Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért isteníti előttem az exét?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért isteníti előttem az exét?

Figyelt kérdés

Már nem vagyunk együtt szerencsére, de ezt a dolgot máig nem értem.

Akkor már majdnem két éve nem voltak együtt, nem is beszéltek, de csak alkalmi kapcsolatai voltak azóta, kétszer ugyanazzal a csajjal nem találkozott. Velem mondjuk járt.

Nem hasonlítok az exére külsőre se, jellemre se. Amég együtt voltunk, állandán az ment, hogy ő csak az exével volt boldog, az a 20 másik nő nem jelentett semmit, hullarészeg volt mindegyik alkalommal, és hasonlók.

Amikor elhívtam találkozni, hogy szakítsunk, mert elegem van, akkor is az exét hívogatta közben (állítólag, mert tüntetően 20 méterrel arrébb vonult telefonálni).

Amikor mondtam neki, vigye el a dolgait, akkor beállított kiöltözve, hogy rohan randira az exével (70km-es kerülővel)

Egy éve nem is láttam, kiderítette, hol dolgozom (supermarket, kassza), és megint beállít, és nálam fizeti ki a csokoládét meg a virágot, na kinek is? Naná, hogy az volt exének. Mi a fenének kell ezt csinálni?


(szándékosan jött oda a mi supermarketünkbe, a város túloldalán lakik, sose láttam errefelé, de amikor egy ismerős mondta neki, hogy látott, köv héten rögtön megjelent)


Miért nem képes már boldogan élni, ha ott van neki az a csaj?

Egy éve nem látott, nem kerestem, nem is fogom soha


2017. aug. 3. 22:30
 1/6 A kérdező kommentje:
Akármit csináltunk, mindig hozzátette, hogy ezt korábban csak az exével. Csak az volt nála előttem, csak vele aludt együtt, csak neki főzött vacsit...csak tudnám, akkor nekem minek csinálta
2017. aug. 3. 22:32
 2/6 anonim ***** válasza:
Valahonnan egy mááásik kérdésből ez a 70Km. :D Akkor picit más volt a sztori.
2017. aug. 3. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Semmit sem veszítesz vele. Hülye kis p@cs. Nézz át rajta!
2017. aug. 3. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Egy kérdés felmerült bennem. Volt 20 másik csaja, akivel hullarészegen.

Gyerekek, hulla részegen beszélni nem tudok, nem hogy dugni. Fel sem áll. Ki hiszi el, hogy hulla részegen xy -t megdugtad?!

2017. aug. 3. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Az új csajának TE vagy az "imádott ex".
2017. aug. 3. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Az ex biztos többször és jobban szopta le. Rá kellett volna kapcsolnod. Te rontottad el,hogy nem cucliztad olyan jól,mint kellett volna.
2017. aug. 5. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!