Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Én túlzom el, a párom másra...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Én túlzom el, a párom másra gondol önkielégítés közben?

Figyelt kérdés
Par hónapja a párom elárulta, hogy más nőkre gondol önkielégítés közben (nem mindig, de megesik). Arra a nőre is, akiért előttem évekig odáig volt (de nem voltak együtt, igazából nem is beszéltek). Én persze kiakadtam, és óriási cirkusz lett belőle, mire odáig jutottunk, hogy bárki másra gondolhat, csak arra a nőre ne. Aztán most egy hete kiderült, hogy azóta is gondol rá, sőt gyakran látja, és bámulja is. Ez már egy barátja elejtett megjegyzéséből derült ki. Egyszerűen nem tudunk közös nevezőre jutni a témában. Ő azt mondja, már nem érez iránta semmit, ezért ez neki nem is nagy probléma. Míg én árulásnak érzem, hogy megbeszéltünk valamit, és mégsem úgy lett. Meg persze zavar, hiszen a múltjáról van szó, akit minden héten lát, hiába nem volt közöttük semmi. Ti mit tennétek? Igaza van a páromnak, és én túlzom el? Egyáltalán helyes az, hogy másra gondol?

2017. dec. 10. 10:29
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parka..


Nyugtassátok már meg szegényt, mert ma 2x teszi fel ugyanezt a kérdést... :D

2017. dec. 10. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:
0%

Bocs, de ha te (vagy bárki) így nekiállna FELkérdezni, hogy kire-mire gondolok "kettesben a kezemmel", hát kivágnám, hogy a tknyán csússzon ki az ajtó elé.


Mi a fszomot képzelsz, ki vagy te?

2017. dec. 10. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:
56%

Mi a fészkes fenéért kell ilyenekről beszélgetni, hogy ki másra gondol valaki f..szverés közben? Nem vagyok hülye sem naiv, biztos vagyok benne, hogy az én barátom sem rám gondol maszti közben. De nem akarom tudni hogy kire, neki meg van annyi esze, hogy nem közli. Természetesen fordítva is így van.

Azt meg nem tudod befolyásolni, hogy kire gondol, akkor sem, hogyha a fejedre állsz és úgy pörögsz.

Ha ezt nem tudod megérteni, akkor szakíts.

2017. dec. 10. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
Sztem ez elég szar helyzet, és mindkettőtöknek igaza van. Neki azért, mert a gondolatait az ember nem tudja kontrollálni. Neked meg azért, mert zavar, hogy az exére gondol maszti közben, miközben te vagy vele.
2017. dec. 11. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:
0%
nem csodálom, hogy Rá gondol, a helyében ha ilyen barátnőm lenne mint amilyen te vagy én is Rá, arra a Nőre gondolnék.. sőt miután gondolatrendőrségesdit játszol szakítanék is veled.
2017. dec. 11. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!