Honnan lehet tudni, hogy egy hosszabb kapcsolat már inkább barátság, mint igazi kapcsolat? Ki mit tanácsolna: a szakítás vagy házasság melletti döntés lenne jobb?

Én semmiképp sem házasodnék, ha az ellaposodás jeleit venném észre a kapcsolatomon. Úgy, ahogy a szerelem tüze kialudhat és barátsággá szelidülhet, úgy módosulhat negatív irányba a barátság is: a lakótársi státuszra gondolok. Amikor már alig van közös program és kommunikáció, érintés, a bókok már hosszú ideje kivesztek, a párodat távol érzed magadtól, stb.

Nálatok - a leírást végigolvasva - ez a dolog már egy ideje a lejtőn lefelé halad. Ez nem a házasság és a közös élet felé tendál, hanem a különválás felé. Ha így folytatjátok, előbb-utóbb eljön az, hogy már idegesíteni fog a párod jelenléte, örülni fogsz, ha nincs veled. Ne jussatok el idáig, szerintem, mert ez maga a pokol.

Egyrészről a szerelmet szerintem a legtöbben rosszul fogják fel. Ez ügyben érdemes filozófiákat olvasni, segíthetnek egy megfelelőbb álláspont kialakulásában. Másrészről, semmi sem örök.

Akkor válaszolok sorban az első kérdést kivéve. Soha semmi nem lesz tökéletes, így az üresség érzet természetes és hozzáállás kérdése, szintén nem fog mindig minden úgy működni ahogy szeretném. Ez az élet. Ez megint csak hozzáállás kérdése. Azon kattogsz hogy ahww, de dugnék mással, vagy azon hogy egy olyan ember van mellettem aki velem kapcsolatban elkötelezett és már sokszor bizonyította is ezt. Egy ilyen embert melyik idióta nem szeretne és miért nem? Mindig hiányzik valami, de megint csak azzal kell foglalkozni ami van, nem pedig ami nincs.

A lényeg hogy a probléma amit érzel, az emberi hiúság, teljesen független a párodtól és a kapcsolatodtól. Mint mondtam, a szemlélethez fel kell nőni. Te nem bírtad kitombolni magad, most tombolni akarsz, de az igazság az hogy így csak rombolni fogsz.

Ez ilyen atlagos tul sokaig mestersegesen eletben tartott elso kapcsolatos langyos szar, amiben mar egyre kenyelmetlenebb ulni, de kiszallni meg felsz, hiszen jaj, akkor mi lesz, es kulonben is nem olyan rossz itt...

Elarulom, semmi nem fog tortenni szakitaskor. En ugyanebben az esetben szimplan fellelegeztem,es annyira megkonnyebbultem, hogy egy percet sem sirtam a szakitas utan. Egyedul azert tudtam volna sirni, hogy miert nem sokkal korabban leptem meg ezt a lepest. Aztan amikor vegre talalsz olyat, aki tenyleg hozzad illik, csak meg jobban fogod sajnalni az idot, amit elpocsekoltal ebben a viszonyban mindenfele hulye kifogassal es felelemmel.

Figyelj csak kedves kérdező. Én pontosan tudom hogy működik ez manapság a többségnél és itt nem arra célzok, hogy én egyedi vagyok, vagy hogy én találtam föl volna a spanyol viaszt.

Sajna ma, mint önkritika, majd csak nem nem is létezik. Sem ön álló vélemény, sem saját személyiség. Ugye nem akarod elhinni komolyan, hogy a másik kedves válaszoló egy őszinte kapcsolat után, még ha már nem is szerette az illetőt, nyugodt lelkiismerettel fájdalom nélkül képes volt maga mögött hátrahagyni. Az ilyen indentitás zavaros egomán elkorcsosult gondolkodás miatt egy selejt ember a legtöbb aki kénye kedve szerint irányíthatnak a multi cégek, a hatalom, egy nyál csorgató majmoló tömeg, nem több.

Én ezt azért tudom mert egykor én is ilyen voltam, csak zavar hogy ilyen vagyok, próbáltam megérteni magam, ennek során sok filozófia és pszichiátria könyvet olvastam, az emberekről, az érzelmi intelligenciáról. Zavart hogy nem értettem miért viselkedek egy. Aztán ahogy utána jártam a dolgoknak, hitelt érdemlően is bebizonyosodott, hogy azért zavar a viselkedés, mert hibás elgondolásokon alapszik. Ezután hogy megértettem hogy is működik az ember, egy kapcsolat, másképp tekintettem az egészre. Utána megint őszintén képes voltam szeretni a párom és habár néha néha eszembe jutott a megcsalás, gyorsan eszembe is ötlött hogy én már ezen átmentem egyszer.

Itt mindig mindenki a kedveinek akar eleget tenni. A szerelem szerintem egy döntés. Olyan embert szeretek akivel szimpatizálok bizonyos tulajdonságok alapján (külső vonzalom, kedvesség, bizalom, humorérzék) Ezek a tulajdonságok nagyon sok emberben meg van, szerintem egy embernek alsó hangon is több ezer, millió potencionális "szerelme" van. Innentől kezdve mindegy melyikkel vagyok együtt, az alapok ugyanazok, innentől számít hogy miként építkeztek rá. Na már most ha már én 6 éve építkeznék, és egyébként a saját hülyeségem miatt nem érezném csak jól magam a kapcsolatomban, akkor biztos hogy nem rombolnám le amit építettük, a szeszélyem és hiúságom miatt, azt remélve hogy hátha máskor ez nem így lesz, amit semmi sem garantál s ismétlem hogy így lesz. Azért mert semmi nem örök és mert alapvetően a monogámia a romantikával teljesedett ki. Az egy dolog hogy levetköztük evolúciós ösztöneink, de így ellen is kell állnunk a kísértésnek.

Engem őszintén nem érdekel hogy mit csinálsz, de non szensz hogy tévképzetek miatt akarsz szétrombolni egy kapcsolatot, összetörni a párod és jó pár évet kidobni, mert neked épp olyan kedved van. Akár hogy is nézem ez nem fér bele egy jó értékrendbe. S habár sokan megcsinálják, mert tömeg, mert nincs indentitás, mert nincs önértékelés, attól ez még egy megvetni való hozzáállás lesz.