A párkapcsolatban élőknek nem is annyira jó mindig?

- Most már mindig aggódnom kell valakiért. Nem állandóan - nagy mértékben,de azért ha nem vagyunk együtt és tudom,hogy valahova megy kocsival és ott kint (mint most) esik az eső akkor picit aggódom a másikért,hogy rendben legyen minden. Ne essen útközben baja. Szoktam is neki mondani,hogy vigyázzon magára mindig! (Mindig!!!)

- Fura,hogy "el kell" mondanom,hogy merre tartok,hova megyek. Persze,nem kötelező mindenről hosszan beszámolni és minden apró lépésémről tudnia a másiknak. De eleinte gyakran tényleg elfelejtettem felhívni vagy üzenetet hagyni,hogy nem leszek otthon,csak este találkozunk. Főleg azért voltam ezzel bajban,mert előtte nem kellett hívnom,írnom senkinek sem,hogy majd ekkor és ekkor itt ott és majd csak este leszek otthon.

- Nem öltözhetek otthon sem "szakadt" ruhában. Már ismerem a páromat és nem vagyunk egymás előtt gátlásosak,ő félpucér itthon vagy csak alsó nadrág van rajta,de én nem merem így "elengedni" magam. Még itthonra is szépen kiöltözök. Vagy normális melegitőben vagyok,nem az ezeréves bundás három számmal nagyobb ruháimban,mert tudom,hogy nem zavarná,ha ezeket hordanám,mégis kellemetlenül érezném magam mellette.

- Nincs is magánéletem. Ez fura,mert hát miért kellenne hogy legyen? A páromra minden tartozik ami velem történik. Mégis hiányzik,hogy nincs kb semmi olyan amiről ne tudna. Amiről meg nem tud...majd később megtudja.

Van pici magánszférám,de az sem teljesen az. Amikor elvonulok akkor a képeimet rendezgetem,(fotózok) szerkesztem,zenét hallgatok. Akkor tényleg egyedül vagyok,de azért van amikor bekopog a párom a kis szobába és ott marad velem. Örülök neki,nekem még sosem volt ő teher. De utólag azért eszembe jut párszor,hogy más kapcsolatban lenni mint egyedül.

A legnehezebb,hogy mindent döntést együtt kell meghoznunk. Nagyon nehezen jutunk néha dülőre és sokat vitatkozunk (nem veszekedünk) kompromisszumot is úgy kötünk,hogy húzom a számat olykor rendesen..mert nem értek vele egyet..nem tetszik a döntés..máshogy akartam valamit csinálni..

Most bármit csinálok mindig gondolnom kell rá is. Ha itthon vagyunk,nem lehet kupi soha sem. Mert begurul. Szóval mindennap kisebb "takarítást" csinálunk együtt. Konkrétan rám parancsol,hogy mosogassak el,nem marad holnapra egy piszkos edény sem. Míg ő söpör,asztalt töröl stb. Néha zavar,hogy pl ezt ennire erőlteti. Ha nemet mondok vagy szólok,hogy később..akkor úgy csinál mintha az apám lenne vagy az anyám és kezdődik a kisebb előadás. Szónoki beszéd.

Még sok ilyen van. Ami nekem nehézség. És szingliként szerintem könnyebb az élet. De mivel szeretem a barátomat nem akarom elhagyni,szakítani. Csak ha mint most. Depresszív állapotban vagyok akkor eszembe jut,hogy hát b+ nem mindig jó kapcsolatban lenni. Oké jó a szex nagyon,szeretnek és szerethetek valakit, meg stb stb,de azért iszonyat sok nehézség van.

Érthető szerintetek,hogy néha elfárad az ember? Ilyenkor mit lehet csinálni? Ti éreztétek magatokat hasonló helyzetben?