Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítottam a barátnőmmel, egy újabbért?
Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, ebbe szeretnék segítséget kérni tőletek?
Volt egy 4 éves kapcsolatom. Folyamatos vita volt, a családomat nem fogadta el, és 3 évig csak én jártam hozzá folyamatosan, a családi programjainkra nem jött el, és tiszta idegbeteg volt ha a családom szóba került?
Mióta fizikai munkát végez, azóta más lett a természete, nagyon aggresszív lett, és sokszor hozzá se lehetett szólni mert letekerte az emberek fejét?
Nagyon szerettem a hibáival is, de végül szakítottam egy másik lány miatt vele?
Azóta folyamatosan hívogat, és írkál Facebookon/itt-ott ahol elér?
Tiltottam, de akkor máshonnan ír/másik számról hív?
Megváltozna értem azt mondta, de 2 éve is volt egy ilyen hullámvölgy, ott is megigérte, és nem lett belőle semmi, és csak nyeltem?
Most van egy új lány, vele 2 hete kavarok, nála is aludtam már, és nagyon jó felé haladunk?
Ti adnátok még egy esélyt az új kapcsolatnak, vagy megpróbálkoznátok az új lánnyal?
Köszönöm a választ előre is!
Elnézést a sok kérdőjelért, de másképp nem tudtam közzétenni.
Az viszont lemaradt, hogy én 24 vagyok, az új lány 18, a régi 20.
A 2 hét semmi.
Én nem adnék új esélyt neked. Ha a hibám miatt szakítasz, az más, de itt ez csak maszlag, összeszedtél egy új csajt, míg megvolt a régi.
Nehogy adj neki még egy esélyt!
Általában az ilyen bántalmazók szoktak fűt-fát ígérni, hogy visszacsalogassanak, rövid ideig tartják magukat.
Aztán semmi sem változik.
Nem tudom mi a baj lehetett a családoddal (ha egyáltalán volt), de én akárhogy utáltam volt párom családtagját, mégis elmentem azért hozzájuk.
Élvezd az életet az új lány mellett, ne hagyd, hogy elrontsa a legszebb éveidet az exed.
#3
Már szakítottam vele, és másnap kezdtem vele komolyabb dolog felé menni, csaj mellett sose próbálok mást összeszedni, csak ha kivágtam.
Itt az esély kérdés arra szólt, hogy megéri-e nekem adni a régi barátnőmnek esélyt a javításra, vagy folytassam az újjal. De sajnos már megigérte párszor hogy javít. 2-3 hétig hibátlan volt, de utána visszajött a régi természete.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!