Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Távkapcsolatban (2 különböző országban) élők, hogy oldjátok meg az anyagi részét az utazásoknak?
Jóval több mint fél éve vagyunk együtt a pasimmal, de eddig mindig õ jött haza hozzám, viszont én is szeretnék már kimenni picit. A gond az, hogy tanulok jelenleg (pár hónap még), vagyis anyagilag nem engedhetem meg magamnak az utazást, õ pedig nem ajánlotta fel, hogy megveszi a jegyemet vagy fizessük azt felesbe. Nyilván én ezt nem mondhatom neki és nem kérhetem, szóval ha magától ez nem jön, akkor maradok itthon. Ami furcsa, hogy ajándékokat viszont rendszeresen küld/vesz nekem, azokra pedig igazán semmi szükség nem lenne.
(Ezen kívül jó körülmények között él, a drága ruhákra, éttermekre, autóra nem sajnálja a pénzt pl.)
Véleményetekre vagyok kíváncsi, köszönöm szépen.
Svájcban.
Megértem azért, hogy nem repülőztet, mert az 500 frank körül van :D, párom is csak akkor repült, ha nagyon szükséges volt és nem akart tökölni a vonattal.
A vonat kb. 80chf - nappali, bár húzós a 12 óra, de gyönyörű :)
Szóval nem tudom, mellesleg itt nem nehéz drága ruhát kapni :D (nagyon meg kell gondolni, hová mész be, mert piszok sok pénzt el lehet szórni hülyeségekre).
Autó: csak az, hogy ÁLL valahol éjszaka, kantononként változik, de min. 100-300 frank/hó. Egy legegyszerűbb szerviz is 2000 körül kezdődik, de ha baj van, akkor... hagyjuk. Nekünk ezért nincs autó, az SBB bőven megteszi ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!