Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Teljesen össze vagyok zavarodva. Nincs senki, akivel megbeszélhetném a problémámat. Veszett fejsze nyele ez a kapcsolat, vagy érdekes várni, küzdeni?
25 éves vagyok, párom 28. 7 éve vagyunk együtt. Alapvetően egy megbízható, hűséges, odafigyelő emberről van szó, akinek fontos vagyok, a mai napig folyamatosan érdekli minden, ami velem kapcsolatos, nagyon szeret, el is jegyzett, velem tervez mindent. Nem kényelmesedett bele a kapcsolatba, szervezünk programokat. Az érdeklődését, vonzalmát, szeretetét kimutatja, egy komoly férfi, családcentrikus gondolkodással, káros szenvedélyektől mentes. Ez volt a pozitív oldal, ami nekem annyira fontos, hogy a következő nehézségek ellenére is a mai napig vele vagyok.
Érzem, nagyon sok éve, hogy ez így nem működik...Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, nehéz periódusai, ígéri, hogy változik, én sodródok az árral, vele maradok. Van több dolog, amivel sajnos annyira kiborított, megbántott, agyamra ment, hogy már nagyon rég kiábrándultam belőle.
Ami a legnagyobb probléma, ami miatt már többször krízisbe került a kapcsolat, hogy olyan ember, aki képtelen fékezni az indulatait, és ok nélkül, igazságtalanul, olyan hangon stílusban beszél velem, ami elfogadhatatlan. Megalázó, lealacsonyító, tiszteletlen. Én rögtön az elején szóltam neki, hogy nekem az egymás iránti tisztelet nagyon fontos, nézeteltérés esetén pedig szeretek normálisan beszélni a dolgokról. Elmondtam neki, hogy az én vonzalmam alapja az, hogy egy férfi tiszteletteljes legyen velem szemben, a bunkó, alpári stílusúakkal soha szóba se álltam. Megmondtam neki, hogy ha nem türtőzteti magát, teljesen meg fogja ölni az érzéseimet. Ez be is következett. Sok év telt el úgy, hogy én rengeteget sírtam, állandóan bunkón beszélt velem, megbántott, példákat nem akarok felhozni, mert megbotránkoznátok. Utána mindig bocsánatot kér, bevallja, hogy lehetetlen vele együtt élni, eldönti, hogy soha többé nem beszél velem csúnyán, de egyszerűen képtelen rá. Én természetesen nem tűröm, és visszaszólok neki, megmondom a véleményem, és eljutottunk odáig, hogy én, aki rendkívül türelmes, megértő, higgadt ember vagyok, ordibálok, mert az elmúlt években annyi düh, agresszió, sértettség halmozódott fel bennem.
3 éve olyan munkája van, ami aláírom, valóban stresszes, valóban nem lehet neki könnyű. Azt, hogy 3 éve úgy élek, hogy hazajön, és a savanyú, elfásult, fáradt fejét nézem, természetesen nem olvasom a fejére, mert ő van ebben a helyzetben, lehet, hogy én is így ki lennék készülve. De hogy a napi munkai stresszét rajtam vezeti le, úgy jön haza, hogy szétveti az ideg, ezért normális párkapcsolatra lehetőségem sincs, ez már nem egyszerű történet. Előtte jó ideig távkapcsolatban éltünk, akkor meg azért nem tudtam normális párkapcsolatot átélni.
3 éve hétköznap lehetetlen a szex. Csak hétvégén van, ami nekem nagyon kevés. Erről beszéltem már vele, azt mondja, hozzám semmi köze, amit el is hiszek, ennyi év után is oda van a testemért, hétvégén mindig van köztünk testi kapcsolat, állandóan elmondja, mennyire szereti a testemet, sokat kényeztet akkor, foglalkozik velem. De vannak igényeim, borzasztóan kielégületlen vagyok, a 7 év alatt csak az első két év volt az, amikor normális mennyiségben volt szex, utána a távkapcsolat majd a munkája miatti helyzet miatt csak nélkülözök. Magamnak próbálom csillapítani a vágyakat, de már borzasztó, néha úgy érzem, kezdek bekattanni.
Az én véleményem az, hogy egy párkapcsolatban mindkét fél érdeke és feladata az, hogy a lakás normális állapotban legyen, és vannak háztartási teendők, amiből mindkét embernek ki kell venni a részét. Az utóbbi pár hónapot kivéve (itt valóban javulás állt be), folyamatosan egy szélmalomharcot vívok a takarításban. Én azt szeretem, ha rendben van minden, ha nem kell szégyenkezni, ha jönnek vendégek. Én rendszeresen kitakarítok, porszívózok, törölgetek, mindent rendbe rakok, ő MINDENT otthagy maga után, ruhák, papírok, üres flakonok a földön, barackmagok, használt tányérok, összepiszkolja a konyhát és nem rakja el maga után, nekem kell csinálnom mert én képtelen vagyok disznóólban élni. Egy takarító személyzetnek érzem magam, akinek hétvégén sincs nyugta, mert robotol a másik után. Vannak közös feladatok, mint porszívózás, mosógép elindítása, stb., ő ezeket soha nem csinálja. Amikor megkérem valamire, megteszi, de magától sosem. Én tegyük fel egy szombat délelőtt 3 órát töltök a takarítással (pedig én is 40 órában dolgozom és ÉN IS fáradt vagyok), ő gondolkodás nélkül összepiszkít újra mindent. Rengeteg veszekedés volt már ebből, belefáradtam, elfásultam. Képtelen vagyok rendetlenségben, igénytelenségben élni, de ez az állapot csak akkor kerülhető el, ha én az utána pakoló cselédlányt játszom. Ezt is megmondtam neki, hogy szörnyű ez a nemtörődömség, hanyagság, és hogy egy férfi igenis adjon magára és a környezetére, most eljutottunk addig, hogy már elpakol maga után, de a közös teendőket még mindig nem csinálja. Elmondtam neki azt is, hogy ez engem mennyire zavar, hogy mennyire nem érzem magam jól emiatt, nem szívesen vagyok otthon, mert baromira zavar ez az egész. Látom hogy zavarja, de annyira lusta és fáradt, hogy nem csinálja. Ja, és én főzök rá, ő soha nem főz, pedig én a munkahelyemen eszek. Soha nem venné át a főzést, elnézi, hogy én álljak mindig a tűzhely mellett, pedig én is borzasztóan el vagyok fáradva. Állandóan beteg vagyok, elkapok minden kutyafülét. A kapcsolatunk előtt én voltam a legegészségesebb, 5 évig orvos se látott.
Még egy probléma, hogy borzasztóan férfiatlan tud lenni. Állandóan nyöszörög, panaszkodik, sír-rí, hogy mi nem jó, ha rossz szagokat érez, elkezd öklendezni, én szedjek ki egy tárgyat a lefolyóból, mert ő "tuti hogy kidobja a taccsot". Nincs tisztába azzal, hogy mire vágyik egy nő, mire van igénye egy nőnek, egy romantikus dolgot nem csinált még nekem, bár programokat szervezünk itt-ott, de hogy szép virággal várjon, előkészítsen egy kistányér epret, gyertyát gyújtson, ez felejtős. Nem érzem magamat nőnek mellette. Ha valakit meg kell szólítani, én beszéljek, mert ő nem szívesen beszél emberekkel.
Igazából mindezek közül az első, a bunkóság az, ami engem teljesen kiábrándított, rengeteg düh. vád van bennem, ez egyszerűen elfogadhatatlan, hogy az egyik így, ilyen stílusban, ilyen dolgokat mondjon a másiknak. Ha én megadom a tiszteletet, ő se merje ezt megtenni velem nevetséges, pitiáner dolgok miatt. Nagyon gyakori sajnos ez nálunk. Olyan dolgok hangzanak el, ami másnál rögtön szakító ok lenne, higgyétek el.
Ezek után nyilván nehéz elhinni, de minden gondolata én vagyok, állandóan keres, ha van egy kis ideje, ha 1 hétig nem lát, könnyezik búcsúzásnál, és rengeteget segít, tanácsokkal, útmutatással, bátorítással, ha ő nem segít, biztat, bátorít, nem lennék most itt, ahol. Mindenben megerősít, hogy mindenre képes vagyok, bízik bennem. A szeretetét nagyon kimutatja, rengeteget szeretget, a mai napig nem tud elmenni úgy mellettem, hogy ne simogasson meg, ne fogja meg a fenekemet. Programokat csak velem szervez, mindig velem lenne. És ami még fontos, hogy egy olyan ember, aki soha nem lenne képes hozzányúlni máshoz.Nagyon komoly felfogású, soha nem volt kicsapongó, tinikorában is egy társra vágyott, egy nagyon életrevaló, komoly, megfontolt, kitartó ember. Mindig számíthatok rá, bármit megtesz vagy felad azért, hogy nekem segíthessen. Ezek a tulajdonságok számomra fontosak, nem hiszem, hogy másban ezeket megtalálnám.
Én nem vagyok annak a híve, hogy ha valami nem működik, cseréljük le, inkább megjavítani szeretem a dolgokat. De ebben az élethelyzetben nem tudom, mit tegyek. Lépjek túl, mert ez így nem jó (ha normálisan viselkedne, a többi probléma meg sem fordulna a fejemben, mint váló ok), vagy várjam meg, amíg nem kap másik állást? (Azt állítja, utána nem lenne ennyire feszült, de én kötve hiszem, hogy alapjában véve megváltozna). Szerintem nem találnék másik ilyen embert, aki ennyire ragaszkodik, szeret, nem bánt meg azzal hogy más nőkre csurgatja a nyálát.
Az a baj, hogy erről beszélni sem tudok senkivel. Ti hogy látjátok mindezt? Olyan vészes már a helyzet, hogy azonnal lépnem kellene, ti sem tudnátok ezt elviselni, vagy ha amúgy sok minden jól működik, érdemes még türelmesnek lenni, várni, esélyt adni? Kérlek segítsetek, mert egyedül már nem boldogulok ezzel a teherrel.
Egyszer élsz.
Javitgatod a lehetetlen.
Lépj tovább.
Köszönöm a válaszaitokat!
3. Kommentelő! Azt, hogy nincs senki, úgy értettem, hogy kívülálló. Vele már milliószor elhangzottak a leírtak. Egyet is ért velem, szánja-bánja, mert "csak idő kérdése, és el foglak veszíteni". Aláírja, hogy lehetetlen vele együtt élni, hogy nagyon nehéz eset, csak várjak addig amíg lesz új munkája és jó lesz minden. Csak ez mese habbal. Úgyis lesz mindig olyan élethelyzet, ami próbára teszi az ember türelmét.
Kérdező, egyet felejtették el, hogy sajnáltatod magad.
Ha igazán boldog szeretnél lenni, akkor nem nyűglődsz, szenvedsz, agyalsz, hanem próbálsz lazitgatni, flörtölgetni (persze semmi csók, szex amíg kapcsolat van), lesz elég erőd és önbizalmad újba kezdenim
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!