Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Együtt élés nélkül takarítotok a párotok után?
Párommal 5 éve vagyunk együtt,-külön lakunk.
Ő 25 éves,egyedül lakik, én pedig 20 és a családommal.
Barátom pékként dolgozik a saját pékségében, tehát reggel 5-től este 9-ig bent van ,gyakran pedig hajnalban is.
Én az egyetem mellett dolgozom két helyen, szóval le vagyok viszonylag kötve,de mivel pár száz méterre lakunk egymástól ez nem okoz problémát hisz java esténket vagy itthon nálunk vagy nála töltjük.
Arról lenne szó,hogy rettentő rendetlen, én itthon besegítek ,tehát főzök,mosok,takarítok,bevásárolok, viszont ugyanúgy ez nála is az én dolgom.
Nem is ez a problémám,hanem az:
-hogy soha sem köszöni meg, holott mást nem várnék
-ha kisebb vita van valamin már az aznapi ételt borogatja ki
-ha én nem viszem ki a szemetet vagy bármit akkor büdösödhetne felőle 2 hétig, bepenészedhetne a maradék is, tényleg amit el lehet képzelni.
Beszéltem vele róla hogy legalább annyit tegyen meg ha már megcsinálom neki,hogy kicsit jobban figyel a cuccaira és nem a zokniait egyiket a konyhában hagyja a másik párját az ágy mögött én meg keresgessem. Elmondása szerint a háztartás vezetése a nő dolga... Ezt pedig nagyon ki is használja.. A legeleje óta ezt csinálja,alapvetően viszont nincs semmi probléma köztünk.
Meglehet valahogy változtatni még?
A hozzászólásaidból még mindig az jön le nekem, hogy győzködöd magad, vagy még megerősítésre vársz...
10 éve élek egyedül, 15 éve csinálom a házimunkát is magam. Olyan, amilyen, de az a bunkó mentalitás, hogy még meg is magyarázza, hogy a nő dolga... Frászt.
Az ételkiborogatást nem is említettem eddig, mert nálam az is alap, hogy én készítem. Ha van valakim, akkor is. Akkor meg tetszés szerint borogathatnám ki, bár nem teszem. Ha ráadásul te főzöl rá, és úgy borogatja ki, akkor megint nem értem minek vagy vele???
Nemhogy cselédnek, hanem még lábtörlőnek is tart.
Értsd meg, ma már -amikor a pár mindkét része dolgozik- nincs olyan, hogy férfi meg női munka. Ennek minden előnyével és hátrányával (a szülést azért nem vállalnám be a nők helyett, az a kilógó szervem már úgy hozzámnőtt).
Ha egy kapcsolatban valaki úgy érzi, hogy pedig szívesen megtesz ezt-azt a párjáért, az tök jó dolog, de normál esetben mindig van valamiféle viszonzás is! Vagy felosztás, ki hogy nevezi...
Hagyd már ott őt, és foglalkozz olyannal, aki normálisabb gondolkodású.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!