Lakni biztos nem akarnék benne ha szétmennénk. Mit csináljak?
Van egy lakástakarék az én nevemen.
Anyós szorgalmazza leginkább a házasság dolgot (nem hiszem hogy képben van azzal, akkor mi járna nekem).
Ha most házasodnánk a házvásárlás elött az mennyiben javítaná a dolgot? Gondolom akkor is írhatnának papírt, hogy a ház csak a férjem nevén legyen és ha nem megyek bele, akkor rövid házasság lesz.
Úgy jól kijöhetnék, hogy a párom nevén lesz a ház, nekem haszonélvezet, a fiam pedig örököl?
Jelenleg a nullával nem akarok lelépni és ügyvédre sem költeni.
De itt nem is az a lényeg, hog, kinek a nevén van. Illetve a lakástakaréknàl lényeges, de sokkal fontosabb, hogy az életközösség fennállása alatt szereztetek-e valamit. Ha most vennétek a házat, a szerzésben való közreműködés aránya számít, ha ez nem megállapítható, akkor szerzés aránya 50-50%.
Ez igaz a házasság előtt, de együttélés alatt szerzett vagyonra(amennyiben nincs köztetek megállapodás az élettársi vagyonközösségre vonatkozóan)
Ezzel a hozzáállással biztos, hogy nem fogsz kapni haszonélvezetet, mert akkor bármikor kidobhatod a házból, mivel a haszonélvező dönti el, ki tartózkodhat ott. A tulajdonos is csak a haszonélvező beleegyezésével.
Anyósjelölt ez ellen rágni fogja a fia fülét erősen, mert olyan helyzetbe kerül, hogy van is háza és nincs is.
Igazából nem az számít, hogy a papíron kinek a nevén van, hanem a szerzés körülményei.
"mert akkor ha benne laksz, nem küldhetnek el, nélküled nem adhatják el, "
Eladhatják, nem kell hozzá a haszonélvező engedélye, viszont eladás után is haszonélvező marad. Az viszont igaz, hogy ki a fene vesz meg egy haszonélvezettel terhelt házat, főleg, amikor a haszonélvező fiatal.
"akkor jó a haszonélvezet, mert akkor ha benne laksz, nem küldhetnek el, nélküled nem adhatják el,"
Nem teljesen.
Nem kell benne lakni a haszonélvezet akkor is él, ha üresen áll az ingatlan vagy bérbe van adva.
De bizony eladhatja a tulajdonos az ingatlanát, még akkor is, ha van haszonélvező!
Csak a haszonélvezet megmarad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!