Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez azt jelenti hogy nem is szeret igazán?
A barátnőm 5 évvel fiatalabb nálam, 2 éve vagyunk együtt. Szóba jött a házasság és a gyerekek, én szerintem már aktuális, de a barátnőm ezzel jött: "Még nem mostanában lesz róla szó, elöbb költözzünk össze, hogy mindketten lássuk milyen is a másik"
Ez mit jelent? Talán nem szeret engem igazán, hogy nem akar tőlem gyereket meg házasodni se akar?
Ahogy a többiek is írták, hogy nem értenek, én sem értelek egy cseppet sem. Tudod nem minden nő akar otthon ülni, eltartva lenni, céljai vannak neki is.
Először is lássátok meg, tudtok-e egyáltalán együtt élni. Ha ez megvan, lehet az eljegyzésről beszélgetni.
Addig hadd tanuljon ő is, neki is kell egy szakma, gyerekes nőként elhelyezkedni egy horror, pláne, ha 0 munkatapasztalattal rendelkezik!!!
Ne várd el hogy neki az legyen az életcélja, hogy felneveljen x gyereket oszt jónapot, otthon ül, amígeg nem hal.
Mindent szépen sorjában. Ez olyan, mint a házépítés. Nem tudsz tetőt húzni (házasság, gyerek) a megfelelő falak hiányában (összeköltözés, anyagi stabilitás MINDKÉT RÉSZRŐL, eljegyzés).
Ha ezem után sem érted, nem tudom mit mondjak... Ja de... Debil és felelőtlen vagy!!!
Azért vagyok debil mert mindent megakarok adni neki?! Én értem hogy vannak céljai de ha egyszer én mindent megtudok adni neki, miért nem akarja elfogadni? miért nem hagyja hogy az anyagi dolgokat én intézzem, hogy neki ne kelljen szenvednie semmitől?
A másik dolog, hogy szerintem nem kell összeköltözés ahhoz hogy az ember tudja ki neki az igazi. nem vagyok rózsaszín ködben már régóta, csak olyan sokat vagyunk együtt, hogy tudom hogy ő kell nekem! Összeakarok vele költözni de nem gondoltam hogy ő a házasságot és a gyereket is sokkal később akarja... Én úgy gondoltam 1 éven belül, ő viszont úgy gondolja 4-5 év múlva...
Nincs kedvem regényt írni arról, hogy mennyire fejletlen vagy agyi szinten, mennyire le akarod nullázni a csajt azáltal, hogy el akarod őt tartani, tiporni és nem hagyod, hogy kiteljesedjen, elérje a célját, rá akarsz valamit kényszeríteni egy 20 éves lányra, amit nem is akar még, és te ezt képtelen vagy felfogni, mert nem tetszik neked, hogy nem te irányítasz, hanem ő!
Egy kapcsolathoz két személy kell! Miért vagy ennyire egoista és önző? Ha ő nem akar még gyereket, akkor fogadd el!
Szereted te egyáltalán ezt a csajt? Nem vesszük észre a megnyilvánulásaidból!
#23! Dehogy szereti ! Saját magát szereti !
Kérdező, engem valóban nagyon nehéz kihozni a sodromból, de a te megnyilvánulásaidat olvasva felment bennem a pumpa.
Önző vagy és egoista ! Nem azért, mert mindent meg akarsz a lánynak adni, hanem azért, mert csak arról beszélsz, te mit akarsz. Te, te és megint te.
Az, hogy ő mit szeretne, le sem sz@rod.
Egy percet sem éltetek együtt, de házasságot meg gyereket akarsz. Van neked arról fogalmad, hogy az együttélésben mennyi apró szokás, tulajdonság kerül elő, ami addig nem vetődött felszínre ? Nagyon felelőtlen és éretlen vagy, amiért enélkül akarnál gyereket.
És mi már az, hogy nem veszed figyelembe, hogy ő szeretne kiteljesedni, nővé érni, tanulni, önálló, felnőtt emberként élni ?
Hiába mondod, hogy te mindent megadnál neki, meg blabla. Lehet, hogy most igen.
Csak tudod előre is kellene gondolkodni. Mi lesz, ha te elveszíted az állásodat ? Miből fogtok élni ? Te ott állsz munka nélkül, a lány meg végzettség nélkül egy gyerekkel a nyakatokban.
Egy kapcsolat két emberről szól. Nem rólad.
Ő reálisan látja a dolgokat. Ha neked ez nem felel meg, akkor keress egy olyat, aki már nem akar tanulni, vagy mit tudom én, hanem azonnal szülne neked. Vagy egy olyat, akinek megfelel az eltartott picha státusz.
#23, #24, szívemből szóltatok.
Neked pedig kérdező nem tudok mást mondani, hogy vagy elkezdesz megváltozni, és felnőni - 25 évesen tán itt az ideje -, vagy pedig azon kapod magad 2-3 éven belül, hogy ez a lány elhagy valakiért, aki tényleg férfi. Szedd össze magad, gyorsan.
Más férfi összetenné a két kezét,hogy a nője nem akarja eltartatni magát és egyből a nyakába zúdítani több kölköt.Vagy te direkte függővé akarod tenni magadtól,hogy magától ne érjen el sikereket,vagy mi?
De te egy kibaxott idióta vagy,már ne haragudj!Nem értem,hogy egy olyan nő,akinek a leírásból józan paraszti ész jutott bőven,hogy bír együtt lenni egy ilyen primitív gondolkodású emberrel.Örülj neki,hogy nem velem jöttél össze,mert egy hónapig nem bírnám veled,annyi szent.
Jézusom... ekkora probléma a nőknek ha szeretik őket és szeretnék ha mindent megkapnànak? Egy apa is mindent megadna hogy a lánya boldog legyen nem?
Akkor ha egy férfi ugyanezt akarja a szeretett nőnek megadni, az miért más? Miért vagyok ettől primitív?
Más férfiakkal ellentétben én elhalmozom őt ajándékokkal, azért gürizek, hogy minden jót megadhassak neki, nem iszom, nem járok el bulizni, soha egy nőre se nézek rá, de úgy tűnik a nőknek ez sem elèg...
Te tisztára h..lye vagy.
Nem attól leszel menő, hogy minden sz..rral, amit pénzen meg tudsz venni elhalmozod, miközben eltiprod és nem engeded, hogy megvalósítsa önmagát, legyen életcélja, és legyen munkahelye.
Igen, te egy primitív önző ember vagy.
És örülj annak, hogy a csaj megtűr téged. Én már páros lábbal rúgtalak volna már ki.
TE CSAK MAGADRÓL BESZÉLSZ!!!! Hallod egyáltalán magad? Figyelembe veszed egyáltalán azt, hogy a másik is létezik és hogy a másik mit szeretne?
Te csak folyamatosan hajtod a saját önző egoista vágyadat.
Egy nő NEM AKAR ELTARTOTT LENNI!! A saját lábán szeretne megélni!
Mielőtt gyereket szül valakinek, jól meggondolja, hogy kinek teszi szét a lábát.
És ha nem éltek együtt, úgy nem számíthattok hosszú kapcsolatra!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!