Ez normális? Aki volt hasonló helyzetben, hogy jutott túl rajta?

Sziasztok!

Szeptemberben, azaz már 9 hónapja ért véget az első komoly kapcsolatom (ő volt az első, összeköltöztünk, hosszú távú terveink voltak stb..) mert megcsalt és nem szerette volna így folytatni már. Azóta nem tudom elfelejteni, szinte minden nap úgy kelek fel, hogy arculcsap a veszteség fájdalma: már megint üres az ágy, nincs itt, nem jön haza többé.. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal, hiába járok el bulizni, hiába pasizok, hiába iszok, máskor meg non-stop dolgozok akkor sem lesz jobb.. :( Van egy fiú aki halál szerelmes belém, néha tudok úgy gondolni rá, mint férfire de ha vele vagyok néha jó, néha meg eszembe jut, hogy mennyivel jobb volt az ex-el, mennyire szeretett, mennyi közös emlékünk volt és mennyire illettünk egymáshoz.. Ezen kívül több jelentkező is van akiknek tudom, hogy tetszem és többet szeretnének de nem megy részemről. És az a baj, akárkivel megismerkedek egyszerűen senki sem "elég" jó, senki nem tudja überelni. :( Mit tegyek? Mi ilyenkor a megoldás? Szakembernél is voltam, a suli foglalkoztat pszichológust is (aki mellette etika tanár) és vele beszélgettem a helyzetemről de segíteni ő sem igazán tud, csak meghallgat, többnyire tanácsokat és irányvonalakat ad de ezek inkább az életemmel és a céljaimmal kapcsolatosak. El fog ez múlni valaha? Lassan úgy érzem tönkremegyek vagy idegösszeomlást kapok, néha meg egyszerűen haragszom magamra ha kiborulok mert tudom, hogy 9 hónap után már nem kellene.. 19/L