Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
1 férfi se becsüli azt h amikor a férfi haza jon munkábol pl északairol reggel 6 kor, és lefexik nyomogja a telojat délutan 12 ig?
Bírom, mikor a rossz kapcsolatban élő nők ezt veszik alapnak, aztán ha valaki megmondja hogy szar a kapcsolatuk akkor meg vannak sértve.
Az én párom fizikai munkát végez, mégsem várja el, hogy mihelyst hazaér 5 féle fogással repüljek elé. Sőt, van mikor ő főz, mert kedve van hozzá vagy mert ő ér rá jobban. Ha gépezik és engem zavar, mert vele szeretnék lenni akkor szólok neki. Soha nem haragudott még meg érte, sőt. Ő mondta, hogy szóljak rá, ha zavar. Néha megkér, hogy hozzak be neki enni, de ez fordítva is működik és létezik nemleges válasz is. Sokszor magától is süt/főz nekem csak úgy kedveskedésből. A takarításban is segít, ha kell. Közösen lakunk a lakásban, közösen is tartjuk rendben. Ha úgy dolgozik, hogy nincs ideje levágni a füvet, csak nekem akkor megcsinálom én. Nem halogatjuk hetekig, mert az "férfi munka".
Én nem értem az ilyen nőket. Engem egyedül az bosszantott, hogy soha nem a szennyesbe tette a ruháit, nekem meg elegem lett, hogy külön keresgetni kell mosás előtt. Csak azt mostam ki, ami a szennyesben van. Ha nincs tiszta gatyája emiatt akkor kimossa kézzel, vagy indít magának egy mosást, legközelebb meg tudja hova kell tenni.
Az én párom mindig megbecsüli a házimunkát is meg az ételt is, mert tudja, hogy nem 2 perc megcsinálni és nem az a dolgom, hogy mást se csináljak, csak cselédkedjek.
"Engem egyedül az bosszantott, hogy soha nem a szennyesbe tette a ruháit, nekem meg elegem lett, hogy külön keresgetni kell mosás előtt. Csak azt mostam ki, ami a szennyesben van. Ha nincs tiszta gatyája emiatt akkor kimossa kézzel, vagy indít magának egy mosást, legközelebb meg tudja hova kell tenni. "
Úgy látszik, ez valami genetikai defektus a pasiknál, nálunk ugyanez volt, a fiaimmal is, a barátnőim is ugyanezt mesélték.:-) A mi megoldásunk is hasonló.
Az ingyenmunkát senki se tiszteli.
Az exférjem ugyanez volt. Amióta takarítónő jár hozzá, nem mocskol annyit, hisz akkor heti kétszer kéne 10ezret kiadnia.
A párom meg tudja, hogy én is dolgozom annyit mint ő, továbbá azt is, hogy az otthonunk rendbentartása az ő érdeke is.
"kérdezgettem h mibaja.és nem beszél velem. Hiába hozzá szolok,ha tudnám mi a baja,tennék valamit.."
Akkor most neki van baja, vagy neked? Szerintem magaddal foglalkozz előbb. Neked jó az, hogy úgy mennek a dolgok, ahogy? Ha igen, miért írtad ki a kérdést? Ha viszont nem, akkor ne őt kérdezgesd, hanem te magad döntsd el, hogy hogyan fogsz változtatni az életeden.
Nem akarlak megbántani, de aki lábtörlőnek jelentkezik, az ne csodálkozzon, ha embertársai lábtörlőnek használják. Azt pedig nem nagyon szoktuk megbecsülni.
Ültesd le a párod, mondd el neki, mit szeretnél tőle,ne várd, hogy magától kitalálja. A férfiak zöme nem valami jó gondolatolvasó. És ne általánosságokat mondj "becsüljön meg" és hasonlók! Azt szeretnéd, hogy mikor fekel, köszönjön, adjon egy puszit vagy kettőt. Kérdezze meg, hogy vagy. Segítsen hazacipelni az ásványvizet meg a többi nehéz cuccot a nagybevásárlásnál. Vagy hazafelé jövet vásároljon az összeírt lista alapján (6-kor nincs tömeg a boltokban). Aztán alkudozhattok, mi az, amire képes, és mire hajlandó egyáltalán. Azis kiderülhet, hogy ő is mást várna tőled. Nem fontos neki a hatféle kaja, heti háromszor beérné egy szendviccsel, de örülne, ha néha mellébújnál az ágyba. De sajnos lehet, hogy kiderül, pont úgy jó, ahogy van, és egyáltalán nem akar változtatni. Akkor viszont meg kell fontolnod, jó-e neked ebben a kapcsolatban élni.
Viszont a csodára ne várj. Ha mindent úgy csinálsz, mint eddig, és nem mondod el neki, hogy mit szeretnél, minden úgy is fog maradni, ahogy eddig volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!