Miért szerencsétlenkedik két felnőtt ember egymással, mintha gyerekek lennének?

Mindketten túl pár komoly csalódáson. Mióta tart a kapcsolatuk, minden nagyon nehézkesen megy, bármennyire is szeretik egymást. Annyira félnek átadni magukat a másiknak, hogy folyton arra várnak, hogy "majd ő keres", "majd ő hív", "majd ő bejelöl facebookon".

Már majdnem egy éve tart a kapcsolat és minden hétvégét együtt töltenek. Óriási összhangban, szeretetben, nyugalomban. Ám a távollét folyton nehézséget okoz köztük, a kommunikáció valahogy teljesen más, mint élőben. Akárhányszor elköszönnek egymástól hétvégén, mindig megbeszélik, hogy több időt fognak egymásnak szentelni hétközben, de valahogy mindig úgy alakul, hogy állandóan egymásra várnak.

Mindkét félnek óriási a szeretetigénye és rettenetesen önbizalomhiányos.