Megütött a Vőlegényem (hosszabban a leírásban), megbocsájtható ez ilyen esetben?

"Aztán ebből veszekedés kerekedett én pedig hisztisen sírva ordítottam vele ezért kaptam a pofont."

Végtelenül ellene vagyok az erőszak minden formájának, elítélem, aki ezt csinálja.

Most le leszek pontozva, nyugodtan tegyétek meg...

De ebből, amit írtál, én inkább azt szűrtem le, hogy ez ilyen "térj már észhez" pofon volt.

Családi eset: anyám még a születésem előtt öngyilkos akart lenni, gyógyszerrel, de apám rajtakapta. Akkor először és utoljára megpofozta, soha előtte nem tett ilyet és máskor sem bántott minket. Ő is egy ilyen "térj már észhez" pofonnak szánta, ami nálunk megoldotta a dolgot, de nem volt helyes cselekedet.

Szóval szerintem te is gondolkozz el ezen, mert lehet, hogy nem ilyen alkat alapból (apukám sem ilyen), de a tehetetlenség kiválthat ilyesmit, hozzáteszem, NEM szép és NEM mentség, mert egyébként ki is sétalhatott volna a lakásból ahelyett, hogy téged megpofoz.

Nem tudom miért ördögtől való egy szimpla pofon, ha ilyenek az előzmények. Mikor kölyökként ezt csináltam, én is kaptam, hogy sértegetés és provokáció helyett azt kommunikáljam a szüleim felé ami a bajom vagy amit szeretnék, mert az visz előrébb, nem az, mikor a saját frusztrációd a másikra próbálod áttolni. Minden egyes pofonért hálás vagyok, mert élesen kijelölés számomra, hol húzódnak a határok, mások és közt. Ha valami az én "felségterületemre" esik, azt én oldom meg, ha nem tudom, akkor kérek segítséget mástól, de nem tolom át rá. Azért nem jó a szabadelvű nevelés, mert nem adja meg a korlátaid, így nem tudod, hogy hol van az a határ, amin belül még biztonságban vagy, azon kívül pedig már kockázatot kell vállalnod. Amikor interakcióba lépsz valakivel, szavakkal vagy tettekkel, tudd, hogy a konfortzónádon kívül jársz, ahol a te játékszabályaid már egyáltalán nem vagy csak korlátoltan érvényesek. Ezen a határon túl, tagadod vagy sem, van ok okozat, következmények, felelősség stb. Ha ezekkel tisztában vagy, felkészülsz rájuk és használod az eszedet is a szíved mellett vagy meglepetések fognak érni, ami bizony lehet kellemetlen. Nyilván nem a vita lezárása volt a pofon célja, hanem a vita helyes mederbe való terelése. Hogy haragszol-e az a te dolgod, nem mi fogjuk eldönteni.

31/f

Ne keverjünk már ide egy öngyilkossági esetet.

Itt mi baja lett volna a kérdezőnek, ha tovább sír és ordít 5 perccel? Kiszárad a torka? Bereked? Ez nem egy megmentő pofon volt, hanem egy nem tudlak elviselni pofon.

Itt a pasi tolta át izomból a frusztrációját a nőre egy jó nagy pofon kíséretében.

Lehet valaki idegbajos és üvölthet, de ez senkit sem jogosít fel arra, hogy lekeverjen neki egyet.

Elmehet viszont a pasi akárhova, ha már érzi, hogy elege van. Akár csak ki az utcára. Felvehet egy fülest, vagy bedughatja a fülét füldugóval, ha nem bírja.

Vagy leléphet és visszajöhet, ha a másik lehiggadt.

Gyereket még undorítóbb megütni, mint nőt, menjetek csak át a gyerekvállalás kategóriába nézelődni, vagy olvassatok utana szakirodalomban, milyen sokan gondolják a bántalmazott gyerekek, hogy az őket ért sérelem jogos volt és teszik majd ezt a sajátjukkal. Pusztán azért, mert a szent szülői képet nem merik ledönteni.

Egyszer én is kiabáltam egy rémes napon és sírtam, mert odaégett a töltöttcukkiniscsirkém, amin 2 órát dolgoztam. Úgy éreztem semmi sem sikerül. Az akkori párommal eljátszottuk az időt, és őt okoltam érte, mert ő akart visszavágót.

Ő odajott, mikor dobáltam és csapkodtam bőgve és őt átkozva, lefogta a kezem, átölelt és azt mondta, nincs semmi baj. Ideges lettem és megpróbáltam belerugni a lábába, de ledöntött az ágyra és úgy tartott szorosan, amíg meg nem nyugodtam.

Így viselkedik egy valódi férfi. És így viselkedik egy jó szülő is a gyerekével.

Ott van, amikor a másiknak leginkább szüksége van rá. És bizony akkor van a legnagyobb szükség, mikor a másik a leghangosabb vagy a legcsendesebb.

Sajnálom, hogy ti nem élhettetek át hasonlót soha, hogy titeket(és engem is gyerekkoromban rengetegszer) megütöttek, mikor a leginkább rászorultam volna a szeretetre, biztonságra.

Nem értem, hogy miért tenné egy pofon semmissé a szeretetet. De majd a férj vagy a szülő hagyja el az otthonát x időre, mert valaki éppen hülye és nem néz se Istent se embert, hanem megy és támad. Szerencséd volt a pároddal, de nem mindenkinek van pont akkor jó napja, amikor neked éppen rossz. Nem azt mondom, hogy a pofon a legjobb dolog, amit ember valaha kitalált, de azért ne várjuk már, hogy az egyén pillanatnyi hülyeségeihez alkalmazkodjon egy komplett életközösség. De ha már itt tartunk, nem kell hisztizni sem, meg bántani a másikat. Most te is az ebéddel.... oké, dolgoztál vele, oda égett, mert jól éreztétek magatokat a barátoddal. Ezért a barátod a hibás, olyannyira, hogy még próbáltál belérúgni.... ha ezért kapsz egy pofont, akkor ki lett volna az agresszív állat? Nem lenne ilyen, ha az emberek felnőttkorukra tudnának disztingválni és nem úgy kezelnék egymást mint a rongyot. Az esetek döntő többségében ember embert nem jókedvében üt meg. Normálisan kell viselkedni egymással, aztán ennyi.

31/f

"Ő odajott, mikor dobáltam és csapkodtam bőgve és őt átkozva, lefogta a kezem, átölelt és azt mondta, nincs semmi baj. Ideges lettem és megpróbáltam belerugni a lábába, de ledöntött az ágyra és úgy tartott szorosan, amíg meg nem nyugodtam.

Így viselkedik egy valódi férfi. És így viselkedik egy jó szülő is a gyerekével. "

És így viselkedik egy neveletlen, éretlen, hisztérika. Az nem baj, hogy te megpróbáltad megrúgni? :)

Nem, mivel lefogott. Nem nyerő lefogni valakit, aki épp tombolós idegrohamot kapott, korlátozni fizikailag, mikor nem akarja. Egyértelmű, hogy felhúzza jobban magát.

Ez is egyfajta kényszer/erőszak, simán belefér ilyenkor, ha az ember próbál szabadulni akárhogy, ha akarata ellenére fogják le.

Kell pár perc, mire a tomboló ember rájön, hogy arra van szüksége, hogy érezze, nincs egyedül és szeretik, megértik. Ha fizikailag is közel van másik, ezt jobban érezni.

Mindenki azon akad ki, amin akar. Másnak lehet, hogy semmiség, de én ott sokalltam be. Más meg máshol. Ettől az enyém még nem rosszabb. Ez emberi dolog. Viszont az választás kérdése, hogy miben adja ki az érzéseit az ember. Megütni a másikat nem szabad, csak önvédelemből.

Én is kezeltem már az exeim idegrohamait, sikeresen. Sőt, a gyerekemét is. Az exek próbáltak ellökni, a gyerekem meg harapni, karmolni. 3-5 perc múlva viszont egy nyugodt, szeretettel teli ember bújik ahhoz, aki vele volt a nehéz helyzetben. Elismerem, hogy ez is erőszakos dolog(mondjuk közelèbe sincs egy pofonnak), sokszor nem is ez a legjobb megoldás, de ha a hallgatás nem segít, ez a második legkevésbé rossz módszer. Utána jön a lelépés az idegbaj alatt. Ott már magárahagyva/elutasítva érzi magát a másik.

Az életközösség azzal jár, hogy alkalmazkodunk. Mindenki mindenkihez. Van, hogy egy emberhez 2 másik, van, hogy fordítva.. ameddig nem aránytalanul sokszor alkalmazkodik az egyik, addig semmi gond nincs.

Ha az ember nem találkozik viszonylag szélsőséges helyzetekkel és steril környezetben nő fel, nem tanulja meg helyesen reagálni nehéz helyzetben.

Fontos, hogy a gyerek is lássa a szülei érzelemkitöréseit(normális formában, nem pofonnal), hogy tudja, ezek hétköznapi elfogadható dolgok, és megtanulja kezelni.

Különben olyanná válik, aki ezt elfogadhatatlannak tartja és úgy érzi veréssel kell elhallgattatnia a másikat, mikor az az érzéseiről beszél.

Akinek van gyereke próbálja ki, hogy szorosan szeretettel öleli egy hisztinél, csodát fog látni.