Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Legális megcsalás?

Figyelt kérdés

Vőlegényemmel már 7 éve együtt vagyunk. Pár napja kitalálta, hogy neki most még ki kell élnie magát. Tehát ő még bulizni, haverozni, hobbikkal foglalkozni szeretne, meg ismerkedni más lányokkal és vagy kavarna velük vagy nem. Mondta még, hogy én is nyugodtan csináljam ezeket. Közben azért vagy maradjunk együtt és találkozzunk egymással is, vagy pedig hagyjuk egymást arra az időre és majd tiszta lappal kezdjük előről. Mivel ő velem tervez, engem akar elvenni, nagyon szeret engem, de neki most kell a pezsgés. Mert hogy kezd bele fásulni a munkába, túl sokat dolgozik, lazítani akar. Valamint szerinte ennyi év után ez még belefér és hogy ez csak egy korszak, nem lesz mindig így, változni fog.

Nos, őszintén nekem nem kell más pasi és nem is akarok pasizni. Baromi rosszul esik, hogy ő ezt akarja. Abba nem akar belemenni, hogy akkor szakítsunk végleg és csinálja nélkülem amit szeretne.

Nekem ez olyan mintha talonban tartana vagy nem tudom...én így nem szeretnék együtt maradni vele 7 év ide vagy oda, ahogy ő szeretné.

Ti mit gondoltok erről?


2017. aug. 24. 06:34
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
96%
Ennyi ev utan belefer ez? Mindjart megyek, megkerdem a nagyszuleimet, hogy ok 52 ev hazassag utan hogy vannak ezzel... a pasikad nevetseges, es leforditom mit szeretne: "Picit meguntalak, de fosok az egyedullettol meg azert jo lenne, ha lenne fix pina, ha esetleg megsem talalnek jobbat.". Ennyit jelent, amivel teged etetni probal. Velem szakitania sem kene. Egy ilyen beszelgetes utan soha tobbe meg csak elerni sem tudna.
2017. aug. 24. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
100%

Ohhh, hát van egy rossz hírem(vagy jó, döntsd el) : esküvőre már nem kell költeni!

De hozzà is mehetsz, ha szereted azt vadászni, hogy most èpp kit kefèlget a fèrjed, míg te mondjuk otthon üldögèlsz terhesen vagy 1-2gyerekkel.

Sőt! Szerintem már van is valaki, akit leqrt vagy leqrna, azèrt fontos ez a kis szünet!

2017. aug. 24. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
30%

Egyrészt igaz, hogy ez így nem fér bele az ideális képbe egy kapcsolatban. Senki nem szeret ezekről sem beszélni, sem hallani a párjától.


Ugyanakkor a másik oldalnak - ha nem is tetszik- de benne van a vágy ez iránt. Nem azért akar mással kavarni, mert az jobb lenne, hanem mert mást is meg akar tapasztalni, mert az más.


Ehhez csak hozzátenném még a saját véleményem a hosszútávú kimenetelét illetően:

Ha valakiben ez benne van, de el is nyomja, és mondjuk együtt maradtok ( kilengés nélkül). Meddig fog ez menni?

Meddig fogja elnyomni magában ezt a " hiányt", hogy nem élte ki magát, pedig valahol szeretett volna? Tud úgy menni minden tovább, hogy ez ne zavarja, 5-10-15-20 év múlva?


Pont itt olvastam egy történetet egy férfitől, akinek az apja gyerekkorában vált el az anyjától, és annak az lett a vége, hogy meg iscsalta az anyját.

Felnőttként ült le vele beszélni erről az apja: Már húszon évesen volt egy erős fellángolása/beleszeretett valakibe, akkor a párját választotta és összeházasodtak, jött a gyerek.


Évekkel később viszont újra előkerült benne a kis hang, hogy valami mást szeretne, hiányzik neki valami. Akkor lett vége a dolognak.


Szóval csak azt akarom jelezni ezzel, hogy ilyenkor objektíven nézve az elengedés a legjobb döntés ( legyen az akár a szakítás, akár az, hogy akkor most szakítotok, élje ki a vágyait, és ott van a kiskapu, hogy később meglátjátok, akartok-e még együtt lenni).


Ugyanis én nem hiszem azt sem, hogy 100% hogy minden ilyen után tényleg vége, vagy hogy nem akarna veled lenni, pontosabban, hogy nem bánná meg a dolgot.


Ha kiéli a vágyait, utána már nagyobb eséllyel mond le az ilyen kísértésekről később ( szerintem), mert nem egy olyan dologról van szó, ami a fejében kérdés és folyton motoszkál, hanem olyanról, amit már tapasztalt...

Aki megtapasztalta a vágyait, annak kevésbé motoszkál a fejében a kérdés, és nagyobb valószínűséggel mond nemet a kísértésre később.


Persze az, hogy el tudod-e ezt viselni és akarod-e elviselni, neked kell tudnod: ha nem tudod, talán a szakítás a legjobb döntés ( mert mint írtam, az emberi természetből fakadóan, ha el is nyomja, x év múlva bánhatja... NA meg egy élete van, megöregszik és visszagondolva csak azt foga bánni, hogy basszus, miért nem használtam ki a fiatal koromat, ráértem volna még a megállapodásra.. Benne lesz a hiány)


Ha később vissza tudod fogadni, - és nem távolodtok el érzelmileg e közben- az esély mindig megvan rá, hogy újra összegyertek. Ez mind rajtatok áll, egyáltalán belefér-e, akarjátok-e.


Bocsi, tudom, hogy ez bizarr kicsit sok embernek, de én megértem a kérdező párja érzéseit, nem ő az első a történelemben ezzel. Az embernek egy élete van, a természete pedig kíváncsi. HA már felmerült benne az igény, nem biztos, hogy az élete végégi való elfojtás ( legalábbis annak megpróbálása) lenne a nyerő.


Azt is megértem, hogy te nem bírod elviselni, de akkor a szakítás - hosszú távon- lehet a legjobb opció. ( szubjektív véleményem szerint).

2017. aug. 24. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
100%

Nővéremékkel is szóról szóra ez volt, a 7 év is stimmel. A srác pár hónap után gyűrűvel jött és nagyon bánta, de már késő volt.

Talán egy párterápia segítene, mert amit akar a párod, az valamiféle pánikszerű tapasztalási vágy. Úgy érzi lemarad valamiről a kapcsolata miatt, de igazából nem... És amit tapasztalna, aznem jobb lenne csak más. Ha új kapcsolatba kezdene, 7 év után újra itt tartana. Ezeket egy szakértő jól el tudná magyarázni. A szexuális újdonságokat pedig együtt is meg tudjátok élni.

2017. aug. 24. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
100%
Nyilván te kell dönts...én nem maradnék benne egy ilyen kapcsolatban. Az elhajlási engedély helyett elhajtási engedélyt adnék neki.
2017. aug. 24. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
0%
Ezekhez nem kell szakítani. Váltsatok élet- és gondolkodásmódot. Ha szerelem enyhül s élet fásul, valamit rosszul csinál fejben. Menjetek együtt.
2017. aug. 24. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
100%
Én ebbe nem mennék bele, sőt ha ilyen megfordult a fejében, akkor is szakítanék, ha megijed, és visszakozna. Ez nekem tisztára olyan szitu, hogy "feleségnek jó lennél, de én akarok k...kkal is lenni". Hát kösz.
2017. aug. 24. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
100%

Ezeket mérlegeld:

- ha egyszer felhozta ezt, akkor meg tudnál benne bízni? nem kattognál azon, hogy mikor hozza fel megint?

- Ha megérzi, hogy melletted kavarhat, akkor szerinted ezentúl hűséges lesz? (dehogy, ugyanúgy semmibe fog venni, mert látja, hogy téged lehet)


21/L

2017. aug. 24. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
100%

A vőlegényed felfogása számomra nem szimpatikus, én ebbe nem mennék bele.


Borzasztóan hedonistának, önzőnek tartom azért, mert meg akarja tartani a kapcsolatból is, ami jó, de kötelezettségek nélkül, meg kalandozni is akar, de azt sem teljes gőzzel, hátha ott is pofára esik.


Ilyen azért nincs.

Tessék ennyi idősen vállalni a tettei következményeit, akármit is választ.

nincs azzal sem baj, ha így érez és az legalább korrekt, hogy tudatta, de nem szabad belemenned.

Nincs olyan, hogy kimazsolázgatjuk mindkét helyzetből a nekünk tetszőt, másokra (rád) nem gondolva!


Arról nem is beszélve, hogy ha ebbe belemész és megteszed neki, akkor gazdagszik azzal a tapasztalattal, hogy "lám, ezzel a nővel ezt meg lehet tenni". Biztosan ezt szeretnéd?

Majd ha a szülés előtti utolsó 1-2 hétben már nem megy úgy a szex vagy valami eü gondod lesz, illetve a szülés után 6 hétig meg szigorúan tilos--- akkor is majd előáll azzal, hogy ő most megy, mert nem bír ki ennyit?

Belegondoltál ebbe? pedig ez is ugyanaz az önző stílus.


Vagy ha pl. beteg lennél akár időlegesen és ápolásra szorulnál vagy épp a gyereked lenne beteg/nyűgös vagy a testvéred mellett kellene állnopd a gyászában és ez lekötne, akkor is jönne azzal, hogy ő ezt nem bírja és elhajlási engedélyt kér?

Ugye nem lenne jó... márpedig ha ebbe egyszer belemész, akkor ő bizony a tapasztalat elvén joggal követelőzhet legközelebb is meg azután is meg azután is.


Hidd el, hogy egy MÉLTÓ párkapcsolat nemcsak a jó elfogadásáról szól, hanem a vele járó felelősség vállalásáról is. Oda-vissza.

ha ez nincs meg, akkor sürgősen gondolkodj el, hogy ilyen értékrendű ember mellett képzeled-e el a hátralévő 60 évedet.


40N

2017. aug. 24. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:
100%
Ha te nem akarsz ebbe belemenni, akkor lényegtelen ő mibe akar belemenni és mibe nem.Megmondod neki, hogy pá-pá és Ennyi.
2017. aug. 24. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!