Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek ha szipirtyó vagyok a mensim miatt és most zavartam haza a párom?

Figyelt kérdés

Nagyon hat rám a menstruáció, akármilyen nehezen hihető egyeseknek, ilyenkor a hormonjaim teljsen összezavarodnak és katasztrófa vagyok. A párommal több év alatt csakis ilyenkor van veszekedésünk.

Ha nem történik semmi, akkor minden nyugis, viszont ha bármilyen apróság felkavar, abból elefántot csinálok.

Mint most...lakott a környéken egy színész lány aki országszerte már hires lett, és a párom amint meghallotta hogy fellép itt lakhelyünkön, rögtön mondta, hogy ő akar menni, be is tetszikelte a képét, amin ezt bejelenti. Erre meg teljesen kiakadtam és mindenfélét bele láttam a dologba abból kiindulva, hogy az idén két darabra is szerettem volna elmenni, azokra bezzeg nem akart és most meg ugrik.


Annyira kihozozt ez a sodromból, hogy az imént hazaküldtem, mondván hogy nincs mit keressek az életében, menjen ahova akar és éljé nélkülem, én ugyis csak gond vagyok benne. Ilyenkor teljesen ezt érzem és hogy csak púp vagyok meg hogy nélkülem jobb élete volt, minek rontsam el.

Tudom, hogy hülye vagyok, az agyammal tudom,hogy felfújom és nem kéne ezt, de ugyanakkor sértve érzem magam. Mit tegyek? Az a legrosszabb,hogy ő ilyenkor nem is szól hozzám, gondolván majd lebyugszok, de ebből meg azt szűröm le h nem törődik és azthiszi természetes hogy mindig magától rendbejönnek a dolgok. 21n 😞


2017. nov. 26. 00:29
1 2 3 4 5
 11/42 anonim ***** válasza:
45%
mit tegyél? viselkedj ember módjára,bár lehet ezek után vele már nem lessz gondod.
2017. nov. 26. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/42 anonim ***** válasza:
80%
Keress fel egy orvost vagy menj el egy pszichológushoz, aki majd szépen elmagyarázza, hogy nemcsak neked vannak problémáid az életben, és nem fog az egész világ körülötted ugrálni, mert neked most rossz.
2017. nov. 26. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/42 A kérdező kommentje:
Tudom hogy nagyon rosszul tettem... De annyira kiboritott az, hogy hiába mondtam el neki hogy rosszul esik az a dolog, ő konkrétan számba se vette mit beszélek, és kihozott a sodromból hogy ennyire nem törődik... Remélem holnap megbocsájt, de nem tudom máskor hogyan kellene ezt jobban kezelnem?
2017. nov. 26. 00:47
 14/42 anonim ***** válasza:
96%
Nem téged fikázlak kérdező. De ezt végigolvasva egészen megörültem annak, hogy nincs barátnőm. Belegondoltam, hogy mennyire hiányozna nekem pár ilyen műbalhé.
2017. nov. 26. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/42 A kérdező kommentje:

Biztosan van olyan lány/nő akinél nincs jelen ilyesmi, sőt.

Tudom, hogy emiatt rossz vagyok...és ezért is érzem magam egy nagy godnak az ő életében és hagynám legyen boldog nélkülem közben meg őrülten szeretem :(

2017. nov. 26. 01:07
 16/42 anonim ***** válasza:
88%

A letoltás mellett szerintem kapták tanácsokat is.

Mindnképp érdemes lenne egy pszichológust felkeresned.

Hormonális problémával ez mondjuk nehezen magyarázható, ez inkább pszichés probléma. Akárhogy is nézzük, az, hogy ennyire hirtelen haragú, agresszív és bizalmatlan leszel, az nem írható csak a havibaj számlájára. Az hozza elő, de a probléma valójában mélyebben keresendő. Na, ezért kéne egy szakemberhez fordulnod, hogy ezen okokat kiderítsétek, illetve hogy megtanuld kezelni az indulataidat.

Tudod, mindenkinek van egy tűréshatára. Még a legtörelmesebb ember sem visel el mindent. És ez nem úgy megy általában, hogy egyik napról a másikra ábrándul ki belőled, főleg, ha már a kapcsolatotok elején is megtaoasztalta, hogy milyen is tudsz lenni. Hanem szép lassan, hónapról hónapra, minden egyes veszekedéssel egyre jobban kiábrándul és kiszeret belőled. Mígnem egy nap azt mondja, hogy oké, nekem ez a kapcsolat már nem jelent boldogságot.

Nekem is részem volt hasonlóban, szóval tudom, hogy megy ez. Amikor a 30 napos hónapból csak 25 napig van barátnőm, mert a maradék 5 napban menetrendszerű összeveszés van, pláne, ha még több év után is megy a bizalamtlankodás, még azon is, ha a munkatársnőm szülinapi képét belájkoltam, vagy ha egy nőnemű előadó előadására is el merek menni, az bizony irtózatosan kapcsolatromboló. Eleinte csak bántó, később idegesítő, egy idő után pedig kiábrándító. És eljön az a pillanat, amikor megkérdezi magától, hogy "én miért vagyok még egy olyan mellett, aki lépten-nyomon azt feltételezi, hogy megcsalom?" Ez pedig már gyakorlatilag az a fázis, amikor már csak idő kérdése, hogy melyik veszekedés után fog elege lenni mindenből. Mert mint mondtam, hosszú távon ez egyszerűen nem éri meg. Ilyenkor ez már több negatív érzést ad, mint pozitívat.

De ahogy látom, emellett a kapcsolatotokban is jócskán vannak gondok. Ne haragudj, de 3 év után sem vagy biztos benne, hogy nem csal meg? Most ez 2 dolgot jelenthet. Vagy tényleg jogosan aggódsz, akkor viszont felesleges erőlködni, mert egy olyan kapcsolat, ahol a hűség 3 év (gondolom, kb ennyi ideje vagytok együtt) után sem működik, az egyszerűen működésképtelen. Ha pedig ez csak alaptalan vádaskodás, akkor meg a bizalom hiányzik, ami nélkül szintén nincs értelme a kapcsolatosdinak.

Az, hogy a te kedvenc színdarabodat nem akarta megnézni, ezt a mostanit meg igen... igazából ha jobban belegondolunk, ebben semmi rendkívüli nincs. Neki is van egy kialakult ízlése, és neked is. Oké, persze, én mondjuk akkor is szívesen megnéznék valamit, ha nekem nem tetszik, de barátnőmnek igen... de ha jobban belegondolsz, te sem akartad megnézni azt, amire most ő el akar menni. Szóval hogy is van ez? Te elvárnád, hogy a te kedvencedre elmenjen, de ha mást meg akar nézni, azon kiakadsz?

Kicsit ez egyoldalú dolog, és talán ha nem a kényes hercegnőt játszanád, akkor több esélyed lenne megmenteni ezt a kapcsolatot.

"ő ilyenkor nem is szól hozzám, gondolván majd lebyugszok, de ebből meg azt szűröm le h nem törődik és azthiszi természetes hogy mindig magától rendbejönnek a dolgok"

Megint csak kényes kis hercegnő-effektus. Kritikán aluli módon viselkedsz vele, és akkor még elvárod, hogy ő esdekeljen, meg ő kepesszen azért, hogy neked jó legyen? El vagy kicsit tévedve. Egy párkapcsolat a kölcsönösségről szól. A saját képzelgésed miatt érzed magad sértve, holott aki sértve érezheti magát, az nem te vagy. Ez nem oltás, ezzel csupán rávilágítottam egy dologra, amin szintén javítanod kell. Azt meg ne várd el, hogy miután így viselkedsz vele, még ő esdekeljen, főleg, hogy ilyenkor keresed, hogy mibe köthess bele. Ő pedig nem hülye, hogy házhoz menjen a pofonért (képletesen).

Az meg, hogy szerinted a hűség és a szerelem összeférhetetlen azzal, hogy elismerően vélekedik egy ellenkező nemű művészről... kicsit éretlen, és felettébb kapcsolatromboló. Gondolom, te sem csak olyan filmeket nézel, amikben kizárólag női szerepek vannak, és nem csak kizárólag női előadók zenáit hallgatod, igaz?

Szóval gondold át, és ha bajok vannak a kapcsolatotokkal (nem, baj alatt nem azt értem, hogy miután kidobod, nem ugrál körül), akkor azt próbáljátok meg helyrehozni (vagy ha végképp nem megy, akkor békében elválni), te pedig dolgozz azon, lehetőleg egy pszichológus segítségével, hogy elviselhető legyél mensi alatt is. Mert mondom, amit csinálsz, az kapcsolatromboló, és csak idő kérdése, hogy mikor lesz emiatt vége.

2017. nov. 26. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/42 anonim ***** válasza:
21%
hála legyen nincs csajom..
2017. nov. 26. 01:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/42 anonim ***** válasza:
81%

PMDD. A PMS-nek egy erős formája. Nekem vagy 17 évig semmi bajom nem volt. Aztán egyik nap öngyilkos gondolataim támadtak. Hogy de jó lenne most bevenni egy csomó nyugtatót, és örökre elaludni, egész nap sírtam vagy vertem a falat. Estére mintha elvágták volna.


És észrevettem, hogy minden hónapban pont két nappal a menstruációm előtt vannak ilyen gondolataim. Hogy miért nem öntöm le magam a forró gyantával, miért nem ugrok ki az ablakon.


A pszichológusom mondta, hogy felírna antidepresszánst, de havi egy nap miatt nem akarom tönkretenni mindenemet. Olyankor próbálok testen kívül létezni. Nagyon nehéz.

2017. nov. 26. 01:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/42 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm ezt a részletes választ, mindenképp elgondolkodok ezeken a dolgokon. Belátom,hogy nem helyesen cselekszem ilyenkor... Csak annyira nehéz megállni,hogy ne engedjek azoknak a rossz érzéseknek amik felülkerekednek rajtam...szó szerint olyan, mint mikor egy zsibbasztó injekciót beadnak és kezd szétterjedni, elönt teljesen az érzés és ural.

Őszintén szólva nem félek a megcsalástólx legalábbis a testi megcsalástól. Tudom, hogy nem tenné meg és eddig sem akarta... Nem tudom jól megfogalmazni, de mintha attól félnék, hogy fontos legyen más nő is számára, hogy valakit jobbnak lásson és érzelmileg neadjisten' tetszedjen neki. A kapcsolatunk elején a sok bókkal("te vagy számomra a tökéletes, legjobb, egyetlen") teljesen elhitette ezeket velem és önbizalommal teli voltam. Ám ez idővel alább hagyott és félek, hogy ezt már nem látja bennem, hanem esetleg másban fogja.

Ebben a konkrét esetben azt nem értettem, hogy miért olyan fontos neki pont ezt a nőt megnéznie, holott hasonló műfajú darabokra nem mentünk el mert "nem szereti az ilyesmit, nem ad ki pénzt rá". Valamiért úgy éreztem, hogy számára különleges ez a nő...

2017. nov. 26. 01:31
 20/42 A kérdező kommentje:

18. Válaszadó, akkor nem beszélek hülyeségeket...valószínű ez lehet nálam is de felfogok keresni egy szakembert is. Kb 18 éves koromig nem voltam ilyen én sem...

Lenne kedved privátban is beszélgetni erről? Hátha segíthetünk egymásnak..akár holnap is, ha ma már késő.

2017. nov. 26. 01:34
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!