Én vagyok a hibás ha ennyire semmibe vesz a barátnőm?

Már több mint 3 éve vagyunk együtt de ez úgy mindig visszatérő gondolat volt nálam sajnos. Akkor még mindig mondtam neki, hogy ha nem is szeret engem akkor szakítsunk a gcibe de ezt sosem akarta és egy kis időre mindig "megjavult".

Igazából más gond nincsen, jól megvolnánk. Persze ez nem álatlános jelenség de mondok pár példát.

Szándékosan beéget mások előtt, az ő családja meg pl az én szüleim előtt is szeret beállítani hülyének, vagy ismerősök barátok, idegenek előtt. Mindig mondom neki, hogy kárörvendő de az én esetemben is az. Ezt már ezerszer mondtam neki ezek ilyen bosszantó apróságok de már más is észrevette. Aztán utána ha megsértődök úgy adja elő mintha ő ártatlan lenne én meg primadonna, pedig rosszul esik szimplán de szerinte "nem értem a viccet". Ez meg a másik. Rombolja az önbizalmam, ha valami új cuccot veszek sose dicsér inkább "magadra mindig mennyit költessz" "húúú itt a páwafiú" meg "nem dicsérlek meg így is el vagy szállva magadtól (ez egyáltalán nem igaz nekem inkább még plussz önbizalom kéne de mindegy)" és hasonlók. De én mindig dicsérem őt, mert neki is vannak problémái de már sajnos fel sem veszi. Ha ő készül két óráig az oké ha nekem kell 10 perc akkor már el vagyok hordva mindennek, akire mindig várni kell.

Vagy ha mondok valamit, hogy ezt meg azt elintézem akkor már mondja is, hogy "Te? Persze biztos elintézed/ azt megnézem/úgyse intézed el" komolyan mintha inkompetens lennék, közbe már 17 éves korom óta egyedül lakom, Ő költözött hozzám, és kb én tartom el pedig még én is tanulok. És ami tényleg fáj, hogy olyan szinten nincs rám tekintettel, hogy berángat egy rendezvényre/előadásra amihez nekem semmi közöm mert annyira szeretné ha ott lennék valamiért én pedig hiába mondom, hogy nem akarok mert rosszul vagyok -időnként nagyon durva migrénem van szédülés hányinger stb és akkor is pont fájt a fejem plussz klausztrofóbiám is van a nagy tömegek/zárt helyektől (tudom ez nagyon gáz engem is annyira zavar de még nem tudtam ezt leküzdeni)- de mondta, hogy jó legalább csak a bejáratig menjek aztán már üljek is le mellé amíg kezdődik és én meg mentem volna de nem érdekelte sőt én voltam a szemét, hogy milyen önző vagyok milyen gáz nem lehet rám számítani. Nagyon sok ilyesmit tudnék mondani (ami a legjobban felhúz, mikor azzal vádol, hogy én csak megjátszom magam és nem is vagyok rosszul), hogy nekem mindenhova kísérgetnem meg mennem kell vele ilyen olyan indokokkal viszont én hiába kérem valamire általában nem hajlandó segíteni, nem kisér el, pedig ráérne.

Ez csak azért esik annyira rosszul mert szerintem én kábé mindent megtettem már neki, én tényleg nem akarom, hogy neki rossz legyen, sokszor hozok áldozatot érte de sosem értékeli. Mintha nem is érdekelném, hogy mi van velem, hogy érzem magam. Ha szóvá teszem, ha szakítást emlegetem akkor pedig nem akar, meg mentegetőzik, hogy ő nem tudja kifejezni az érzelmeit ez van, ő mindig jót akar nekem és én vagyok az aki lesz**om őt. Próbáltam külső szemlélőként nézni a dolgokat de ez nem igaz. Nem értem egyáltalán, hogy mondhat ilyet? Azok után... Ha már egy villát arrébb tesz a kedvemért vagy néha megsimogat/megölel én már szinte meghatódom, hogy milyen kis odaadó ma valaki. Persze nem mindig ilyen a helyzet mint írtam, általában jól megvagyunk/elbeszélgetünk. Nem mindig ilyen ő sem. De amikor ilyen történik mindig elgondolkodom, hogy mi értelme van ennek? És vajon mit csinálok rosszul?