Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Voltál már hosszú ideig reménytelenül szerelmes?
Én 2 évig voltam szerelemes egy fiúba még tavaly a suliba. Ő észre sem vett engem de én imádtam de persze úgy hogy soha nem is beszélt velem. Nagyon sok ideig tartott túllépnem rajta. A barátnőm szerint már már beteges voltam:S
Senkinek sem kívánok ilyet. Mindennap láttam a barátnőjével smárolni engem meg csak kis pillantásokra méltatott, amik persze bearanyozták az egész napomat. Mostmár legalább megtanultam a dolgot:S
ha most meglátnám már megint bele lennék esve az biztos.
9 évig voltam belezúgva egy nálam 5 évvel idősebb srácba aki majdnem a szomszédom volt. Kb 10 évesen kezdődött, aztán csak reménykedtem, álmodoztam róla egészen addig amíg ki nem derült hogy én is bejövök neki..ekkor voltam 14 éves. Végülis nem jöttünk össze mert soknak tartotta a korkülönbséget köztünk, meg el is szúrtam a dolgot azzal h hagytam h más mondja el neki h tetszik nekem. :S
Azóta van bnője, nekem is sok barátom volt, de szép emléknek megmarad. Mostanában ritkán látom sztem elköltözött, de mikor nagyritkán összefutunk még mindig megdobban a szívem és érzem kicsit azt amit régen, holott már biztos nem jönnék össze vele. :)
23/L
4 éven keresztül,és itt lakik a mai napig pár házzal arrébb...Mindennap láttam,és látom.Sikerült elfelejtenem,mert összejöttem egy olyan fiúval aki eltudta velem felejtetni,és ő vele 4éve vagyok együtt.
Mostmár egyáltalán nem érdekel.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!