Megerőszakolás hosszú távú hatásai?

16 éves voltam,lassan 4 éve már. Egy házibuliban, edzőtáboros ismerősökkel, de a társaság többsége ismeretlen volt számomra. Elmentem a mosdóba,majd ahogy jöttem ki visszalöktek az ajtóból... még most is remegek, ha eszembe jut. Ezután hónapokig tartó depresszió, önmarcagolás, gyógyszerezés következett, nyugtatóval jártam iskolába és 8-10 szemet is beszedtem egy nap. Borzasztó volt. Nem mondtam el senkinek, nem maradtak barátaim, ellenben lett egy új társaságom, ahol rengeteget piáltam, így úgy éreztem jobban vagyok, túlléptem. Megismertem a barátomat, 3 éve már, együtt élünk, tud erről. Viszont érzem magamon, hogy ahogy úgymond "felnőttem", vagy legalábbis kezdek felnőni rengeteg minden változott bennem. Megtanultam, hogy elnyomjam ezt a történést, de egy pár hónapja egyre inkább kezd előjönni. Nem tudom hova tenni, és félek, hogy visszaesek oda, ahol voltam. Nem tudom mi váltotta ezt ki, de nagyon azt érzem, hogy valami nem okés velem, nem tudom hová tenni magamban. Sajnos a napjaim nagy részét megint ez teszi ki... ami történt. Rettegek. A páromnak nem merem elmondani ezeket, sokszor tőle is megijedek, hirtelen, ok nélkül, ver a szívem, olyankor azt érzem, hogy úristen, bántani fog!!! Mintha megbolondultam volna. Betegségre hivatkozva itthon vagyok két hete, ha ki kell mennem a lakásból valahová azt 3-4 óráig tartó rábeszélés előzi meg saját magammal.Rosszul vagyok a metrón, és sehol sem érzem magam biztonságban, csakis itthon, egyedül. Volt olyan, hogy egy 50 éves férfi fényképezgetett, egy másik lány állitotta le, én a félelemtől teljesen leblokkoltam, szólni sem mertem. Anyámmal fél éve megszakadt a kapcsolatom, miután a párja rám mászott. Állandóan bámulnak, dudálnak, volt, hogy kérték, hogy üljek be az autóba. Nem öltözöm kihívóan, mégis mindig ilyen dolgok történnek velem,szégyenlem magam, azt nézem állandóan, hogy mit kezdjek magammal,

hogy ne vegyenek észre.Folyton agyalok, hogy miért, és nem akarom, hogy megint megismétlődjön. Annyira rettegek az utóbbi időben a férfiaktól, és lassan a saját apámban és páromban sem bízom. Újra csalogat a pia és a nyugtató. Nem tudom ki vagyok, és ki lennék, ha mindez nem történt volna meg? Eddig elfojtottam, de megint zuhanok. Mit tegyek, hogy ne féljek ok nélkül a páromtól? Hogy ne féljek az utcán? A férfiaktól? Valak hasonló cipőben, nektek mi segített helyre jönni, normális embernek lenni?