Van még remény? (hosszabban)

Eddig nem voltam benne biztos, hogy ki akarom-e írni ide, de egyik barátomtól se kapok egyenes választ vagy már unják a témát/kínos. Szóval. Van egy srác aki nagyon sokáig tetszett. Előtte volt egy fel éves kapcsolatom, azelőtt egy három hónapos, szóval voltak már fiúk az életemben, szerelmes is voltam, de ez valahogy mégis más volt. Mintha a lelkitársamat találtam volna meg benne. Egyre közelebb kerültünk, már néha úgy voltam vele, nem is zavar ha nem lesz köztünk semmi, mert annyira fantasztikus ember hogy mindenképp szeretném ha az életemben maradna. Teltek a hónapok, volt egy két jel ami utalt arra hogy talán kölcsönösek az érzelmek, de nagyon jól titkolta és ha tudta, elnyomta ezeket - úgyhogy volt, hogy már le is mondtam róla. Aztán egyik este összejöttünk végre. Fantasztikus volt, soha nem csókolt még meg senki úgy mint ő, nagyon aranyosan kezelte, másnap megbeszéltük, és végülis ő kérdezte meg, leszek-e a barátnője. Igent mondtam.

Az első hét királyul telt, körbejártuk Pestet, sokat voltam náluk, beszélgettünk, hülyéskedtünk, olyanok voltunk mint azelőtt, csak a kínos csendeket meg lehetett tölteni csókokkal.

Aztán, két hét múlva szakított. Nem értettem pontosan miért, sokat magyarázta, de nem értettem, pedig sokszor kérdeztem vissza. Szeret, de neki nem mennek a kapcsolatok, furcsa érzés, nem jó, rossz előérzete van, nagyon erős érzelmei vannak és fél tőlük. Előre eldöntötte hogy nem fogunk összejönni, mert tudta magáról hogy ő ilyen, de azt mondta, egy idő után annyira megszeretett hogy az érzések irányították őt. Először szünetet beszéltünk meg; kérdeztem hány napot adjak, mire azt mondta, nem tud időt mondani, majd ha minden rendben lesz a fejében. Azt mondtam, nem tudom hogy tudok e rá várni, ő azt hogy ne is tegyem, mert tudja hogy nem ő kell az én boldogságomhoz.

Szakítás után furcsa volt, mert előtte minden percet vele töltöttem. Pár napig majdnem kicsattant az örömtől, én a halálomon voltam. Aztán ő lett szarul, és én kezdtem el megint élni. Most tartunk ott, hogy nem tudom, mi van.

Szóval, már az első napon eldöntöttem hogy én nem fogom őt keresni. Ő szokott odajönni hozzám beszélgetni, ha ilyenkor udvariasságból kérdezek valami olyasmit hogy “és milyen napod volt?” elkezd hadarni és vagy húsz percig beszél, rengeteget bámul rám, és amikor elbucsuzunk, hosszasabban ölel meg mint mast. Egyik nap amikor elbúcsúztam tőle, véletlenül ugyanarra hajoltunk, és nagyon viccesen jött ki az egész.

Később este barátnőm irt, hogy amikor mentek haza, a srác megkerdezte tőle hogy szerinte szeretem e meg ot, mire baratnom mondta hogy szerinte igen, erre ő azt hogy “akkor jó”, pár héttel később pedig azt mondta neki, hogy úgy érzi, én már lezártam ezt az egészet (mármint a srác érzi így)

ha csak egy random fiú lenne, hagynám, de annyira megérintett, és nehezen tudom elengedni. Valamennyire sikerült de még szerintem összejönnék vele. Van értelme várni rá? Meg tudom valahogy valtoztatni a gondolkodását? Vagy bárhogyan hatni rá?