Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan vegyem rá a barátnőmet a mozgásra anélkül, hogy megsértődne?
Nézd, azt kell eldöntened, hogy szereted-e őt vagy sem. Ha őt akarod, akkor akarod így is. Ha csak egy vékony nőt, keress mást. Ennyi az egész.
Bírom hogy itt mindenki azzal jön, milyen könnyen találunk mi nők pasit. Ja, csak közben nehogy történjen valami velünk, pl hízzunk 6 kilót, mert akkor már többet nem kellünk. Nekem a volt férjem több mint 10 kilót hízott a házasságunk alatt, de mivel szerettem őt, ez nem csökkentette az érzelmeimet az irányába. Persze, nekem is jobban tetszett vékonyabban, de tudomásul vettem, hogy ez van, sokat dolgozik, fáradt, késő este eszik. Amikor magától úgy döntött, hogy fogyni akar egy kissé, támogattam. Nem a túlsúlya miatt váltunk el. De úgy látszik, ez ma már ritka, hogy valaki társat választ magának jóban rosszban, és simán eldobod a másikat 10 kiló plusz miatt, vagy bármi más miatt.
Kérdező, lehet finoman utalni rá, hogy neked ez így nem jön be, a lány meg majd eldönti, mennyire éri meg neked a veled való kapcsolat. Én így biztos nem csinálnék semmit, csak önmagamért, de ő lehet hogy észbe kap és meg akar tartani téged. Mondjuk a biciklizéstől meg a napi 20 perc tornától nem fog a hasa fogyni, az étkezésre kell odafigyelni, mozogni meg olyat kell amit szívesen csinál.
" Nekem a volt férjem több mint 10 kilót hízott a házasságunk alatt, de mivel szerettem őt, ez nem csökkentette az érzelmeimet az irányába." - Mégis a volt férjed, mindegy. :-)
De figyelj, akit szeretek, annak az egészsége is fontos számomra, és minden elhízás csak egy kicsivel kezdődik. Pontosan tudom, mi ennek a menete, mert közvetlen közelről, anyámon láttam az egész folyamatot, igaz, neki pszichés problémái is vannak, és az arra szedett gyógyszerek valóban nehezítik a fogyást, de mégis van igénye arra, hogy legalább nagy sétákat tegyen és próbálkozzon úgy is, hogy neki aztán tényleg nehéz, mert jobban akar lenni, önmaga miatt, nem a tükörért...
,,Bírom hogy itt mindenki azzal jön, milyen könnyen találunk mi nők pasit. Ja, csak közben nehogy történjen valami velünk, pl hízzunk 6 kilót, mert akkor már többet nem kellünk"
Nem értem,miért tudja egy npő elfogadni,ha hízik?
Miért jó ez valaki mondja el nekem?
Erre azt mondom ha én 31 éves férfiként,napi 10 óra meló,mellette saját kontó építése,szívbetegség,magas vérnyomás,proginf szakdolgozat írása mellett van időm edzeni,meg kajára figyelni akkor mindenkinek.
Én megtisztelem a párom azzal,hogy egy izmos jóképű pasival jött össze akkor minimum még izmosabb még jobb pasi leszek mert így ismert meg,ezért tolta le a bugyiját és engedett magába,nem egy löttyedt dagadt moslék igénytelen férfival jött össze.
Ez a minimum,hogy megtisztelem ezzel,hogy sokkal jobb pasivá vállok,ezért benne is lennie kell egy hiúságnak egyfajta ,,tetszeni akarok" neked mentalitással.
Ezt felejtitek el és ez a baj,ez egy igénytelen hozzáállás.
Ne szedj fel 6kiló zsírt ennyi.
Egyél egészségesen,menjk edzeni,szereted az édességet,tessék,egyél ebből:
Tessék ezt eheted nem hízlal,ennyi.
#33 -as ne haragudj, de te súlyos megfelelési kényszerrel küzdesz a környezeted felé.
Képzeld én 50 kg voltam, mikor megismert a párom. Most 10 év múlva 60 kg vagyok, de ugyanúgy szeret, sőt jobban. Egy emberrel elsősorban nem a külseje miatt élünk együtt.
Nem mondanám 35-ös csak megtartom a piacképességemet,mert jól nézek ki,mindig teljesen máskép működök mint az átlag ember,én rákapcsolok amikor ők leülnek.
Ez igényesség,mert magamon se bírom a zsírt kövérséget,és amikor rengeteg csaj kacsint meg mosolyog akkor tudom megéri.
Egy kapcsolat olyan mint egy állás ha teljesíted az elvárásokat akkor jó lesz ha nem kivágnak.
De nekem miért jó,hogy felszedtél 10kilót?
Ennyire nem érdekel?
Az se érdekelne ha a párod ne adj isten nem kívánna úgy?
És mi lesz ha a pasidat elcsábítja egy gazella testű lány?
Egy munkahelyen mindig hozni kell a plusszokat,ha meg akarod tartani.
Ez ugyanez.
Akkor adok egy pár gyakorlati tanácsot, ami nekem segített lefogyni.
Írod a kalória számolást: kalóriabázis appot töltsétek le a mobiljára! Az biztos van neki.
Egyszer írjátok be, hogy mennyit ehet, ha mondjuk plusz egy órát biciklizett. Rá fog jönni, miért kell sportolni. Aki szeret enni, az szeressen mozogni is!
Menjetek strandra, vagy tóra úszni, járjatok közösen táncra (pl. Kizomba, nagyon szexi), hívd el tollasozni, stb. Egyből nem lesz unalmas a mozgás.
A fogamzasgatló és a pajzsmirigy együtt durva hízást tud okozni. Oké, hogy fogyni akkor is lehet. Csak nem mindegy, hogy heti 1 kg fogyáshoz 1600, vagy 900 kcal-t ehetsz. Nem véletlen, hogy sok lány egész életen át diétázik, mert ha eszik egy fagyit, akkor felugrik 2 kiló. Ez nem csak annyi, hogy csirke meg saláta: szinte egész nap éhes. Itt a probléma, nem a csirkével.
Amit otthon csinal az anyjaval paprikaskrumpli meg a tobbi hazi koszt azt nem fogja mericskelni hisz merlege sincs. A mozgasra akarom rabirni minel elobb mert az anyufoztje naluk nem vitatema.
Eddig magatol is gondolkozott rajta hogy sportoljon de sosem jutott el odaig, most hogy en is ajanlgattam neki mar vegkepp nem akar es o jol erzi igy magat allitasa szerint.
Ha tényleg nagyon rá szeretnéd erőltetni, ő meg nem akarja, úgyis sértődés lesz a vége. Én pont ezért őszinte lennék. Mondd meg neki, hogy "bocsi, de így már nem tartalak vonzónak". Mondom ezt úgy, hogy én is kerültem hasonló helyzetbe, mondjuk én PCOS miatt szedtem fel jórészt, de amikor nem tudtam, miért, hogy mit kellene tennem, akkor is úgy voltam vele, hogy szóltam a páromnak, hogy megértem, ha így már nem tetszem neki.
(ja, pont emiatt, ha kifogásokat gyárt, akkor küldd el dokihoz kivizsgáltatásra... lehet amúgy, ha más étrendre rááll, könnyebben fogy, mint gondolná)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!