Szerintetek együtt maradjak vele?

Van egy barátom, aki 24 éves. Én 20 éves lány vagyok. Kicsit több, mint 1 éve vagyunk együtt, és nagyon szeretjük egymást.

Minden nap kedveskedünk egymásnak valamivel, én nagyon sokszor sütünk-főzünk közösen, de magamtól is szoktam neki finomságokat készíteni, és ő is nekem.

Nagyon hasonló az ízlésünk, például a berendezést is mi választottuk ki közösen a házrészbe, ahol együtt vagyunk(minden fekete, szürke és fehér lett egyébként, bőr, fa és fém).

Nagyon szeretem a vicceit, ő pedig a történeteimet, és mindent meg tudok vele beszélni. Együtt jártunk a nyáron terembe is, most pedig januártól ismét közös edzéseket tervezünk(most külön edzek tőle). Abban is segített nekem, hogy milyen módon csináljam a gyakorlatokat, és azt mondta, szeretne velem futni, úgyhogy ha kicsit jobb idő lesz, elviszem magammal :)

Nagyon szeretek vele együtt lenni, minden módon, és úgy gondolom, hogy nagyon nyitott mindenre a szex terén is, aminek örülök. Vannak dolgok, amiket vele csináltam először, és e miatt is hihetetlenül boldog vagyok.

Nagyon tetszik külsőre is, teljesen az esetem, nem változtatnék rajta semmit.

Most a nagymamájánál lakunk(persze fizetünk érte rendesen), de szeretnénk hamarosan elköltözni, saját házat venni. Azt beszéltük meg, hogy az után fog eljegyezni, és akkor is házasodunk össze, ha külön költöztünk. Kisbabát is csak akkor szeretnénk, ha már mindent meg tudunk adni neki.

Igazából az az egy gondom van ezzel az egésszel, hogy nem érzem magamat felnőtt nőnek. Mármint, ő 4 évvel idősebb nálam, mikor én 17-19 voltam, akkor nagyon szomorú éveim voltak, neki pedig az volt a "buli korszaka". Nekem kimaradtak ezek a dolgok, és úgy érzem, hogy talán már sosem pótolhatom be. Mikor beszéltem neki olyan dolgokról, amiket régen csinált, azt mondta, hogy ő már nem vágyik ezekre. Én viszont úgy érzem, lemaradtam róla. Ha hozzá megyek feleségül, örökre el kell ezeket felejtenem, hiszen egy szülőnek az a feladata, hogy gondoskodjon a gyermekéről. Én ezt nagyon komolyan venném, azt tudom magamról. Nem szeretném őt soha elhanyagolni, semmilyen értelemben,és azokat az elmaradt dolgokat is csak vele szeretném megcsinálni, senki mással.

Kicsit az van bennem, hogy míg én tanulok és dolgozok, és ő is dolgozik, addig túlságosan felnőtté kell majd válnom, de igazán sosem leszek az, mert ez a sok dolog kimaradt, és így nem tudok túljutni ezen a koron, amiben most érzem magamat.

Mindenki elvár tőlem valamit, persze egészen más dolgokat, és közben elfogynak az éveim, és nagyon öreg leszek, és akkor már túl késő lesz. Nagyon utálom, hogy külsőre gyereknek néznek, ha venni akarok valami olyat, de ha valakivel találkozok, az rögtön felnőttként kezel és rám is hajt. Undorodom ettől az egésztől.

A párom meg féltékeny, mert ... és itt egy nagy kérdőjel van, ugyanis sosem adtam ilyesmire okot, még gondolatban sem. Ahjjj már! Most akkor mi vagyok? Felnőtt vagy sem? Mert minden szituációban másképp kezelnek, de ez így nagyon bonyolult.

Ilyenkor mi a teendő? El kell fogadni, hogy felnőtt az ember törvényileg, és a szerint cselekedni, vagy azt játszani, hogy még 17, egy nappal se több?

Ha a felesége leszek, együtt lakok vele stb, akkor felnőtt leszek. Ha meg elhagyom, gyerek maradok, nem?