Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért van ennyi problémás párkapcsolat? Hogy lehet ellene tenni?
Annyi ilyen kérdést olvasni azzal kapcsolatban, hogy "miért mentünk szét" "mit tegyünk, ha fojton csak a veszekedés megy", "hogy menthetnénk meg a haldokló kapcsolatunkat" stb.
Miért jönnek ki párok ilyen rosszul egymással? De nem csak simán kapcsolatnál. Házasságnál stb-nél. Rengeteg a válás, a szakítás, az összetört emberek.
Miért ez a sok probléma?
Hogyan lehet a legtöbbjüknek elejét venni?
Nekem is volt pár viharos kapcsolatom és egyszerűen nem tudok rájönni hol romlottak el a dolgok...
Jelenleg boldog(igaz friss) párkapcsolatban élek, de nálunk is vannak kisebb nagyobb surlódások. Nem gyakran és mindig megtudjuk beszélni/oldani a problémáinkat. Egyelőre. De a sok kérdés után, amot itt és máshol is olvasok, meg a tapasztalatok miatt mindig ott bennem a félsz, hogy velem is az történik, mint "veletek", vagy az előző kapcsolataimmal.
Mit lehet ezek ellen tenni?
Hogy vehetem elejét a dolgoknak? Van valami általános tipp? Esetleg minden embernél más és más az, ami harmóniát hoz a kapcsolatukba. Hogyan tudjuk meg ezeknek a "titkát"?
19/l
19 évesen nagyon nagy fába vágtad a fejszét. :-)
Hogy ezt a kérdést megfejtsed...
Én 41 évesen is ezt fejtegetem, és még nem jöttem rá a megoldásra.
Sőt, el kell mondjam, nagyon de nagyon elszomorító amit magam körül látok. Olyan párok, akikről azt gondoltam, tökéletesen kiegészítik egymást, gyerekeik vannak stb, együtt fogják leélni az életüket, sorra mennek szét. 10-15-20 év házasság után!
Vagy az is elszomorít, mikor a kolléganőm mesél a férjével való kapcsolatáról. 2 éve még arról áradozott hogy mennyire felnéz rá azért mert bizonyos dolgokról határozott elképzelése, véleménye van. Ma pedig ugyanezekkel a dolgokkal kapcsolatban szidja ugyanazt az embert, hogy hogyan lehet ilyen merev, fafejű.
És ugyanarról az emberről beszélünk, ugyanazokkal az elvekkel. 2 éve még ezek miatt ő volt az isten, ma meg ugyanezekért a dolgokért ő az ördög.
na... innentől kezdve nem hiszek abban hogy van hosszú távú kapcsolat, mely tiszteleten, megbecsülésen alapul.
Kialakul egy kapcsolat, működik 6-7 évig, és kész. Onnantól csak kinlódás következik. Elvész a tisztelet, a másikra való felnézés.
Lehet a 7 évenkénti párváltás van belénk kódolva eredetileg??? Csak felül akarták ezt írni bizonyos társadalmi normák, szabályok?
Egyre inkább ez az érzésem, tapasztalatom.
41 f
Sajnos eléggé nagy igazságot látok abban, amit mondassz.
Ugyan ez a tapasztalatom nekem is.
Bár az egyetlen ami viszonylag tartja bennem a reményt, az hogy a nagyszüleim 52 éve házasok. Persze néha elegük van a másik zsörtölődéseiből(főleg, hogy már öregek), de attól még ugyan úgy szeretik egymást.
#2-es ebben azért nem igazán értek veled egyet.
A szexuális életünk mindig jó volt, tehát ezzel nem volt gond. Azzal már annál inkább, hogy ha probléma mertült fel, vagy én peóbáltam rendbehozni, vagy ha a párom, akkor félgőzzel.
Egyedül nem tehetek egy kapcsolatért, hisz ez 2 emberes dolog.
Ja, én már csak sodródom 42 évesen, egy szépen felépített élettel a hátam mögött. Megvan a ház, kocsi, gyerek, nincs hitel, jól tartom magam. Csak éppen nem kellek otthon, unalmas lettem, nem érdemlek egy jó szót sem. Nem lehetnek vágyaim, dolgozzak, hozzam a pénzt és ennyi az összes szerepem. Mindenki azt mondja váljak el. Abban mi a jó hogy aprópénzre váltom az életem, a gyerekemet majd csak 2 hetente láthatom stb. Meg aztán sok esélyem lenne találni egy megértő, szerető nőt ebben a pokoli húspiacon, ahol az egyedüli érték a szexi, bugyinedvesítő külső? Ha már belegondolok is hányingerem van az egésztől, amit ma párkeresésnek hívnak. Lehet választani a kiábrándultakból, a hozományvadászokból, a frigidekből, a 40 éves tini lányokból, a többgyerekes nőkből, akik bármit eljátszanak a biztonságuk érdekében, vagy ezek kombinációi.
Az egész el van cseszve, úgy ahogyan van!
Azt látom nagyjából, amit az #1-es. Szerintem a gond az, hogy felnőtt korú gyerekek próbálnak kapcsolatokat kialakítani. Attól, hogy az ember leélt 18 vagy 40 évet, még nem feltétlenül lesz érett és komoly gondolkodású. Ha leülsz egy ovis játszótér mellé, nagyjából ugyanazt fogod látni, mint a felnőtt párkapcsolatokban. Pistike a homokozó királya, ezért bírják a kislányok. Józsika meg csendben kitalál tök jó játékokat, de mivel nincs lapátja a homokozóban, ezért vele senki sem foglalkozik. Krisztike meg csinos ruhában jár, ezért Lajoska nagyon bírja.
Igazából az ovis szint és a felnőtt kategória között a jogi felelősség a különbség. Ha oviban Pistike megakar verni egy lányt, akkor jön az óvónéni és helyrerakja a dolgokat. Pistikének elmondja, hogy nem szabad ilyet csinálni, a lányoknak meg elmondja, hogy ne foglalkozzanak olyannal, aki megakarja verni őket. Felnőttként az embereknek felelősséget kéne vállalniuk, de nem megy. Pistike felnőttként megver pár nőt és látja, hogy ebből nincs probléma. Nincs már ott az óvónéni, hogy leállítsa. A megvert nők meg keresnek pár kifogást, hogy "de ő igazából szeret" és az ő fejükkel sem beszél senki.
"Vagy az is elszomorít, mikor a kolléganőm mesél a férjével való kapcsolatáról. 2 éve még arról áradozott hogy mennyire felnéz rá azért mert bizonyos dolgokról határozott elképzelése, véleménye van. Ma pedig ugyanezekkel a dolgokkal kapcsolatban szidja ugyanazt az embert, hogy hogyan lehet ilyen merev, fafejű."
Ez pl. egy tök jó példa. Teljesen gyerekes hozzáállás, de az illető soha nem fogja észrevenni, hogy mennyire gáz, amit művel.
Pár komoly probléma, amiről sokan azt gondoljuk, hogy csak a gyerekekre jellemző, de a "felnőttekre" is: Önismeret hiánya, idilli világkép és elvárások, felelősségvállalás hiánya.
Szerintem a probléma itt abban van hogy egy idő után csordultig telik a pohár mindkét fél részénél, mivel se alkalmazkodni nem képesek manapság, sem engedni.
Nem képesek olyat megtenni ami a másiknak örömet okoz vagy fordítva. Ennyi.
Nálunk pl a végén a másik fél abba kötött bele hogy ,,turkálom az ételt". Ez kb annyi volt hogy az édes savanyú szószt (mert tettek rá) leszedtem az étel tetejéről és a szószt pedig elkerültem.
Így elég nehéz dolog engedni.
Emellé pedig általában a másik fél akarata érvényesült, a kedvemre nem igazán próbált tenni bármilyen téren (akár gesztusokkal is). A panaszkodás pedig folyamatos volt.
Elég "türelmes" ember vagyok (talán jó szívem is van, de erről nem akarok hazudni) de egy idő után ami sok az sok bárkinek.
Elejét venni csak 2 ember által lehet:
-megpróbáltok kicsit alkalmazkodni
-örömet okozni a másiknak ajándékokkal, szexben, gesztusokkal
-megpróbáltok nem egyfolytában panaszkodni, csak ha tényleg baj van
-az érdeklődési körötöket nem nyomjátok le a másik torkán ha nem érdekli annyira (persze lehet róla beszélni, de azért ne mindig)
-Illetve a hűség, és a normális viselkedés (nem kell semmit a piára fogni, vagy hogy valaki ,,felkúrta" az agyát a másiknak, sem a menstruálásra. Mindenki viselkedhet normálisan azzal az emberrel akit "szeret")
A #7-es megfogta, és szépen leírta a lényeget. Én annyit fűznék hozzá a témához, hogy sokszor azt látom, a párok egyszerűen nem tudnak nyíltan, őszintén kommunikálni egymással, sőt van, hogy úgymond magukkal sem. Van, hogy még saját maguknak sem képesek megfogalmazni az érzéseiket, problémáikat. Aztán van, akinek ez már megy, de a párjának akkor sem mondja el, lásd az egyik válaszoló által írt példát, ahol a feleség neki panaszkodik a férjéről... mondjuk nem teljesen passzol ide, mert a nő nem látja, hogy vele van a baj, benne változott valami, nade egy őszinte beszélgetés a férjjel ráébresztené, és lejjebb áshatnának, esetleg netalántán az egész probléma gyökeréig... dehát az fárasztó, bele kell tenni az erőt/energiát ugyebár, egyszerűbb egy harmadik félnek panaszkodni. Na de miért neki? Miért nem a párjának mondja el ugyanezt? Egyrészt ezért, amit az előbb írtam, másrészt sokszor félnek a következményektől, nem akarják megbántani a másikat, stb-stb.... de egy kapcsolatban meg kell(ene) lennie egy ilyen szintű bizalomnak, hogy pl. nem fosunk attól, hogy ha elmondjuk a másiknak a bajunkat, akkor majd szakítani akar, mert tudjuk, hogy a kapcsolatunk erősebb ennél. Vagy hogy nem azon agonizálunk, hogy jaj, megbántjuk a másikat, mert tudjuk, hogy maga a kapcsolat fontosabb ennél, és hosszú távon “megtérül” a lelkizés, és szükség van rá, akkor is, ha pillanatnyilag rossz.
Szóval összességében sokszor a nem megfelelő kommunikáció a gond - lásd az itteni kérdések közel háromnegyede nem is létezne/megoldódna, ha a felek tudnának normálisan kommunikálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!