Mit tennétek ilyen esetben (társasági élet vs barátok - HOSSZÚ)?

Szóval a párommal 2 éve vagyunk együtt, az első kb 8-10 hónapban elég sokat jártunk el közösen is társaságba(minden hétvégén), bár főleg az én barátaimmal/ismerőseimmel, talán egyszer az ő barátaival (nem éltek itthon). Aztán fordult a kocka, az én barátaim nincsenek itthon, az övéi voltak itthon, de ennek ellenére nem találkoztak túl sokat, havi 1-2x(pedig idejük lett volna rá akkor, mégse találkoztak gyakrabban). De neki ez is kevés volt. Most már jó ha 2-3 havonta találkozik velük, mert rajta kívül mindenki éli a saját életét, költöztek új lakásba/házba, jól fizető munkájuk van - bár sokat dolgoznak, stabil kapcsolattal, akikkel sok időt töltenek.

Ezért társaságba talán félévente 1x megyünk, mert hogy alig látja a barátait, és néha jó csak velük lenni, és majd visz magával ha gyakrabban tudnak találkozni. De nem érti meg, hogy ők már nem fognak ennél gyakrabban találkozni. A 3 db barátjából 2 nem is itt él, hanem egy órányi útra, ez már nem lesz olyan mint a középsulis évek hogy hetente mennek sörözni/bulizni. Így viszont velem alig jár társaságba - amire nekem van igényem, hogy a párommal ne csak kettesben legyen programounk, hanem másokkal is legyünk - neki is van rá igénye elvileg, de ezek szerint neki nagyobb igénye van csak a barátaira első sorban mint a társasági közös programokra.

Én elég csúnya példával, de próbáltam megbeszélni vele, hogy értem én, hogy neki rossz, hogy felnőttek és alig látja a barátait, de ha évente csak 6x találkozik velük, akkor legalább 2x el kellene vinnie magával. Ment a helyeselés, hogy igen, igazam van, és tök jó lenne közösen is eljárni - és szeretett is közösen társasgba járni velem, erre semmi változás. Most vasárnap is megy, és nem visz magával, el se hívott, amikor rákérdeztem, azt mondta, hogy nem is mehetek, mert a barátaival akar lenni, szeptember eleje óta nem látta őket.

25 évesen itt tart? Amikor megismertem egy felnőtt férfinak tűnt, aki ambíciózus, törekvő, önálló, most meg azt látom, hogy képtelen kompromisszumot kötni, amikor a barátairól volt szó. Volt olyan, hogy elmentünk középiskolai osztálytársaihoz szalonnasütésre, ott voltunk délután 5-től hajnali fél 2-ig, nekem ennyi már elég volt, pláne hogy aznap korán is keltem és 3 órát utaztam még csomagokat cipelve, és csak ment a veszekedés utána, hogy én mért nem jöttem haza egyedül ha haza akartam jönni, mi az hogy én vagyok megsértődve (egyébként megbeszéltük, hogy fél 1-ig maradunk és aztán hazaindulunk) és annyira rugalmatlan vagyok(amikor nincs dolgunk másnap, nyilván nincs ilyen "időkorlát" hogy x órakor jó lenne már hazamenni). Én pedig csak pislogtam mint hal a szatyorban, hogy dehát 5-től ott voltunk a barátaival több mint 8 órán keresztül, és ez sem elég? Ezután pedig a következő nap annyira másnapos volt hogy nem tudott menni dolgozni (még jó hogy csak a családi vállalkozásról volt szó, és nem volt probléma abból, hogy nem ment). Aztán persze jött a rinya hogy igazam volt, nem kellett volna annyit innia meg ilyenek, de amikor a barátaival van nincs felelősségérzete, hogy ha másnap mennie kell dolgozni akkor ne hajnali 5-ig maradjon ha 7-kor kelnie kell vagy ne igyon sokat (a sokat iszok az azt jelenti, hogy ha jó a buli iszogat de tud járni, rendesen beszélni, normálisan viselkedik - nem komplett részeg).

Most itt akkor nincs más megoldás a szakításon kívül? Még egyszer megpróbálom megbeszélni majd vele, mert én azt vallom hogy egyszer elmondom, oké, nem vette komolyan, akkor kap még egy esélyt és elmondom újra, és ha ekkor se változtat akkor lapát.

De olyan nehéz elhinni, hogy most tényleg csak a szakítás a megoldás erre? Annyira hihetetlen, hogy egyébként szeretjük egymást, nincsen semmilyen más problémánk, csak ez, hogy a társasági életünk egy nagy nulla, mert nem visz magával (az én barátaim pedig nincsenek itt ergo velük nem lehet menni) - illetve hogy nincs olyan, hogy oké, megyünk 6-ra, de jó lenne hajnali 1-2 fele hazaindulni, mikor tudom, hogy másnap dolgom/dolga/dolgunk van (és ezt sose ott közlöm vele, hogy na akkor induljunk mert ez vagy az, hanem otthon mindig szólok előre, hogy szivem, holnap ez vagy az van, és ezért haza kéne jönni "időben").

Egyébként gondoltam arra, hogy a barátai nem szeretnek és ezért nem akar vinni magával, de ilyenkor azt mondja, hogy csak nem ismernek, de nincs velem bajuk. De így soha nem is fognak ismerni, ha nem visz magával...

És ez csak a barátaival van, a családi eseményekre mindre mennem kell, bemutatni bemutatott a barátainak és a 2 év alatt talán 3x találkoztam velük. Másik nő nincs a képben, nincsenek lány barátai, amikor találkoznak így 4-esben szoktak találkozni, néha esetleg valamelyik másik viszi a barátnőjét. Amikor odavan, fel szokott hívni vagy ír, hogy mit csinálok, mi van velem, szokott képeket is küldeni hogy söröznek, vagy épp zenélnek vagy akármi. Szóval nem értem. Szabadideje is elég sok van, nem lógunk mindig egymás nyakán, tud a saját dolgaival foglalkozni.

Valamint azt is próbáltam, hogy nem baj, ha neki nincs igénye ilyen társasági programokra mint nekem, de akkor mondja meg normálisan, hogy "nézd szivem, néha jó, de alapvetően nekem ez nem fontos" és akkor eldöntöm, hogy nekem így kell-e ez az egész, vagy tudunk-e kompromisszumot kötni valahogyan. De mindig az a válasz, hogy ő is szeretne közös társasági életet - de akkor meg miért nem visz szinte soha magával?

Én 22L, ő 25F