Lehet, hogy az ember nem is monogám?

Legyél te a szerencsés kivétel :)

Aki jól/szerencsésen választott, az élete végéig hűséges és boldog kapcsolatban lesz. Nyilván jöhetnek előre nem látható problémák, amik rontják az összképet, de azért ha valaki tényleg szeretné, akkor ki tud tartani a párja mellett. Tény, hogy az ember folyamatosan változik, fejlődik (előre vagy hátra), és tulajdonképpen 20 év házasság után már másik emberrel élsz együtt, de ha együtt fejlődtetek, ugyanabba az irányba, akkor ez önmagában nem lesz ok a válásra. Akkor van baj, ha más irányba, esetleg más ütemben változtok, mert akkor eljön egy olyan pont, amikor mint párkapcsolat már értelmetlen fenntartani az egészet. Ez sajnos ilyen, nem ugyanahhoz az emberhez mentél hozzá, mint aki 30 év múlva lesz, ez van, ilyenkor lehet dönteni a válás mellett vagy amellett hogy újra megismeritek egymást és esetleg próbáljátok új alapokra helyezni a kapcsolatot (azért 30 év után már reális hogy esetleg unokáitok is vannak, nagyon sok minden történik addig, nem is csoda, hogy nem tudtok ugyanúgy házasságban élni mint huszonévesen).

A megcsalás pedig személyiség kérdése, olyan nincs, hogy MINDENKI csalja a házastársát, még ha nagy mértékben ez elő is fordul. Tény, hogy 20-30 év után már "unalmas" a egyetlen partner, vágyik az ember izgalomra, változatosságra, de ha nem olyan a személyisége, ha ő eldöntötte anno 30 évvel azelőtt, hogy márpedig X ember lesz a párja élete végéig, jóban-rosszban, hűségesen, akkor ennyi, akkor nem fogja ezt bojkottálni csak mert ott van a sajtkukac a fenekében. A hűség és a monogámia elsősorban döntés kérdése, az meg már a személyiségedből ered, hogy a döntéseidhez mennyire ragaszkodsz és mennyire tudsz kitartani mellettük. A házasság erről szól, nem az emberek ösztöneiről meg állatias vágyairól, amiről majd bizonyára olvasni fogsz hosszas leírásokat az én válaszom mögött. De szerintem ez ettől szép.

Sok boldogságot és kitartást kívánok nektek! :)

(Egy hűséges/boldog házasságban élő nő).

Az első válaszoló vagyok: lehet, hogy a férjem félrejár/t, erről én nem tudok (maradjon is ez így), a magam oldaláról viszont egészen biztos, hogy teljes a monogámia és hűség. Voltak kísértések az évek során, nem is kevés, amikor rossz passzban van az ember, rosszabb időszakát éli a házasságában, nehéz ellenállni ezeknek, mindig könnyebb azt mondani, hogy a fene vigye el, én boldog akarok lenni, de nem lehetetlen ellenállni, ha tényleg tartod magad az eredeti döntésedhez. Pedig nő vagyok, a hormonjaimról meg a hangulatingadozásaimról tudnék mesélni, aztán valahogy mégis sikerült mindig ésszel döntenem. Furcsa, hogy ezek szerint legalább egy ember képes volt az ösztönein és hormonjain túllépni. Az csak magát áltatja, aki feltételezi, hogy ez nem lehet, mert ez a "természet rendje" -a természet adott nekünk egy rendkívül fejlett homloklebenyt, ami a tudatos döntéseinkért felelős, ami miatt képesek vagyunk a vágyak késleltetésére, ami miatt képesek vagyunk napi 8-9-12 órákat ülni egy irodában, miközben nem ott akarunk lenni, ami miatt várunk pl a gyerekvállalással az anyagi biztonságra, miközben már az ösztöneink évekkel azelőtt ordították, hogy de igen, most is jó (nálam így volt legalábbis- szülhettem volna akár 20 évesen is, az ösztöneim nagyon hangoztatták, hogy jó dolog az a kisbaba), és még sorolhatnám, de talán a lényeg átjött. Szóval, a "természet rendje" szövegbe burkolózni nettó önáltatás, magad megnyugtatása azért, mert inkább úgy döntöttél, hogy te a pillanatnyi vágyaknak engedsz ezzel veszélyeztetve a hosszú távú boldogságot.

És persze, azzal semmi gond nincs, ha azt mondod, hogy te, személy szerint a Kiss Jóska úgy gondolod, hogy neked ennyi "jár", meg te nem szeretnél 40-50-60 évet eltölteni úgy a párod mellett, hogy csak ő van, de ez te vagy, csak a Kiss Jóska, nem a "természet rendje", meg nem úgy általában "az ember".

Nem értem, miért a csordaszellem alapján határozod meg a saját házasságod minőségét. Az embernek szerintem az egyik feladata az életben, hogy megszabaduljon ettől a csordaszellemtől, hogy a saját meglátásai szerint élhesse az életét, ne úgy, ahogy mások teszik.

Te legyél kivétel. Ne állj be a sorba. Mutass példát.

Engem nem érdekel, hogy ki hogy él, hogy kinek mi a jó és a rossz. Nem az alapján határozom meg magam, amit mások gondolnak rólam, mert senki se különb a másiknál, senki se okosabb a másiknál.

Attól, hogy valaki az állati ösztöneinek él ahelyett, hogy a tudatát fejlesztené, amivel kordában tudná tartani ezeket az ösztönöket, nem jelenti azt, hogy neked is így kell élned. Neked nem kell megcsalnod a párod, te lehetsz tudatosabb. Mert hidd el, az élet értelme nem az állati ösztönök kiélése, hanem a tudatod fejlesztése.

#5 Igen csak magadból indulsz ki. Ki tudja neked milyen erősek ezek a vágyak. Kicsit olyan ez mikor a hízni alig bíró beszél a hízékonynak, hogy "csak nem kell annyit enni :))"

Amúgy attól lesz ember valaki, hogy elnyomja szinte minden vágyát? Frusztált lesz és depressziós? Nem akarom én kiforgatni a szavaid, de tény, hogy nem az a boldogság kulcsa, hogy mindent elnyomunk magunkba. Persze nem arról van szó, hogy akkor juhhúúú dugjuk körbe a fél világot. De elég nagy kihívás tud lenne a vágyakkal hadakozás úgy hogy ne legyen valaki frusztrált, kiégett ember a végére. Természeténél fogva nem monogám az ember, máskülönben nem is lenne megcsalás mint fogalom. Csak tudatosan az, társadalmi okokból.

Szóval lehet hűségesnek lenni, de ki látja előre 20-30 évre, hogy mennyit fog változni és milyen emberek lépnek az életébe, akik megkísértik + az is egy fontos észrevétel, hogy nincs ilyen hogy igazi. Egyszerű gondolat kísérlet: Ha most a barátod/barátnők/férjed/feleséged nem ismernéd szerinted egyedül lennél örökre boldogtalan? Nem valószínű sok más ember is van, aki megfelelő párod lehet és talán van olyan is aki a mostaninál is jobb. Így meg a kísértés erősebb lehet ha ilyennel találkozol. Na szóval nehéz ez... nem lehet rámondani, hogy "igen akarat erő meg elhatározás" az ember nem tudja teljesen kontrollálni az érzelmeit, vágyait. Ha meg már "túl jól" csinálja, akkor villoghat a gerincével, hogy mekkora jó ember, de lehet már belül kopog az ürességtől annyira kiég a végére.

"Little Duck Bathing nevű felhasználó válasza:

Az ember az ösztöneivel és hormonjaival nem tud mit kezdeni. Ezek vannak, és időről időre felszínre törnek és könnyen átvehetik az irányítást az ember cselekedetei fölött."

Az állat az, aki nem tud uralkodni az ösztönein. Az embernek ez nem nagy kihívás. Már ha normális ember...