Úgy nem is érdemes senkivel együttlenni amíg az egyik félnek nincs kellő önbizalma?

Olyanok válaszára lennék kíváncsi akik vagy találkoztak már ilyennel, vagy ilyen helyzetben vannak és tudják mit kell tenni. A kapcsolatunk elején sem volt elég önbizalmam, ami abban mutatkozik meg, hogy folyamatosan attól félek, barátomnak majd nem én, hanem más kell, nem vagyok vagy leszek elég érdekes számára, más szebb, jobb, okosabb, nem tudom miért van velem. Másokhoz méregetem magam, pl. biztos a munkahelyén másokkal jobbakat tud beszélgetni mint otthon velem.

Mondjuk már mondott meg csinált pár olyan dolgot eddig, amik csak jobban belevittek ebbe az állapotba, de úgy érzem azért ez jórészt nem rajta múlik. Nem sírok ezen minden nap azért, őt meg főleg nem csesztetem ezzel, viszont akarva-alaratlanul néha látszik rajtam, hogy a fenti gondolatok felbukkanása után elszomorodom, rosszabb kedvem lesz, akkor meg nem nagyon merem megmagyarázni miről van szó, neki ez olyan hülyeségnek tűnhet.. már 3 éve együtt vagyunk, azért nem akarnám egy ilyen miatt hazavágni az egész kapcsolatot, szeretem őt, csak ez a hangulatomra ráteszi a bélyegét, akkor ingerlékenyebb vagyok, nehezebb engem kezelni. Ha elvonulok, az is furának tűnik neki...

Pszichológusra nincs pénzem se időm, könyveket olvastam ilyen témában, de azok is csak ideig-óráig segítenek... valahol nem is nagyon hiszem el, hogy bármi segíthet, de azért valami megoldásnak csak kell lennie!

Ezek az időszakok néha napokig eltartanak, és ilyenkor a melankólia miatt nem érzem jól magam. Mit tegyek?